Vallást tenni Krisztusról

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Máté 11,32-33)

            Ma pünkösd ünnepe van. A húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli a keresztyén világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög „pentekosztész”, azaz ötvenedik szóból származik. Pünkösdöt a keresztyén egyház születésnapjának is tartják. Egyházközségünkben a már sok éve kialakult szokás szerint pünkösd vasárnapján van a konfirmációi is, amikor ifjaink a gyülekezet előtt tesznek bizonyságot és fogadtatnak be a felnőtt gyülekezeti és úrvacsorai közösségbe.

            Jézus 40 nappal a feltámadás után, áldozócsütörtökön felment a mennyekbe, de megígérte tanítványainak, hogy néhány nap múlva eljön hozzájuk a Szentlélek és erővel tölti be őket. Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv leírásából megtudjuk, hogy tíz nappal később, az első pünkösd alkalmával Jeruzsálemben, amikor Jézus tanítványai együtt voltak, „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek, majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a lélek adta nekik, hogy szóljanak.” Jeruzsálemben sokféle nemzetiségű és nyelvű ember tartózkodott ekkor, akik mind a saját nyelvükön hallották beszélni az apostolokat, és ezen nagyon elcsodálkoztak. Majd Péter apostol a tanítványok nevében előállott és bizonyságot tett a sokaságnak Jézus Krisztusról. Péter apostol nagyhatású bizonyságtétele nyomán, az ige szíven találta a hallgatóságot és megkérdezték Pétertől: „Mit tegyünk atyámfiai férfiak?” Péter pedig így válaszolt: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tietek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Azon az első pünkösdön Jeruzsálemben háromezren tértek meg, keresztelkedtek meg és csatlakoztak a keresztyén gyülekezethez. Így alakult meg az első keresztyén gyülekezet, s lett a pünkösd az egyház születésnapja.

            Ma pedig mi is itt a Fülöpszállási Református Gyülekezetben arra készülünk, hogy kilenc fiatalt, akik majd hitükről bizonyságot tesznek, befogadjunk a gyülekezeti közösségbe. Krisztus Urunk missziói parancsának eleget téve végzi egyházunk az evangélium hirdetésének szolgálatát. Ma nekünk is szól az az ige, amely az első pünkösdön a Jeruzsálemi sokaságot szólította meg: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát”. Ma kilenc fiatal áll itt a gyülekezet színe előtt, hogy arra az ígéretre, amit egykor keresztelésük alkalmával szüleik és keresztszüleik tettek helyettük, ők maguk is igent mondjanak, és megerősítsék bizonyságtételükkel a Krisztus egyházához való tartozásukat. Az első pünkösdön hangzott a biztatás: „Mert tietek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” Református egyházunk gyakorlata szerint kiszolgáltatjuk a keresztség sákramentumát a hívő szülök gyermekei számára. A gyermekkeresztség alkalmával a piciny gyermek helyet a szülők és keresztszülők tesznek Isten és a gyülekezet színe előtt fogadalmat: „hogy gyermeküket úgy nevelik és neveltetik, hogy ha majd felnő, a konfirmáció alkalmával, ő maga önként tegyen vallást a szentháromság Istenbe vetett hitéről a gyülekezet előtt”.  Ma a konfirmáció alkalmával ezek a fiatalok állnak ide az úrasztalához, hogy ígéretet és fogadalmat tegyenek arról: „hogy Jézus Krisztus követői, református anyaszentegyházunknak egész életükben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatra kész tagjai lesznek”. A konfirmáció tehát egybekapcsolja a keresztség sákramentumát az úrvacsora sákramentumával. A konformációkor vizsgázik a konfirmandus, bizonyságát adva annak, hogy a keresztyén hit alapvető tanításait megismerte. A konfirmációkor azonban nemcsak a konfirmandus vizsgázik, de a gyülekezeti közösség és a család is. A szülők és keresztszülők vizsgáznak és felelnek arra, hogy amit a gyermekük megkeresztelésekor magukra vállaltak, azt teljesítették-e? Krisztus Urunk missziói parancsa szerint az Ő útjára és parancsolatainak megtartására nevelték-e gyermeküket? Megtanították-e a gyermeküket imádkozni, imádkoztak-e vele együtt? Olvastak-e neki a Bibliából, olvasták-e együtt a Bibliát? Elvitték-e vasárnaponként a templomba, együtt mentek-e gyermekük kezét fogva az Isten házába? De vizsgázik a gyülekezet is, hogy mint Krisztus tanítványainak közössége tudott-e szeretett közösség lenni, ahol a fiatal otthonra talált, ahol befogadták, ahol jól érezte magát, ahová szívesen visszajön később is, a konfirmáció után. Vizsgázunk, mint szülők és keresztszülők, és vizsgázunk, mint gyülekezeti közösség, hogy tudtunk-e só és világosság lenni gyermekeink, ifjaink számára?

Imádkozzunk azért, hogy a most konfirmáló ifjaink só és világosság lehessenek ebben a világban. Ti pedig konfirmáló ifjak ne szégyelljétek Krisztust, se azt hogy ti az ő tanítványai vagytok és a református keresztyén anyaszentegyház tagjai. Így figyelmeztet titeket Jézus: „Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk 8,38)

Most azért buzdítlak és kérlek titeket kedves ifjak, hogy maradjatok meg ezután is Krisztus tanítványainak! Végezetül pedig egy igét szeretnék szívetekre helyezni, amit Jézus a Hegyi beszédben mondott tanítványainak: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy véka alá, hanem hogy a lámpatartóba tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”.  (Mt 5,13-16) Ámen.