Lelki útravaló a mai napra


Január 8.

Jézus Krisztus, engedd szívemet szívedbe!
Ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és
teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint
magunkat, sokkal több az minden égő- és
véresáldozatnál. (Mk 12,33)
Azt, hogy mit gondolunk Istenről, milyennek látjuk
vagy valljuk őt, a többi emberhez való viszonyunk
nyíltan tükrözi. Akár már az is, hogy mit gondolunk
egymásról, ismerőseinkről, ismeretlen emberekről. Mert
ahogyan bánok az emberekkel, gondolkozom róluk - úgy
bánok és gondolkozom Istenről. Ha a kettő között
szakadék tátong, akkor ott valamilyen gond van. Mert a
belső kívülre vetül. Ha ebbe most belegondolunk, akkor
igen mélyen megdöbbenhetünk. Ellenkezünk vele, vagy
talán meg is botránkozunk. De a belső tükröződik
kívül. Isten szeretete, ha valójában az, akkor ez
megnyilvánul kifelé, a világ felé. Ezt pedig
legfeljebb elhazudni tudom magam előtt, ami ettől még
nem fog megváltozni. Mert pont ez mutatja azt, hogy
tényleg "Isten-képem" van, és nem az élő Istennel
vagyok kapcsolatban. Van egy kép, amit néha előveszek
magamnak vigasztalásul, ha felebarátomat, szomszédomat
nem tudom a magam életéhez hasonlóan elfogadni, és ezt
dédelgetem, ebbe ringatom magam, ezt álmodom.
Ahelyett, hogy lényem rejtett istenképűségét keresve
odalépjek a másik emberhez. Mert emberekről van szó,
Isten képmásairól, vagyis végső soron a magam
istenképéről.
A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete,
hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk
mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül
ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét. (Lev Tolsztoj)
Add Istenem, hogy úgy állhassak oda eléd, amint
vagyok. S tekinteted sugarával szabadíts meg
mindattól, ami nem vagyok. Attól, ami nem "Én vagyok".
S add, hogy ezt másokban is meglássam, és felismerjem
az emberekben a te Krisztus-arcodat. Ámen.