Szmirna: A próbatételek által megtisztuló egyház képe

Olvasmány: Jel 2,8-11

„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” Jel 2,10

Az elmúlt vasárnapon egy új sorozatot kezdtünk el a Jelenések könyve elején található hét kis-ázsiai gyülekezethez szóló levél magyarázatával. A teljes 1. századi egyház leírható azokkal a jellegzetességekkel, erényekkel és hibákkal, amelyeket itt a hét gyülekezettel kapcsolatban olvasunk.

Az elmúlt vasárnapon az első levelet vizsgáltuk meg, amely az efézusi gyülekezetnek szól. A szolgálatba beletemetkező egyház képe rajzolódott ki előttünk. Jézus, aki ennek a gyülekezetnek minden cselekedetével tisztában van, meg is inti őket, hogy a nagy buzgalomban épp a legfontosabbról feledkeztek meg: az iránta való szeretetről. Az első szeretetet elhagyta a gyülekezet, és Jézus helyett, egyre inkább az Ő ügye került előtérbe.

A mai vasárnapon a szmirnai gyülekezethez szóló levelet vizsgáljuk meg.

Szmirna Kis-Ázsia provinciájának legszebb tengerparti városa, jelentős kikötővel, nagy hajóforgalommal. A város gazdagsága és művészete révén annyira kitűnt, hogy Ázsia ékszerének nevezték. Hatalmas könyvtára, legnagyobb színháza volt Ázsia provinciájában. Ma Izmir néven ismert, Törökország harmadik legnagyobb városa. Egyetlen hely a Jelenések Könyvében felsorolt ókori hét város közül, ahol ma is van keresztyén gyülekezet. A hét gyülekezet közül ez az egy nem kap elmarasztalást, csak dicséretet az Úrtól. Már a levél elején található bemutatkozás is erre utal, amikor Jézus ezt mondja magáról Szmirna gyülekezetét megszólítva: „Ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt.” (Jel 2,8). Jézus, aki mindig is létezett, létezésének nincs vége, vállalta a halált, de a halál nem tartotta fogva, mert nagyobb a halálnál. Minden hatalom neki adatott Mennyen és Földön! De utal ez a bemutatkozás arra is, hogy ez a gyülekezet különösen is sok szenvedésen, nyomorúságon ment át, mégis hűséges maradt. Az egyház Ura, a feltámadott és élő Jézus, a neki hűséges gyülekezetet képes mindvégig megtartani. Az a Jézus, aki élet és halál Ura, aki első és utolsó, tőlünk is iránta való hűséget kér!

A mai igehirdetésemnek ezt a címet adtam: Szmirna: A próbatételek által megtisztuló egyház képe. A szmirnai gyülekezet többszörösen is megpróbáltatik, (1.) a külső szegénység, (2.) az üldöztetés és a (3.) Krisztushoz való hűsége tekintetében is, de mindezek a próbák csak javát, épülését és megtisztulását szolgálják az Isten egyházának.

1. A gyülekezet, amely a szegénysége által lett gazdaggá.

„Tudok nyomorúságodról, és szegénységedről, pedig gazdag vagy…” (Jel 2,9). Szmirna gazdag kikötőváros, amelynek lakói bőségben és gazdagságban élnek. De a keresztyén gyülekezethez nem ezek az előkelő és gazdag emberek csatlakoztak, ők a gazdagság és a jólét mámorába temetkezve nem érezték szükségét az evangéliumnak. A szmirnai gyülekezet tagjai azok közül kerültek ki, akik nagyon szegények voltak: létminimum alatt élő napszámosok, hajléktalanok, a kikötőben lézengő munkanélküliek.

Szmirna városa sok tekintetben első volt, pl. szépségben, hiszen „Ázsia gyöngyszemének” nevezték (egy régészeti feltárás során előkerült pénzérmén ezt a feliratot találták? „Szmirna ragyogásban és méreteiben egész Ázsiában az első”). A keresztyén gyülekezet szegénysége azonban arról tesz bizonyságot, hogy ez a ragyogás, és a gazdagság csak a felszín, egy kiváltságos réteg privilégiuma. A Jézus által használt „ptóchos” görög kifejezés egyenesen koldus szegénységet jelent. Szmirna pazar bőségének kiáltó ellentéte ez a koldusszegénység.

Nyomorúságukat és szegénységüket jól ismeri Jézus, de ennek ellenére gazdagnak nevezi őket, mivel keresztyének. Kincseik nem múlandó földi javakban vannak, hanem maradandó kincseket gyűjtöttek a mennyben, amit a rozsda nem emészthet meg.

Krisztus egyházát a történelem során sokszor megtévesztette a világ ragyogása és volt idő, amikor az egyház hatalma és gazdagsága felülmúlt minden más földi hatalmat és gazdagságot. De épp ezekben az időszakokban került az egyház a legtávolabb Jézus Krisztustól. S a legnehezebb időkben, a próbatételek, az üldözés, a külső szegénység és nyomorúság idején volt igazán közel Jézushoz az egyház. Erre példa a szmirnai gyülekezet.

Nem volt könnyű és kényelmes dolog keresztyénnek lenni Szmirnában. Amikor minden és mindenki azt sugallja, hogy az arany, a pénz, a jólét, a kényelem az élet legfőbb kincse, akkor bizony könnyen megrendülhet a Krisztus iránti hűség. Csak egy kicsit kell engedni a világ csábításának, csak egy kicsit kevesebbet vallunk be az adónkból, csak egy kicsit haza viszek abból, amihez a munkahelyemen hozzáférhetek, csak egy kicsit kevesebbről írunk vagy kérünk számlát stb. Közben azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mindenki ezt csinálja, ma csak így lehet előbbre jutni, fennmaradni és boldogulni.

Ilyen kísértések között éltek a szmirnai keresztyének is. Azonban a világnak ez a csábítása és élvezete nem terelte el Istentől őket. Mivel szegénységben és szorongattatásban éltek, a lelki értékek felé különösen is nyitottak és fogékonyak voltak. Nem volt földi vagyonuk, ami akadályozta volna őket az Isten országába való bemenetelben.

Van-e nagyobb kincs a nyugodt lelkiismeretnél? Van-e nagyobb érték a belső békességnél? Meg lehet-e venni pénzen Isten szeretetét, gondviselését?

Hát nem az a legnagyobb gazdagság, hogy megtapasztalhatjuk Isten soha el nem fogyó szeretetét!?

2. A gyülekezet, amely az üldözések által lesz erőssé.

„Ne félj attól, amit el fogsz szenvedni. Íme, az ördög börtönbe fog vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki, és nyomorúságotok lesz tíz napig.” (Jel 2,10/a). A szmirnai gyülekezetet nemcsak a külső szegénység és a világ gazdagságának csábítása tette próbára, hanem valóságos testi szenvedések és fenyegetések, üldözések is. Nemcsak a gyülekezet gazdasági helyzete volt nehéz, hanem a társadalmi helyzete is. A szmirnaiak egy olyan korban éltek, amikor Jézus nevének a puszta megvallása egyenlő volt a római császár elleni lázadással. Domitianus császár uralkodása idején zajlottak a legvéresebb keresztyénüldözések. A keresztyéneket szurokkal leöntve, póznára kötözve meggyújtották, hogy mintegy élő fáklyaként világítsanak így űzve gúnyt belőlük, ha már Jézus azt mondta a keresztyénekről, hogy ti vagytok a világ világossága. Vagy az arénákban összegyűlt szenzációéhes tömeg szórakoztatása céljából vadállatokkal tépették szét azokat a keresztyéneket, nőket, gyereketek és öregeket, akik nem voltak hajlandóak megtagadni Jézust, és azt mondani, hogy a császár az Isten.

Az egyház Ura Jézus tud mindarról, ami Szmirnában történik.  Vigasztaló és bátorító szava szól ehhez a gyülekezethez. De ez a vigasztaló üzenet nem arról szól, hogy megszűnik az üldözés és a nyomorúság, vagy, hogy Jézus nem engedi ezt többé megtörténni. Ahogy az ószövetségi Dániel próféta és társai is belekerültek az égő tüzes kemencébe, úgy kell belekerülnie Isten gyülekezetének ezekbe a próbatételekbe.

Ne félj tehát attól, ami az Úr tudtával történik! Ő nem hagyja magára népét, ott van a nyomorúságban és szorongattatásban is. Jézus irgalommal gondol tűrőképességünk határaira, ezért a próba ideje is szigorúan behatárolt „… nyomorúságotok lesz tíz napig.” Jó tudni, hogy a szenvedés ideje és mértéke a legördögibb korokban is kizárólag Isten kezében marad és általa behatárolt.

3. A gyülekezet, amely hűségét vértanúsággal pecsételi meg.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10/b). A hűség az éles helyzetekben vizsgázik, a nehézségekben mutatkozik meg. Nem véletlen, hogy magyarul is, görögül is a hűség egy másik szóból ered, ez pedig a hit. A régi magyar nyelvben a hűséget „hívségnek” mondták. A hűség pedig a nehézségek, a próbatételek között vizsgázik, lesz láthatóvá. Találóan fogalmazza meg ezt József Attila egyik versében: „bebujtattál engemet, talpig nehéz hűségbe.” A hűség kitartás valami mellett, akkor is, ha nehéz, akkor is, ha kényelmetlen, vagy kellemetlen. Azt a készséget jelenti, hogy kész vagyok áldozatot hozni az általam felismert igazságért, vagy személyért, akinek a hűséget ígértem, akkor is, ha erre a hűségre rámegy az életem. Hiszen nem nehéz hűségesnek lenni a társamhoz, amíg szép, fiatal, erős, egészséges, vagy gazdag. De ha már ezek egyike sem jellemző rá, rögtön vizsgázik az iránta való hűségem. Könnyű hűségesnek lenni a hivatásomhoz, ha a munkámmal jól keresek, ha megbecsülnek, ha kellemes a munkahelyi légkör. De ha érdemtelenül hátratételben van részem, ha a fizetési lista utolsó helyén áll a nevem, ha kihagynak a fontos döntésekből, ha összeesküdnek ellenem a kollégáim, máris kérdésessé válik, hogy mennyire tudok hűséges maradni a munkámhoz. A hűség ugyanis önmagában semmit sem jelent. Bárki mondhatja, hogy hű a párjához, az egyházhoz, vagy a hazájához. Ez csak akkor derül ki, akkor kerül mérlegre, amikor valami áldozatot kell hozni. És ez az, amit a ma embere bizony nem nagyon szeret. A mai világ tele van olyan emberekkel, akik mindennek csak az előnyét szeretnék élvezni, de a vele járó terheket nem akarják vállalni. A krisztuskövetésnek is kellenének az előnyei: a békesség pl., amit Jézus ígér, a bűneink bocsánata, és az örök élet, amit csak Ő tud megadni. De ha kigúnyolnak azért, mert Jézus tanítványa vagyok, az már nem kell.

Az egyház és a keresztyének Krisztushoz való hűsége mindig a nehéz időkben vizsgázik. Sokszor elhangzik, hogy azért nem járnak sokan ma a templomba, mert az előző rendszerben tiltották a vallást. Vagy amikor szóba kerül, hogy miért nem keresztelték meg a gyermeket, miért nem vállalták az egyházi esküvőt, akkor is sokan ezzel szokták mentegetni magukat, hogy akkor bizony nem lehetett. Ez az állítás hamis. Magyarországon a Jézusban való hitük miatt tömegesen nem börtönöztek be és kínoztak meg hívőket. Az istentiszteleteken messze többen vettek részt, mint ma. Igaz, a diktatúra legkeményebb időszakában bebörtönöztek néhány vallási vezetőt, de a hitélet gyakorlására mindenkinek megvolt a lehetősége, aki nyíltan fel merte vállalni Krisztusban való hitét. Az más kérdés, hogy az, aki templomba járt, Bibliát olvasott, vallását nyíltan gyakorolta, azt esetleg hátratétel érte. Ezek az esetek azonban nyilvánvalóan össze sem hasonlíthatóak azokkal az eseményekkel, amelyek ott Szmirnában és a többi első századvégi gyülekezetben történtek a keresztyénüldözések idején. Mi vajon mennyi előnyről, világi megítélés szerinti gazdagságról, jó pozícióról, haszonról vagyunk képesek lemondani Krisztusért? Megér-e nekünk annyit a hitünk, a Krisztushoz való tartozásunk, hogy ezért akár a szegénységet, akár a megvetettséget, akár a társadalomból való kirekesztettséget is vállalni tudjuk?

Istennek hála, nekünk nem kell fizikai üldöztetést szenvednünk Jézus nevéért. De vannak a világon olyan helyek, elsősorban a fundamentalista iszlám országokban, ahol ma is mindennapos életveszélyben élnek a keresztyének, hitüket mégis nyíltan vállalják és nem hajlandók semmilyen társadalmi nyomásra vagy fenyegetésre megtagadni. De ma Európában senkit sem üldöznek, ha hívőnek vallja magát.

A népszámlálási statisztikák szerint a magukat reformátusnak vallók egy jó része nem tagja egyik református gyülekezetnek sem, s csak kis töredékük templomba járó és hitét nyilvánosan megvalló és gyakorló egyháztag.

Az egyház hűsége, a keresztyének Krisztushoz való hűsége próbatételekben vizsgázik. Az egyház életében néha jönnek próbatételek, nehéz idők. De ez is csak javunkra van, hogy hitünkben erősödjünk, tisztuljunk. Minden időben jó tudni, hogy Isten hűséges: „Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13). A szmirnai gyülekezet példája arra tanít, hogy „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10). Harc, kísértés, próba nélkül nem nyerhető el az élet koronája. „Mert, aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti vagy romlásba viszi? Mert, aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. (Lk 9,24-26). Ámen.