„Te kövess engem”

Olvasmány: János 21, 20-25.

Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: „Uram, hát vele mi lesz?” Jézus pedig így szólt hozzá: „Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!”

Jn 21, 21-22.

A mai vasárnapon, az 1848-as szabadságharc hőseire is emlékezünk. Készülve a mai istentiszteletre sokat gondolkoztam azon, hogy vajon melyik ige lenne az, amely alapján ma szólnom kellene, s amelynek üzenete valamiképpen az ünnephez is kapcsolódik. Végül is annál az igénél maradtam, amelyet tegnap olvastunk a bibliaolvasó kalauzunk szerint. A János evangéliumának legvégéről van ez az igerész. Ennek az igerésznek megértéséhez hadd idézzek egy másik igerészt, amely a Zsidókhoz írott levél végén olvasható:„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten Igéjét hirdetik nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. (Zsid 13, 7.).

Az ember ezt az igét olvasva egy pillanatra elgondolkozik azon, hogy miért kell az apostolokra, tanítókra, egyházi vezetőkre úgy figyelni, hogy az ember az életük végét szemléli.  S ugyanígy tehetjük fel azt a kérdést is, hogy miért kell országunk és népünk vezetőinek, elöljáróinak életére, vagy életük végére odafigyelnünk?

Az ige arra hívja fel a figyelmünket, hogy egyházi vagy politikai vezetőnknek élete példa lehet mások számára, de nem csak életük, hanem a haláluk is. Nemcsak azt kell néznünk egy-egy vezető ember életében, hogy hogyan élt, de azt is, hogy hogyan halt meg, hogyan fejezte be pályáját, hogyan ért véget élete. Nemcsak a vezető emberek élete, de az ő haláluk is lehet követendő példává az utánuk jövő nemzedék számára.

Lehetne úgy is felfogni ezt az apostoli intést, ahogy a Heidelbergi Káté mondja: Mi kell teneked ahhoz, hogy ebben a vigasztalásban boldogan élhess és halhass meg? Vagyis Isteni ajándék nemcsak boldogan élni, de boldogan meghalni is. Vagy inkább tudomány lenne? Mert régen tudománynak nevezték a boldog meghalást.  Valóban az. Nem mindenkinek adatik meg. A 90. Zsoltár 12. verse ezt mondja: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. A Zsoltár azt akarja mondani, hogy boldog ember csak az lehet, aki számol a halálával is. Ha az ember nem számol a halálával ezen a világon, akkor semmiképpen nem nevezhető bölcsnek.  Mert a halált valamiképpen fel kell dolgozni, be kell iktatni az életünkbe. Az élet értelmét nem lehet a nélkül megtalálni, hogy az ember a halállal ne számolna és a nélkül, hogy tisztában ne lenne azzal, mit jelent élete végén a halált elfogadni. Ha ebben a távlatban élünk, akkor magát az életet tudjuk megérteni. Tulajdonképpen a hitünket is minősíti az, hogy a halálról hogyan beszélünk, hogyan vélekedünk.

Azonban többről van szó, amikor az apostoli intés így szól: figyeljetek életük végére. Tudniillik az a kérdés, hogy akik ezen a világon Krisztus egyházának a tanítói: apostolok, vezetők, papok, püspökök, életük végéig megtartják-e hitet? Vajon életük végével, halálukkal megdicsőítik-e Istent? Öregségükben, halálukban olyan életet mutatnak-e elénk, amire ezt mondjuk: ez az ember tényleg hívő volt! Öregsége, halála mutatja ezt igazán. Mert ha életemet átragyogta az Isten ajándéka, akkor az öregségemen, halálomon is át fog ragyogni. Nehéz dolog az öregségben, a földi lét vége felé, sokféle próbatétel, betegség, testi gyengeség közepette is a hitet megélni. Nem könnyű az öregséget sem emberileg, sem pedig hitben feldolgozni. Nagy kegyelem az, ha ezt az ember megkapja.  A Bibliának nagyon szép hasonlata van erre a 92. Zsoltárban: a hívő ember öregkorában is zöldellni tud, nem hervad el. Bizony nagy titok ez, mert a hervadás az emberi életnek roppant nagy terhe. Az öregkor azt jelenti, hogy az élet nagy lehetőségeit már nem élhetem át, és sugározni sem tudom másokra a régi mérték szerint. Az elszáradás, a hervadás helyett a hitben élő ember mégis zöldellni tud. Azt jelent ez, hogy valaki belülről marad gazdag, és képes öregkorában is tovább szeretni, szolgálni. Élete üde ajándék marad, jó mellette lenni.

A felolvasott igerészben Jézus megmondja Péternek, hogy mi fog vele történni öregkorában.  Ez nagy dolog, mert ki az az ember, aki ne szeretné tudni, hogy öregkorában mi fog vele történni.  Jézus azt mondja: amíg fiatal voltál Péter, addig felövezted magadat, és szabadon odamentél, ahová akartál, de eljön a kor, amikor más fog téged vezetni és oda mégy, ahová nem akarod. Lehet ezt egyszerűen egy közmondásnak is venni. Az ember fiatal korában tetszés szerint jár-kel, maga dönti el, hogy hová megy, ez egyúttal függetlenséget is jelent. Az öregkor azonban azt jelent, hogy az ember már meg van kötve, odavan a mozgása, bátorsága, hogy elinduljon járni-kelni a világban.  Mások vezetik, és mások vezetésére kell hagyatkoznia.

Jézus azonban nem csak egy közmondást, egy példázatot akart Péternek mondani, hanem azt: Péter, a tanítvány, átadta az Ő Urának életét, és nem rendelkezik vele. Nem rendelkezel életeddel, mert az Én követésemre indultál el és Én foglak vezetni. Oda mégy, ahová nem is gondoltad. Oda visznek, ahová nem akartad.  Ez a Jézusi mondás utalás volt arra, hogy Isten hogyan dicsőíti meg magát Péter halálában.

A hagyomány szerint Pétert Rómában feszítették keresztre méghozzá fejjel lefelé. Sienkievich Quo vadis című regénye ezt egy legendaszerű történetben dolgozza fel. Sokan ismerik ezt a szép regényt, aminek az a lényege, hogy Péter, amikor felismeri, hogy Rómában veszedelem vár rá, szeretne menekülni. Miközben a várost elhagyja, találkozik az Úrral, aki szembe jön vele. Kérdi tőle: Hová mégy Uram? Azt mondja Péternek Jézus: megyek helyetted a halálba. Péter megrendül erre a jézusi válaszra. Visszamegy Rómába, ahol keresztre feszítik: fejjel lefelé.

Péter tehát valóban Jézus tanúja, bizonyságtevője volt, a Biblia úgy nevezi: mártír. Mert a Bibliában a bizonyságtétel és a mártírsors nem válik el egymástól. Egy és ugyanaz Jézust követni és vállalni a mártírsorsot. Gondoljunk Pálra, aki a Timótheushoz írott levelében azt mondja, hogy én már feláldoztatom, és ha ez így történik, örömmel teszem. Örüljetek velem, hogy így fejezem be életemet. Kr.u. 66-ban Pált lefejezték Néró császár parancsára. Akkor már megkezdődött a keresztyénüldözés. Pál apostol úgy érezte, hogy csak azzal a halállal tudja megdicsőíteni Krisztust, akit életében követett.

De nehogy azt gondoljuk, hogy csak a kétezer évvel ezelőttieknek volt kiváltsága az, hogy vállalták a mártírsorsot. Gondoljunk például a magyar misszionáriusnőre, Molnár Máriára. A második világháború és a különböző diktatúrák idején megszámolni sem tudjuk, hogy hány keresztyént öltek meg a hitéért.

A Krisztus követéséhez tehát hozzátartozik a mártírsors.  Ezt Jézus előre megmondta az övéinek. A keresztyének is tudják ezt, amikor elindulnak Jézus követésére. A történet, amit most olvastunk, azonban új fordulatot hoz, Péter tudomásul veszi, amit neki Jézus mond, ellenben ott látja a másik tanítványt, Jánost. Péterben feltámad a kíváncsiság és megkérdi a Mestertől: Uram, ő is arra a sorsa jut? Vagy neki mi lesz az útja? Azt mondja erre Jézus Péternek, hogy „Ha akarom, hogy ő életben maradjon, akkor ez mit tartozik rád?” Te kövess engem!” Ebben benne van az is, hogy a vértanúság nem tartozik minden esetben az apostoli küldetéshez. Vannak másféle utak is. János, aki az evangéliumot írta, nem halt mártírhalált. A sírja meg van Efézusban. Domiciánus császár idején őt is megkínozták, testét forró olajba mártogatták, de nem halt meg. Utána egy lakatlan szigetre, Pátmoszra száműztek, de ott sem pusztult bele a magányosságba, sőt Istentől csodálatos látomásokat kapott. Ezt a Jelenések könyvében írta le.

Jézus keményen elutasította Péter kíváncsiskodó kérdését. És okkal tette ezt. Bizony az ember szeret jobbra–balra tekingetni, és könnyen irigykedik a jobb sorsú emberekre. És sokszor kérdezzük mi is: Uram én mivel érdemeltem ki, hogy az én sorsom terhes, a másiké meg könnyű? Uram nem igazságosan osztod el ebben a világban az emberi sorsot. Azt mondja Jézus: Mit tartozik rád? Ez nem a te hatásköröd. Te kövess engem! Az azt jelenti, hogy neked saját életutad van, szeresd azt. „Elrendelt utadat”, saját sorsodat kell elfogadnod és beteljesítened.

Te kövess engem, ez azt is jelenti, hogy Jézusban a rossz is jóvá lehet. Azoknak, akik az Istent szeretik minden a javukra van. A legnagyobb jó ezen a világon az, hogy Jézust megnyertük. Te kövess Engem. Jézus követésében ismered fel életed ajándékát. Akkor szeretni fogod életutadat, és el tudod fogadni sorsodat is. Ámen.