„Akié a fiú azé minden…”

Felnőtt-konformáció alkalmából elhangzott keresztelési igehirdetés

Kiskunhalas, 2010. március 28. Virágvasárnap

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn 3,16

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” Rm 8,32

Tisztelt Gyülekezet!

Kedves Megkeresztelkedő és Konfirmáló Testvéreim!

Amikor az elmúlt hét szerdáján a felnőtt-konfirmációra készülők presbitérium előtti meghallgatása és bizonyságtétele volt, minden konfirmálónak válaszolnia kellet két kérdésre. Az egyik kérdés az volt, hogy kicsoda a számára Jézus Krisztus, a másik pedig az, hogy miért szeretne a gyülekezet tagja lenni. A szép és mindnyájunkat építő, megerősítő „konfirmáló” bizonyságtételeket hallgatva arra figyeltem fel, hogy többen is elmondták, hogy számukra Jézus Krisztus a mindent jelenti. Jézus Krisztus az, akiben mindent megtaláltak, aki az életükben valóban a minden. Amikor erre a mai alkalomra készültem végig ez a gondolat volt ott a szívemben, hogy akié Jézus, azé minden.

Hadd mondjak el egy mai példázatot, ami ezt a gondolatot mélyíti el a számunkra:

Egy jómódú ember, a fiával együtt nagy rajongója volt a ritka műalkotásoknak. Gyűjteményükben megtalálható volt minden: Picassótól Raffaellóig. Gyakran csodálták meg ezeket a műveket együtt.

Amikor kitört a vietnami háború, a fiú katona lett. Nagyon bátor volt, és meghalt, amikor egy ütközet alatt megmentette egyik bajtársa életét. Amikor édesapja megkapta a hírt, mély gyászban volt egyetlen fia miatt.

Majd egy hónappal később, nem sokkal karácsony előtt, kopogtatott valaki az ajtón. Egy fiatalember állt ott, kezében egy nagy csomaggal.

Ezt mondta: „Ön nem ismer engem, de én vagyok az a katona, akiért az Ön fia az életét adta. Sokak életét megmentette azon a napon. Amikor engem biztonságos helyre vitt, egy golyó szíven találta, és még ott, azonnal meghalt. Gyakran beszélt Önről, és arról, mennyire szeretik a művészeteket.” A fiatalember kinyújtott kezében tartotta a csomagot. „Tudom, hogy ez jelentéktelen dolog, én nem vagyok egy nagy művész, de azt hiszem, a fia kívánsága az lett volna, hogy Ön kapja meg ezt.”

Az édesapa kinyitotta a csomagot. A fia portréja volt, melyet ez a fiatalember festett. Az apát mélyen meghatotta az a megragadó valódiság, amellyel bajtársa eltalálta fia személyiségének ábrázolását. Különösen a szemek vonták magukra az apa figyelmét, miközben a saját szemét könnyek árasztották el. Köszönetet mondott a fiatalembernek, és fizetni akart neki a képért. „Ó, nem Uram, én soha sem tudnám kifizetni azt, amit az Ön fia tett értem. Ez ajándék, fogadja el, kérem.”

Az édesapa a kandalló fölé akasztotta a festményt. Minden látogatót, aki belépett a házba, először a fiú képéhez vezetett, mielőtt megmutatta nekik a többi műalkotást.

Néhány hónappal később meghalt az apa. Egy nagy aukciót terveztek a festménygyűjteményből. Sok befolyásos személyiség gyűlt össze, nemcsak a festmények megszemlélésére, hanem azért is, hogy személyes gyűjteményük számára megszerezzék azokat.

A pódiumon ott állt a fiú képe. Az aukció vezetője megnyitotta az árverést. „A fiú képével kezdjük, ki akar licitálni?”

Csend volt, aztán megszólalt egy hang a hátsó sorokból: „Mi a híres festményeket akarjuk látni, tegyék ezt félre.”

De az aukció vezetője folytatta. „Kínál-e valaki ezért a festményért 100 vagy 200 dollárt?” Újra megszólalt egy mérges hang: „Mi nem azért jöttünk, hogy ezt a festményt lássuk. A Van Goghok, meg a Rembrandtok érdekelnek. A tulajdonképpeni aukció érdekel bennünket.”

Azonban az aukció vezetője csak folytatta: „A fiú! A fiút ki akarja elvinni?” Végül megszólalt egy hang a leghátsó sorból: „Én 10 dollárt adok a képért.” Mivel nem volt tehetős ember, ez volt minden, amit fel tudott ajánlani érte. Ez az ember az édesapa és fia régi kertésze volt.

„Tehát 10 dollár, ki kínál 20 dollárt?” – „Adja oda neki 10 dollárért, hadd lássuk már végre a mesterműveket!”

„Az ajánlat 10 dollár, senki többet 20 dollárért?” Erre a tömeg háborogni kezdett. Nem akarták már tovább látni a fiú képét. Feszülten várták az értékes darabokat gyűjteményeik számára.

Az aukció vezetője lecsapott a kalapáccsal. „Először, másodszor, senki többet 10 dollárért!”

Egy férfi, elől a második sorban kiabálni kezdett: „Akkor most folytassuk a festményekkel!” Az aukció vezetője letette a kalapácsát: „Az aukciónak vége!”

„És mi van a többi festménnyel?”

„Sajnálom, de amikor megbíztak ennek az aukciónak a levezetésével, a végrendelet egy külön záradékához kellett tartanom magam, amit eddig nem árulhattam el. Csak a fiú képének árverésére kerülhetett sor, aki a képet megvásárolja, örökli az egész vagyont, beleértve a műalkotásokat is.”  (H. G. Müller)

            „Akié a fiú azé minden!” Ebben az általatok megfogalmazott felismerésben szeretnélek megerősíteni, „konfirmálni” benneteket is, akik most részesültök a keresztség sákramentumában.

Krisztus által valóban minden a tietek! Pál írja a korinthusiaknak: „… mert minden a tietek, akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” ( 1Kor 3,21.)

Krisztus, akiben megtaláltátok a mindent, legyen valóban az, akinek tulajdonává lesztek a keresztség jelének magatokra vétele által.

Erről tesztek bizonyságot majd a konfirmációi bizonyságtételetekben is, amikor a Heidelbergi Káté 1. kérdését mondjátok el: „… nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok…”

A keresztség annak jele és pecsétje tehát, amit az igéből olvastunk: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”

Legyen valóban Krisztus a minden számotokra, hogy ti magatok mindenben a Krisztuséi maradhassatok. Ámen

Tisztlettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész