A presbiterek, mint a gyülekezet példaképei

„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese. Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.”  

1Péter 5,1-4.

                 Több aktualitása is van ennek az igének ma. Először is a mai vasárnap a református egyházunk kialakult rendje szerint a presbiterek vasárnapja. Másodszor id. Gergely Imrére a gyülekezet volt gondnokára emlékezünk, akit egy évvel ezelőtt veszítettünk el. Harmadszor pedig az elmúlt héten temettük Varga Pálné Szeder Ilona testvérünket, aki korábban presbiterként szolgált gyülekezetünkben.

Kik azok a presbiterek? Mi a feladatuk a gyülekezetben? Ezekre a kérdésekre keressük ma a választ az igében.

A Reformátusok Lapja legfrissebb számában olvasható beszámolóból megtudjuk, hogy a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteiben presbiterként, pótpresbiterként, tiszteletbeli presbiterként több mint húszezren szolgálnak. A presbiterek vasárnapja, tehát sokakat érint. Hálával kell, hogy megteljen a szívünk azokért az elődökért, akik a nehéz időkben szolgáltak és ma is önzetlenül szolgálnak. S miközben az elődökre emlékezünk, örömmel mondhatjuk el, hogy egészen a bibliai időkig vezethető vissza a presbiteri tisztség. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből tudjuk meg, hogy már az első keresztyén gyülekezet életét is választott személyek irányították Isten Szentlelke vezetésével. Az apostolok úgy döntöttek: „Nem helyes az, hogy az Isten Igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül atyámfiai hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a szolgálatba…” (ApCsel 6, 1-6). Pál apostol és munkatársai az új gyülekezetek irányítását presbiterekre bízzák. „Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek” (ApCsel 14,23). A diakónusok szolgálatba állítása mellet így jelennek meg az elöljárók, akiket görögül „preszbyternek” neveznek. A presbiteri tisztség ilyen apostoli időkben keletkezett, nagy múltú, a gyülekezet életében jelentős szerepet betöltő megbízatás, amely viselőjétől hűséges szolgálatot kíván. A presbiterek vasárnapja ezért a hálaadás mellett legyen az önvizsgálat és a tanulás alkalma is a számunkra. Nézzük meg tehát, mire tanít minket a mai igénk.

Péter első levelének tudósítása szerint az ősegyházban a presbiterek látták el a gyülekezet-vezetés szolgálatát. Minden bizonnyal nemcsak életkorukkal érdemelték ki a vezetői tisztet, hanem a hitben és a szeretetben is „vén”-eknek, elöljáróknak számítottak.

A Péter apostol leveléből olvasott igerész jól tükrözi azt, hogy a különböző szolgálatok és tisztségek között még nem tett a gyülekezet minőségi különbséget. Abban az időben a püspöki vagy a presbiteri tisztség között nem volt lényegi különbség, alá vagy fölé rendeltség. Ezt a gyülekezeti szolgálatra vonatkozó utalást ma is lényegesnek tartom, mert noha a munkaterület és a felelősség tekintetében ma már elkülönültek egymástól a különböző gyülekezeti szolgálatok, de minőségét tekintve azonosnak, egyenrangúnak kell tartanunk. Péter, az apostol, nem tekinti magát „különleges lelki hatalom” birtokosának, csak presbitertársnak! Jó lenne ezt nekünk is megérteni, hogy bármilyen tisztséget töltünk is be az egyházban, nem vagyunk mások, mint presbitertársak, akiknek csak a tisztük szerinti felelősségi körük és az ezzel járó terhük nagyobb a többiekénél. Erre a több felelőséggel és több munkával és teherviseléssel járó tisztségre hivattattatok el kedves presbiter testvéreim. Péter apostol levele szerint az egyházi vezetők között lényegi különbség nincs, az egyházi szolgáknak adott útmutatások egyformán vonatkoznak mindnyájunkra. Az apostol által használt kép szerint a gyülekezeti szolga, presbiter munkája hasonlatos a pásztor munkájához, akinek legfontosabb feladata, hogy a rábízott nyáj füves legelőt, életet adó táplálékot találjon. A gyülekezet táplálása, legeltetése nyilvánvalóan az, hogy az emberek hallják az evangéliumot, és engedelmesen kövessék azt. Mindennemű egyházi szolgálatnak és betöltött tisztségnek akkor van értelme és létjogosultsága, ha az - az „Isten közöttetek való nyájának legeltetését” szolgálja. A legfőbb cél tehát, hogy a gyülekezet, a nyáj hallja meg Urának szavát, értse meg akaratát és engedelmeskedjen Neki. A lelkipásztor, a gondnok, a presbitérium faladata és felelőssége úgy szolgálni a gondjukra bízott gyülekezetet, hogy a Krisztusnak engedelmeskedő életet éljen.

Az ilyen gyülekezeti szolgálat számára ad konkrét útmutatásokat itt Péter apostol. Hogyan legeltessük Isten közöttünk való nyáját? 1. Ne kényszerből. 2. Ne nyerészkedésből. 3. Ne úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon. 4. Mint, akik példaképei a nyájnak.

Végül azzal az igével szeretném befejezni, amit Pál mondott az efézusi gyülekezet presbitereinek: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” ApCsel 20, 28