SZÜNIDEI HITTAN MINDENKINEK (1.)

„Felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján…”

Olvasmány: ApCsel 1:4-11.

„Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” Luk 24:50-53.

A mai vasárnappal egy új sorozatot szeretnék elkezdeni, „Szünidei hittan mindenkinek” címmel. Az iskolai tanév végével a hittanórák véget értek a gyerekek számára. Azt gondolom azonban, hogy nemcsak a gyerekeknek van szükségük hittanórára, hanem nekünk felnőtteknek is, s ebbe magamat is beleértem. Jó néha elővenni és újra átgondolni hitünk alapigazságait. Az elmúlt évben „Keresztkérdések” sorozatot tartottunk, ahol a Márk evangéliumát tanulmányoztuk. Ez év őszétől azt tervezzük, hogy egy 20 alkalomból álló alapfokú gyülekezeti bibliaiskolai tanfolyamot indítunk, hogy jobban megismerjük a teljes Szentírást.  A nyári szünetben pedig a vasárnapi istentiszteletek alkalmával az Apostoli Hitvallással foglalkoznánk. Keresztelés, úrvacsora, temetés alkalmával újra és újra elmondjuk a Hiszekegyet, de vajon tudjuk-e igazán, hogy mi is az valójában, amit hiszünk? Nos, ha az Úr akarja és élünk, az Apostoli Hitvallást szeretném a nyári szünet ideje alatt végigmagyarázni, ami egy 12 részből álló sorozat.

Magáról a hitvallásról most csak annyit, hogy a Krisztus egyháza egységének ez a legjobban épen maradt emléke és bizonysága. Tudniillik ahány keresztyén egyház és felekezet van a világon, az az Apostoli Hitvallást mind ugyanúgy mondja és vallja, mint mi magyar reformátusok. Tehát, ha sok mindenféle különbség van is a protestáns és nem protestáns egyházak között, ami a tanítást, liturgiát, kegyességi típust illeti, az Apostoli Hitvallásban mégis egyek vagyunk mindnyájan. Abban az Istenben hiszünk, aki Atya, Fiú, Szentlélek, és Aki háromszor is egy ugyanaz. Bár az évszázadok során sok darabra töredezett szét a Krisztus egy egyháza, de hogy a különbözőségben mégis egy ez az egyház, annak éppen a Hiszekegy a legvalóságosabb képe és bizonyossága. Ez olyan pozitívum, ami sok elválasztó vonal ellenére is összeköt bennünket egymással.

Mivel áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének ünnepe után vagyunk, így most ennek a Hiszekegynek azzal a mondatával szeretnék foglakozni, ami így hangzik: „Felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján…”

Valljuk meg őszintén, hogy bár már sokszor elmondtuk a Hiszekegyet és benne ezt a mondatot is, de valójában nem nagyon gondolkoztunk el azon, hogy mit jelent Jézus mennybemenetele és az, hogy Ő „ott ül a mindenható Atya Isten jobbján.”  De nem vagyunk ezzel egyedül. Sok gyülekezetben már nem is tartanak istentiszteletet áldozócsütörtökön. Mindennek oka az, hogy mi keresztyének, magunk sem tudjuk jelentőségének megfelelően ünnepelni ezt az eseményt.

Jogosnak tűnik a kérdés: mit lehet ünnepelni valakinek a távozása kapcsán? Mi az öröm abban, ha az emberek búcsút vesznek egymástól? Ráadásul Jézus a tanítványaitól búcsúzva egyenesen azt mondta: „Jobb nektek, ha én elmegyek!” (Jn 16,7). Hogyan kell ezt érteni?

A búcsúzás attól, akit nagyon szeretünk, ha csak egy időre szóló elválást is jelent, mindig fájdalmas és nehéz, ha pedig örökre szóló, akkor inkább szomorú tragikus esemény. Jézus tanítványairól viszont azt olvassuk, hogy örömmel fogadták Jézus mennybemenetelét: „… majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mindig a templomban voltak, és áldották Istent.” (Luk 24:52).

Miért tudták a tanítványok a Jézus mennybemenetelét ilyen „nagy örömmel” fogadni? Jó lenne megértenünk azt, amit itt az Apostoli Hitvallás mond, ezért vizsgáljuk meg most, hogy mit tanít nekünk a Szentírás, hogy számunkra, ma élő keresztyének számára is, Jézus mennybemenetele igazi örömünneppé legyen!

Református Egyházunk hitvallási irata a Heidelbergi Káté 49. pontjában nagyon tömören és világosan összefoglalja számunkra az Ige tanítását:

„Mit használ nékünk Krisztus mennybemenetele?

Először azt, hogy Ő a mennyben az Atya színe előtt nekünk Közbenjárónk. Másodszor, hogy a mi testünk a mennyben biztos zálog nekünk afelől, hogy ő, mint a mi fejünk, minket, tagjait szintén fel fog vinni oda. Harmadszor, hogy Ő viszonzásul Lelkét küldi alá nekünk, akinek ereje által nem a földiekkel törődünk, hanem az odafelvalókkal, ahol Krisztus van ülvén az Istennek jobbján.”

Ezt a káténk által megfogalmazott három „hasznot”, vagyis a Jézus mennybemenetelének való örvendezésünk három forrását vizsgáljuk meg ma közelebbről.

1.                 A mennybemenetel öröme: Közbenjárónk van az Atyánál!

Krisztus Urunk mennybemenetele azért kell, hogy örömünnep legyen a számunkra, mert a mennybemenetel azt jelenti a számunkra, hogy van szószólónk, védőügyvédünk a mennyei Atyánál, van valakink, aki ott van ahol a legfontosabb döntések születnek, és aki azért van ott, hogy a mi érdekeinket, „ügyünket” képviselje. „Ott ül a mindenható Atya Isten jobbján”- így összegzi ezt a Hitvallás. Tudjuk, hogy az Atya a mennyben van, azaz láthatatlan lelki valóságban lakozik, az Ő jobbja, nyilvánvalóan nem egy helyet jelent, hanem egy funkciót. Az ókorban az uralkodó jobbján a győztes hadvezérnek volt a helye, aki a diadalmas csata után visszatérve birodalmában elfoglalta az őt megillető rangot, pozíciót. A bűn, az ördög, a kárhozat és a halál felett diadalt arató Jézus tehát az Atya jobbján van, azaz egyenlő vele, övé minden hatalom mennyen és földön. Így az „ül” szócska nem azt jelenti, hogy tétlenkedik, hanem, hogy uralkodik. Az uralkodó, amikor trónusán ül, akkor irányítja népét, Jézus a mennyből uralkodik a világ felett, és vezeti az övéit, sőt, ezt itt hadd emeljem ki, közbenjár is érettük. Ő a mi szószólónk, ő a mi közbenjárónk az Atyánál.

Ugye milyen jól tud jönni egy nehéz élethelyzetben, főleg hivatalos ügyek intézésénél, egy jó ismerős, szószóló. A Hitvallásunk arról szól, hogy nekünk nem e földi világban, hanem annál még fontosabb szinten, a mindenható Isten előtt van képviselőnk. Jézus Krisztus mennyei uralma, ugyanis nem egy passzív, tőlünk távoli uralmat jelent, hanem aktív szolgálatot: Ő könyörög érettünk! A testvérünkként a mindenható Isten előtt intézi ügyeinket. Az a Jézus, aki annyira szeretett minket, hogy önmagát odaadta a kereszten, az a Jézus szüntelen esedezik érettünk.

Komolyan vesszük-e ezt, amikor elmondjuk a Hiszekegyet? Mert ha ez igaz, amit a Hitvallásunk mond, és ezt komolyan is vesszük, akkor nem kell izgulnunk, nem kell szoronganunk és aggodalmaskodnunk. Akkor felesleges nekünk, nagy árat fizetve mindenféle összeköttetést keresni földi hatalmasságoknál, hiszen a legnagyobb Urnál és Hatalmasságnál ott van a testvérünk és barátunk Jézus, aki könyörög az érdekünkben!

2.                 A mennybemenetel öröme: A mennyország már most elkezdődhet a számunkra!

Jézus mennybemenetelének a másik nagy öröme az, hogy a mennyország már most elkezdődhet a számunkra. De ne tévesszük össze ezt a mennyországot azzal a földi paradicsommal, amit egyes milliárdosok próbálnak megteremteni maguknak itt a földön, de nem azonos a szekták által megrajzolt giccses álomképpel, amelyben elegánsan öltözött hölgyek és urak mosolyognak a réten, sok szép egészséges gyermekkel, és ahol a háttérben házi és vadállatok békésen játszadoznak egymással. Ez a mennyország, amiről a Biblia beszél nem a szerelmesek álomvilága, nem e költők fantáziájának terméke, hanem az a másik, ma még láthatatlan valóság, amit azonban már itt és most ténylegesen megtapasztalhat a hívő ember.

Aki Jézus Krisztussal közösségben él, az már most a mennyország polgára, akkor is, ha ez az állapot csak a földi lét végén teljesedik ki a maga boldogságában számunkra. Pál apostol így ír erről: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az Őt szeretőknek.” (1Kor 2,9). Nem úgy van tehát, hogy 70-80 esztendő, aztán jön az örökkévalóság a mennyben, hanem a menny, a Krisztussal való együttlét itt és most elkezdődött a számunkra.

Gyermekkoromban minden családnak a házában volt egy szoba, amit tisztaszobának hívtak. Általában ez a szoba volt a legszebben berendezve, itt mindig tisztaság és rend volt, mert ebben a szobában sosem laktak a háziak. Ehelyett ott volt a konyha, ahol a család a mindenapjait élte, ami sok esetben fürdőszoba, gyerekszoba és hálószoba is volt egyben. Ez a konyha sokszor sötét is volt, túlzsúfolt is, meg rendetlen is, de mégis itt élte mindenapjait a legtöbb család. Megvolt ugyan a tisztaszoba is, de oda nem volt szabad bemenni, csak a nagy ünnepek alkalmával, vagy amikor halott volt a háznál és ott ravatalozták fel. Azt gondolom, hogy sok ember valahogy így gondolkodik a mennyről is, hogy az a tisztaszoba, ahová majd halála után kerül az ember, de nem abban él!

Jézus Krisztus az ő mennybemenetele által arra hív minket, hogy már most a mennyben, a Vele való közösségben éljünk! „Felment a mennybe”, hogy mi is részesedjünk már itt a földön az ő mennyei világának minden áldásaiból, hogy már most abban a bizonyos „tisztaszobában” élhessük az életünket. Ezért szabad és kell örvendezni Jézus mennybemenetelének, ahogy Pál az Efézusi levélben írja: „Áldott a mi urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásaival a Krisztusban.” (Ef 1,3).

3.                 A menybemenetel öröme: Jézus nem távolodott el tanítványaitól, hanem még közelebb került hozzájuk!

A mennybemenetel harmadik öröme pedig az, hogy Jézus Krisztus nem elutazott, nem eltávozott, nem elment valahová egy ismeretlen helyre, hanem közelebb került tanítványaihoz, mint eddig valaha volt. Vannak szekták, amelyek azt tanítják, hogy az ő legfőbb istenük egy idegen égitesten él, de a Szentírás minket arra tanít, hogy a mi Megváltónk velünk van. Ezért énekeltük ma is az istentisztelet elején a 165. dicséretet: „Itt van Isten köztünk, jertek őt imádni, hódolattal elé állni.”

 Jézus tanítványainak adott minden ígéretét megtartotta. A mennybemenetelekor, amikor parancsot ad a tanítványainak, hogy hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanítványokká minden népeket, még egy utolsó ígéretet ad Jézus az övéinek: „… és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20). A mennyország nincs messze tőlünk, csak szemmel nem látható. A menny nem egy távoli hely, ahová haláluk után kerülnek a hívő emberek, hanem egy másik létforma, ami az életnek egy magasabb rendű minősége. Jézus tehát nem kiment ebből a világból és nem felment valahová a csillagok közé, csupán kilépett abból a tér-idő dimenzióból, amit Ő teremetett, de ahol korlátozta Őt emberi teste. Mióta azonban Szentlelkét elküldte pünkösdkor az Őbenne hívőkre, azóta mindenütt jelen van lelkileg, ahol az övéi találkozni akarnak vele. Ezért nem magunkban beszélünk, amikor imádkozunk, és nem vagyunk soha egyedül, még ha embertársaink magunkra is hagytak.

Jézus mennybemenetelével kapcsolatban tehát nem „helyváltozásra” kell gondolnunk, sokkal inkább „létváltozásra”. Jézus visszalépett az addig a földi törvényszerűségekhez kötött állapotból, abba az állapotba, ahol semmi sem korlátozza Őt. A mennybe ment Jézussal ezért ott is lehet találkozni, ahol a földi Jézus sohasem járt. Pál a damaszkuszi úton találkozott vele. Ágoston egy milánói ház udvarán, ahol a gyerekek játszottak, és azt énekelték: „vedd és olvasd”, ti. a Bibliát. Luther Márton az erfurti kolostor könyvtárában és a wittenbergi egyetemi szobájában, én pedig Zánkán, az 1991-ben itt tartott Református ifjúsági találkozó alkalmával. És te, találkoztál már vele?

Luther Márton mondta egyszer ezt: „Jézus Krisztus közelebb van hozzánk, mint az ingünk.” Ő valóban közelebb van hozzánk a testünkön viselt ruhánknál, hiszen ő belül a szívünkben lakik. S azok is, akik még nem ismerik őt, bárhol és bármikor megszólíthatják, mert Ő mindenkinek kínálja a Szentlélek ajándékát. Örömmel tölt-e el minket Jézusnak ez a közelsége vagy még menekülsz előle?

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Jézus mennybemenetele után az angyalok azt kérdezték az apostoloktól: „Galileai férfiak, mit álltok itt az ég felé nézve?” (ApCsel 1,11). Az angyalok figyelmeztetik az apostolokat, hogy ne vesztegessék hiába az idejüket, mert van nekik feladatuk, amit Jézus bízott rájuk: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8). Jézus mennybemenetelének az a nagy örömhíre, hogy Ő velünk van, és mi mennyei erővel, a Szentlélek erejével tölthetjük be földi küldetésünket. Úgy élhetjük mindennapi életünket, tanulást, munkát, gyereknevelést, hogy mások is a menny örömét érezhetik meg rajtunk!

A tanítványokról azt olvastuk, hogy visszatértek Jeruzsálembe, abba a városba, ahol korábban üldözték őket. A régi környezetbe, az ellenséges emberek közé, de azt olvastuk, hogy „nagy örömmel” mentek oda vissza. Az Ige arra hív minket, hogy a mennybemenetel örömével és bizonyosságával térjünk vissza mi is családunkhoz, barátainkhoz!

Állítólag az Amerika felfedezése előtti időben, Portugália nyugati végénél az óceán partján állt egy tábla, amire ez volt felírva, hogy „Non plus ultra”, vagyis „Nincs tovább”. Kolumbusz Kristófról jegyezték fel azt a történetet, hogy egyszer arra járt és egy ismeretlen gyümölcs maradványait pillantotta meg a parton, s akkor azt mondta: Van tovább!

Kedves testvérek! Jézus mennybemenetelének legnagyobb öröme az, hogy: Van tovább! Hogy mindig van tovább. Nem ért véget Jézus élete, nem fejeződött be a keresztyénség története. Nem zárult le az evangélium hirdetésének ügye, mert Jézus a mennybe ment, hogy mi egészen közel, csupán egyetlen imádságnyi távolságra legyünk tőle, hogy számunkra már most elkezdődhessen a mennyország, a vele való közösség által. Jézus mennybe ment, hogy Ő képviselje ügyünket a mi mennyei Atyánk előtt, és hogy mi mennyei erővel szolgálhassunk neki. Hogy mások is észrevegyék, mint egykor a tengerparton Kolumbusz, amikor életük fordulópontjaihoz – születés, betegség, halál – érnek, van tovább Jézussal! Mert Jézus „felment a mennybe, és ott ül a mindenható Atya Isten jobbján”. Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész (2011.06.05. Bonyhád)

APOSTOLI HITVALLÁS

(Symbolum Apostolorum)