JÁNOS EVANGÉLIUMA SOROZAT (4.)

Hogyan lehet bejutni Isten országába?

Olvasmány: Jn 3,1-10.

„Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Jn 3,3.

 A Biblia első mondata ez: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.” (1Móz 1,1). A János evangéliuma első mondata pedig ez: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1). János evangéliuma az új kezdetről ad hírt: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Jézus által valami új kezdődik el.

A János evangéliuma első fejezetében arról olvastunk, hogy Keresztelő János az, aki először felismeri ezt az újat és bizonyságtétele nyomán tanítványaiból lesznek Jézus első követői. A második fejezetben következik az első jel, a kánai menyegzőn tett csoda, a vizek borrá változtatása, majd a második jel: a templom megtisztítása.

A harmadik fejezetben, Jézus párbeszédei kezdődnek el. Tudjuk, hogy Jézus nagyon kedvelte a párbeszédes tanítási formát, János evangéliuma ezeket hűen megőrizte a számunkra. Ezek a párbeszédek vagy az elbeszélőanyag keretein belül szerepelnek, vagy egy-egy csodához kapcsolódnak. Jézus első párbeszédei lelki gondozói beszélgetések voltak. Ezeket követi később a zsidókkal folytatott polemikus viták sorozata, ahol az írástudók és a Nagytanács képviselői egységes táborként szerepelnek. Az evangélista arra törekszik, hogy Jézusnak a Galileában, Jeruzsálemben és Júdeában véghezvitt első munkásságáról szóló híradás mellett az egyes emberekkel folytatott beszélgetéseiről, Jézusnak az egyes emberekkel való személyes találkozásairól is hírt adjon, tájékoztasson. Hangsúlyozni kívánja, hogy Jézus az egyénekkel való foglalkozást is ugyanolyan jelentősnek tekinti, mint a nagy sokaság körében végzett munkát. Nikodémus személye a zsidó írástudó réteg képviselője, általa ez a réteg találkozik Jézussal.

1.      Ki volt Nikodémus?

Az „újdonság" témájának további fejleményeként János színre lépteti Nikodémust, de az éjszaka sötétjében, ami a hit világosságának a hiányát szimbolizálja. Nikodémust megfogták Jézus jelei, ez a fogékonyság nem lebecsülendő, bár távol van az igazi hittől. Nikodémus különleges szerepet játszik ebben a drámában, mivel egyrészt zsidó vezető (1. v.), másrészt pedig Izrael egyik tanítója (10. v.). A Krisztus utáni első században sokan voltak a zsidók között olyanok, akik érdeklődtek Jézus tanítása iránt, de nem merték elkötelezni magukat a keresztyénség mellett. Ezeknek a Krisztus iránt érdeklődő zsidóknak tipikus képviselője Nikodémus.

Tudjuk róla, hogy gazdag volt. A János evangéliuma végén hallunk ismét Nikodémusról, amikor Jézus temetéséhez „mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit.” (Jn 19,39). Ez akkoriban egy kisebb vagyon volt.

Tudjuk róla, hogy farizeus volt. Mi általában negatívan szoktunk gondolkodni a farizeusokról. Pedig sok tekintetben ők voltak akkoriban a legjobb emberek. Számukra Isten törvénye volt a legszentebb és legfontosabb dolog a földön. Ez a törvény a Mózes I-V. könyvében volt lefektetve. A farizeusok hitték, hogy ez az öt könyv közvetlenül Isten szava, az utolsó vesszőcskéig, s azon csak egy parányit is változtatni halálos bűnt jelentetett a számukra. Isten Törvényéhez nem lehetett sem hozzátenni sem elvenni abból. Ők úgy gondolták, hogy a törvényben minden benne van, ami az élethez szükséges.

Az idők folyamán aztán a törvénynek rendkívül aprólékos magyarázatai láttak napvilágot. Az „írástudóknak” legfőbb feladatává vált, hogy a Törvényt magyarázzák, és minden eshetőségre alkalmazzák. Ez az általuk leírt törvénymagyarázat volt a Misna. Például a szombat, vagyis a nyugalom napja megszentelésének törvénye tiltja a szombatnapi munkavégzést. De mi az, ami munkának számit és mi az, ami nem? Ezt a kérdést a Misna 24 fejezetben részletesen megmagyarázza. Az idők folyamán aztán a törvény magyarázatának, a Misnának is újabb magyarázatai támadtak, s ez volt a Talmud. Az előbb említett szombatnap megszentelésének törvényénél maradva, a Talmud már 64 fejezetben részletezi és magyarázza ezt a kérdést, ráadásul a Talmudnak egy másik változata, a Babiloni Talmud, már 156 fejezetben fejti ki mondanivalóját. Voltak rabbik, akik egy életet szántak egyetlen törvény, vagy törvényrészlet magyarázatának kidolgozására. A törvény magyarázatát a rabbik nagy aprólékossággal végezték. Hogy fogalmunk legyen mit is jelentetett ez, hadd mondjak el egy példát. A nyugalom napjával kapcsolatban megállapították például, hogy a csomó, a görcskötés az munkának számít. Tehát tilos a tevehajcsárnak vagy a tengerésznek a nyugalom napján görcsöt kötni a kötélre vagy azt kioldania. De, ha valaki egy kézzel tudott görcsöt kötni vagy oldani, az nem volt bűn, mert csak a két kézzel végzett munka számított munkának. Vagy például azt is meghatározták, hogy a nyugalom napján a hívő zsidó embernek az otthonától számítva csak egy km távolágra volt szabad elmennie. De, ha az egy km-es út megtétele után letáborozott, kötéllel körülkerítette a táborhelyét, ott elfogyasztotta az eledelét, akkor gyakorlatilag ezt a helyet az „otthonává” tette, és így innen számítva ismét megtehetett 1km távolságot. S ezt egy napon belül akár többször is megismételhette valaki. Nyilvánvaló, hogy a farizeusok, akik egész életüket a törvény betöltésére szentelték, ezek által az aprólékos törvénymagyarázások által önmaguk csapdájába estek, s ezt a fajta „farizeuskodást”, képmutatást leplezi le Jézus oly sokszor az evangéliumban. Nikodémus is ilyen farizeus volt.

Azt is tudjuk Nikodémusról, hogy az uralkodó osztályhoz tartozó előkelő ember volt. A görög szöveg szerint „főember”, tehát a zsidó nagytanácsnak, a szanhedrinnek a tagja. Ennek a 71 tagból álló testületnek a jogkörét a rómaiak meglehetősen leszűkítették, csak a belső ügyekben és a vallási kérdésekben tanácskozhattak és ítélkezhettek. Például az ő hatáskörükbe tartozott megállapítani valakiről, hogy hamis vagy igaz próféta-e? Talán ez is lehetett az egyik oka annak, hogy Nikodémus felkeresi Jézust.

Azt is tudjuk Nikodémusról, hogy a görög műveltségben is járatos ember volt. Ezt már az is mutatja, hogy nem zsidó, hanem görög nevet visel. Jeruzsálem egyik legelőkelőbb családjából származott. Családjából többen is vezető szerepet játszottak a zsidó nép politikai és vallási életében.

Végül azt is tudjuk róla, hogy idős ember volt. A 4. versben így kérdezi Jézust: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén?” Egy fiatalabb ember semmiképpen sem tette volna így fel a kérdést. Jézus pedig „Izrael tanítójának” nevezi, ami szintén arra utal, hogy egy idősebb és általános köztiszteletnek örvendő emberről van szó.

2.      Hogyan lehetséges újonnan születni?

A János evangéliuma 3. részében egy rendkívül meglepő üzenetet hallunk. Jézus Nikodémussal való beszélgetése az élet nem sejtett lehetőségét tárja elénk. Nikodémos, mint láthattuk a Szentírást ismerő tudós ember volt, aki azért jött Jézushoz, mert szeretett volna többet megtudni róla. De ebben a találkozásban valóban olyan nem várt üzenetet hall, amire ő sem készült fel.

Már korábban is volt róla szó, hogy János evangéliumában minden apró részletnek jelentősége van. Ebben a párbeszédben érdekes megfigyelni azt, hogy Nikodémus egy megállapítással közeledett Jézushoz és aztán egy kérdéssel távozott. Nikodémus megállapítása így szólt: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” (Jn 3,2). A Jézus által feltett kérdés pedig, amivel távozik Nikodémus ez volt: „Te Izrael tanítója vagy és ezt nem tudod?” (Jn 3,10).

Nikodémus, a gazdag és előkelő farizeus, aki a nagytanács tagja, akit Izrael tanítójának neveznek, azzal megy oda Jézushoz, hogy ő sokat tud Istenről, a hitről, az életről. Jézus beszélgetni kezd vele és kiderül, hogy ez az ember alapjában véve mégsem tudja Jézus titkát. Nem ismeri azt, akit ő Mesternek és Istentől jött tanítónak nevez. A Jézussal való beszélgetésben előfordulhat, hogy az ember rádöbben arra, hogy mennyi mindent nem tud.

A Jelenések Könyvében olvashatjuk Jézusnak a Laodiceai gyülekezetnek szóló üzenetben ezt a megállapítást: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire, de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és szegény, a vak és mezítelen…” (Jel 3,17). Ott egy gyülekezetnek mondja Jézus, itt pedig egy vallásos embernek: „Nem tudod!” Jézus ebben a beszélgetésben szeretné Nikodémust rádöbbenteni, arra, hogy minden vallásosságával, minden buzgóságával és kegyességével, minden ismeretével együtt még kívül van az Isten országán. Ezért ez a gazdag, hatalmas és előkelő Nikodémus valójában nagyon szegény ember.

 „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa?” (Mt 5,3). Boldogok, akik tudják, hogy nekik Szentlélekre van szükségük, és akik keresik a Lelket. Boldogok, akik tudják, hogy nekik Isten országára van szükségük és szeretnének oda bemenni. A Jézussal való beszélgetésben Nikodémus szegénnyé vált. Jézus levetette róla azt az álarcot, amit magával hozott: a tudásnak, az ismeretnek, a bennfentességnek az állarcát. Jézus megmutatja Nikodémusnak, hogy még nem lépett be az Isten országába, a vallásossága önmagában még nem elég, tovább kell mennie, mert van tovább, mert Jézus új utat nyit az ember számára: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3).

Mi tehát a különbség a vallásos ember és az igazi hívő ember között, vagy másképpen az újjá nem született és az újjászületett ember között? A karácsonyfa és a gyümölcsfa példájával szokták ezt illusztrálni. A karácsonyfát rendkívül széppé lehet tenni. De bármennyi díszt is aggatunk rá, tudjuk, hogy ezeket a fa nem belülről teremte. És van a gyümölcsfa, amely egyszer csak belülről meghozza azokat a gyümölcsöket, amelyek ott rejlenek a magjában.

Ez az újjászületés titka, egyszer csak benső világomban olyan áldásokat élek át, amelyek életemet a gyümölcstermésre indítják. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Az ember, aki bűnös, aki Isten ellensége, egyszer csak mégis egyet ért Istennel és engedelmeskedni kezd neki.

Ahol a magyar fordítás újjászületést mond, ott az evangélium eredeti görög szövegében az „ἄνωθεν” szó szerepel, amelynek kétféle jelentése van: idői értelemben újra, térbeli értelemben pedig felülről. Vagyis a szót fordíthatnánk így is: „felülről születni”. Ezt a kifejezést pedig Nikodémusnak, mint a zsidó szent iratokban és a görög műveltségben is járatos írástudónak ismernie kellett. Nikodémus talán tudatosan, vagy tudat alatt, de „nem érti”, nem akarja érteni Jézus szavait. Mindez azért van, mert ő nem megváltozni akar, csak megtudni bizonyos dolgokat. S így válik Nikodémus azoknak a vallásos embereknek tipikus képviselőjévé, akik egy életen át érdeklődők maradnak, de képtelenek végső, komoly döntésre, elköteleződésre. Vagyis a vallásoskodó ember legnagyobb baja az, hogy képtelen a megtérésre, és ennek következtében nem tud új életet kezdeni. Megtérés és újjászületés nélkül pedig senki sem láthatja meg Isten országát.

Ez az újjászületés nem biológiai értelemben történik meg, lényege abban van, hogy a létezés alapélményét cseréli ki bennünk Jézus. A filozófia szerint az emberi létezés alapérzése a boldogtalanság. Aki belenéz a saját életébe és a világba, az nem lát mást, mint boldogtalanságot. De egyszer csak történik valami csodálatos változás, amikor Jézus kicseréli bennem az életnek, a létezésnek ezt az alapélményét, mégpedig úgy, hogy Isten szeretetébe, boldogságába emeli át az életünket.  Az történik velünk, hogy belülről, ebből a boldogságból kiindulva kezdjük el élni az életünket. A külső világunk nem változik meg és a testünk állapota sem, de belül, az ember szívében egy új élet kezdődik el. Arra indít minket, hogy olvassuk a Bibliát, hogy keressük a gyülekezetet, hogy menjünk oda, ahol róla többet lehet tudni. Így valósul meg, amit Jézus mond: „A szél arra fúj, amerre akar, hallod zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3:8). A görög nyelvben a szél és a lélek ugyanaz a szó. Isten Lelkének munkája hasonló a szél munkájához. A szél megfejthetetlen titok. Ha a Szentlélek elkezd fújni, titokzatos erőivel elkezdi létünket belülről mozgatni, ez az újjászületés titka. Az élet egyszer csak megújul bennünk, ebből következik, hogy gyermekké leszünk. Jézus pedig azt mondja: „Bizony, bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3). Az újjászületett ember gyerekké lesz, akinek mindent elölről kell elkezdeni tanulni.

Az újjászületés víztől és Lélektől történik, mondja Jézus Nikodémusnak. „Jövök semmit nem hozva, / keresztedbe fogódzva.” (258. dics. 3.v.), fogjuk énekelni az igehirdetés után, mert az újjászületéshez az út így vezet.  A víz azt jelenti, hogy bűnbánat által. A víz a tisztulás jelképe. Azaz meg kell tisztulni a régi életből. Jövök roskadozva és semmit nem hozva, mert nincs semmi, amivel megvásárolhatnánk Isten kegyelmét. A Lélek pedig azt jelenti, hogy Isten a bűnbánó embert megragadja, a kegyelem betölti, és olyan világba emeli, amit az ember nem is sejtetett. A „megmosott”, mintegy kitisztult életnek új erővel kell betöltekeznie. Víztől születni azt jelenti, belépek a „halálba”, mint ahogy Keresztelő Jánosnál az emberek beléptek a vízbe, vállalták a bűnüket és megvallották, alámerültek a vízbe. Amikor Jézus kijött a vízből, a Lélek rászállt és betöltötte Őt. Ez az út: víztől és Lélektől újonnan születni. Ez az út lefelé vezet először, az ürességbe, a szegénységbe, a semmibe. Aztán az út felfelé emelkedik, a Szentlélek szárnyaira veszi életünket, bennünk kibontja Krisztus gazdagságát. Pál Damaszkusz felé megy, egyszer csak egy hatalmas fény ledönti a lábáról. Azt olvassuk megvakult, és három napig nem evett, nem ivott. Ez az a víz, az alámerülés a halálba. De három nap után szemei kinyíltak, megkeresztelkedett és megtelt Szentlélekkel, hirdette, hogy Jézus a Krisztus. Ez a Lélek, ez az újjászületés.

Jézus és Nikodémus párbeszédéből megtudtuk azt, hogy az Isten országába csak újjászületés, „felülről való születés” által lehet bejutni. A vallásosság, a törvény szigorú megtartása által nem üdvözülhet sem az előkelő Nikodémus, sem senki más. Nikodémusnak rá kell döbbennie, hogy megtérés nélkül nincs üdvösség.  A kegyelem, az igazság „felülről” adatik, és „belülről” kezdi átformálni, újjáteremteni az embert. Az, hogy „felülről” adatik, azt is jelenti, nem tőlünk függ, szuverén, ingyen való, és mindenható. Nem lehet jócselekedetekkel megszerezni, vallásossággal kiérdemelni. Az újonnan születést, „felülről való születést” csak ajándékképpen elfogadni lehet. S akik ki vannak választva az örök életre, azokat Isten el is hívja, újjá is teremti.

Több tehát a keresztyénség annál, mint amit eddig belőle megsejtettünk. Több a hit annál, mint amit belőle megéltünk. Több az emberi élet, mint amire eddig eljutottunk.

Legyen mindnyájunk életében valóságos megtapasztalássá, hogy Jézus Nikodémusnak mondott szava ma is igaz, mert újonnan lehet születni a Szentlélek által. Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, református lelkész (2011.09.25. Bonyhád)