Lektio: Jel. 1-20.

Textus: Jel. 2, 1-7.

Az első szeretet

„…de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” (2,4.)

            Református bibliaolvasó kalauzunk szerint a Jelenések Könyvét kezdtük el olvasni a napokban. A Jelenések Könyve 81-96 között keletkezett, Domitianus uralkodása alatt, szerzője János apostol, aki száműzetésben egy lakatlan szigeten, Patmoszon élt. A könyv elején Krisztus hét levelét találjuk, Kis-Ázsia hét gyülekezetéhez címezve. Ma ebből a hét levélből az elsőt olvastuk, amely az Efézusi gyülekezethez szól.

            Kis-Ázsia fővárosa Efézus, híd Kelet és Nyugat között. Prokonzuli székhely. Itt a keresztyén gyülekezetet Pál apostol alapította, majd János apostol munkálkodott itt hosszú időn keresztül.

            A kijelentést adó Jézus itt úgy mu-tatkozik be, mint aki „jobb kezében tartja a hét csillagot, aki a hét arany gyertyatartó között jár”, vagyis ő az egyház ura, aki ismeri gyülekezetét és közöttük van. Az efézusi gyülekezet számára szóló üzenet három részből áll. Először dicséretet mond, majd panaszt, végül pedig parancs és ígéret hangzik el.

1. A dicséret. Abban, amit a gyülekezetről elmond Jézus, mindenekelőtt jó pedagógiáját figyelhetjük meg. Mi rendszerint csak a rosszat, a hibákat látjuk a gyülekezetünkben és egyházunkban. Ő azonban a jót veszi észre először, és azt emeli ki, ami dicséretes. Meglátjuk-e mi gyülekezetünkben és egyházunkban azt a sok jót, aminek örülhetnénk? Vagy csak a negatívumokat látjuk és csak kritizálni, és panaszkodni tudunk? Mégis milyen sok dicséretre méltó dolgot talál Jézus az efézusi gyülekezet életében. Több dologban is példaadó volt ez a gyülekezet. Sokat fáradozott, de nem fáradt el. Milyen hamar elfáradunk és meglankadunk mi a gyülekezetben vállalt szolgálatainkban. Meglankadunk az imádkozásban, a békességes tűrésben, a nehézségek és próbatételek elhordozásában.

            A másik tulajdonsága volt a gyü-lekezetnek, hogy nem szenvedhette a gono-szat, a hamis apostolokat leleplezte és el-határolta magát a hamis tanítástól. Vigyáz-tak a tanítás és az élet tisztaságára.

2. A panasz. Volt azonban kifogásolni va-ló is a gyülekezetben és ezt sem hallgat-hatta el az Úr. Szemére veti a gyülekezet-nek a nagy fogyatkozását: „az első szere-tetet elhagytad” (2.v.). Sokat fáradozunk és buzgólkodunk, de már nem az első szeretet tüzével és melegével. Meghidegedett és megfogyatkozott benned a szeretet. Sok mindent csináltak még az efézusi gyülekezet tagjai, de talán már csak meg-szokásból, kötelességből, nem a szeretet hajtotta és vezette őket és hogy milyen nagy baj ez, akkor látjuk, ha arra gondolunk, amit Pál apostol írt az 1Kor 13-ban, a szeretet himnuszában: ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok. A legjobb, legszebb cselekedet is értékét veszíti szeretet nélkül. S ha őszinték akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy Jézusnak az ítélete minket is leleplez, és szíven talál. Ennek az igének a mérlegén mi is híjával találtatunk. Sok nyomorúsága, gyengesége, fogyatkozása lehet a mi gyülekezetünknek is, de mind közül ez a legnagyobb. Valamikor a mi szí-vünkben is forró lánggal égett, világított a szeretet tüze, most pedig alig pislákol. Az első szeretet erejével szeretjük-e azt az Urat, aki előbb szeretett minket, s akinek szeretetében nincs változás?

3. A parancs és az ígéret.  Jézus parancsa így hangzik: „… térj meg és tedd az előbbiekhez hasonló cselekedeteidet” (5.v.). Az a lényege és értelme ennek a parancsnak, amit Pál írt Timóteusnak, hogy gerjessze fel magában az Isten kegyelmi ajándékát. Timóteus gyermekkorától fogva ismerte a szent írásokat, hitben nevelkedett, Pál kéz-rátétellel áldotta meg és hívta el a szolgálatra. Ebben az első szeretetben kell neki megmaradnia és növekednie. Ugyan-akkor kemény és ítéletes felszólítás is ez. Elveszti létjogosultságát az a gyülekezet, amelyik nem tud szeretettel szolgálni. Hiszen ha a só megízetlenül, nem jó sem-mire, hanem hogy kidobják és eltapossák. A szeretet az a nélkülözhetetlen vitamin, ami nélkül nincs keresztyén élet. Talán nem vesszük észre azonnal a vitaminhiányt a szervezetben, de egyszer csak jelentkeznek a következmények. Jézus még idejében figyelmezet. Ő féltő szeretettel szereti egyházát, ezért szól keményen és szigorúan.

            Végül pedig ezzel a drága ígérettel fejeződik be e levél: „Aki győz annak enni adok az élet fájáról…” (7.v.). Az élet fájához vezető utat elzárta Isten a bűn-beesett ember elől. De Krisztus által újra megnyílik az út az ember számára az Isten paradicsomába.

                                                                                                                             Ámen.