Alapige. Ef 6,16

“Mindezekhez vegyétek fel a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjátok.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a mai napot, köszönjük, hogy elkészítetted ezt a csendes órát az estéjére. Köszönjük hűségedet. Áldunk azért, hogy ha igéddel indulhattunk és világított egész nap. Köszönjük, ha tovább is mondhattuk. Még inkább köszönjük, ha szavak nélkül is rólad beszélhetett az életünk. Formálj minket egyre inkább ilyenekké, hogy látván az emberek cselekedeteinket, téged dicsőítsenek. Soha ne szégyelljünk téged és az evangéliumot, Úr Jézus Krisztus. Bátoríts minket most is erre.

Köszönjük, hogy ha személyes vallomásunk lehetett az ősi zsoltár. Bizony, Urunk, oly sokszor láthattuk, hogy te vagy a mi menedékünk, te vagy a mi erős várunk, te vagy sokféle támadás közepette a mi pajzsunk. Magasztalunk téged ezért.

Áldunk azért, mert megbízható vagy, hűséges vagy. Köszönjük, hogy megbízható minden szavad, és igaz a te igéd. Köszönjük, hogy kezünkbe adtad a Szentírást, és köszönjük, hogy Lelked magyarázza azt nekünk. Magyarázd most is így, hadd legyen az mindannyiunk számára bátorítássá, új reménységnek a forrásává.

Beszélj velünk most, kérünk. Vedd el fáradtságunkat. Engedd átélnünk, hogy színed előtt vagyunk és egymással is összetartozunk. Hadd tudjunk minden nyomorúságunk ellenére is örvendezni most tebenned. Legyen igéd valóban tápláló kenyér mindannyiunk számára.

Ámen.

Igehirdetés

Az utóbbi időben feltűnően gyakran találkoztam egy olyan jelenséggel, amivel jó szembenéznünk, és amit feltétlenül le kell győznie minden hívő embernek. Ez pedig az: hogy mivel a hívőket fokozottabban támadja az ördög, ezért velük könnyebben előfordulhat az, hogy ebben a harc-ban sebeket kapnak. Isten azonban kínál egy olyan védőeszközt, aminek a birtokában nem szükségszerű megsebesülni a harc-ban. Ez a védőeszköz a hitnek a pajzsa.

Pál apostolnak igazán bőven volt része mindenféle támadásban. Éppen ennek a sza-kasznak az elején mondja: nem test és vér ellen van hadakozásunk, nem emberekkel van nekünk dolgunk, nem ügyekkel meg eszmerendszerekkel; a sötétség fejedelme támadja azokat, akik Jézus Krisztus hűséges szolgái akarnak lenni. De nem kell, hogy elvérezzenek a csatatéren. Van ilyen, hogy a hitnek a pajzsa. Azt tartsátok magatok elé – írja Pál –, és ezzel a gonosz minden tüzes nyilát kiolthatjátok. És folytathatjátok a harcot, aminek a vége biztos győzelem. Erre a garancia Jézus Krisztus golgotai kereszthalála és feltámadása.

Nos, ezért érdemes ma este megnéznünk, hogy mik azok a tüzes nyilak, amiket a gonosz lődöz a hívők felé. Miféle pajzs ez, ami mögé odabújhatunk, és aztán folytathatjuk a lelki hadviselést, és miért éppen a hitnek a pajzsát említi itt a Szentírás?

Csak néhány mondatot mondok arról, honnan veszi ezt a képet. Az ókorban szokás volt az, hogy szurokba mártott nyilakat meggyújtottak a hegyén és úgy lőtték ki. Ezek afféle gyújtólövedékek voltak, és aho-va befúródott, ahova célba talált, ott sokszor tüzet okozott.

Azt mondja: az ördög nem egyszerűen csak nyilakat lövöldöz Jézus Krisztus katonáira, hanem egyenesen tüzes nyilakat, hogy valami módon feltüzelje őket, hogy fokozott sérüléseket okozzon nekik; hogy el legyenek foglalva a saját sebeik ápolásával, hogy sajnálják magukat, hogy harcképtelenné váljanak. Vagy ha lehet, ki akarja lőni, különösen az első sorokban harcoló hívőket, akiknek az életük sem drága, csakhogy elvégezzék a futásukat örömmel – hogy Pál apostolt idézzem. Ezekre különösen is odairányítja a legveszedelmesebb nyilakat az ördög. Vagy a saját sebeikkel foglalkozzanak, vagy az ellenségtől rémüldözzenek, de mindenképpen elterelje a figyelmüket arról a harcról, ami a Jézus Krisztus harca, amelyikben nekik a Jézus Krisztus jó vitézeiként kellene harcolniok. Nos, azt mondja Pál: legyen már annyi eszetek, hogy nem álltok oda a nyílzápor elé; nem engeditek, hogy keresztüllyukasszon benneteket az ellenség. És akármilyen lángoló tüzes nyilak érkeznek, van egy olyan védőpajzs, ami kioltja ezeket és meg-véd titeket. Kétféle pajzsról olvasunk a Szentírásban: volt egy kisebb átmérőjű, kerek formájú könnyű pajzs, és voltak a téglalap alakú nagy pajzsok, 120x75 cm méretűek, mint egy kisebb ajtó. Két falemezt ragasztottak össze, bőrrel és vászonnal bo-rították, és alul-felül vassal erősítették meg. Ahhoz kellett erő, hogy az, tartsa az ember. Előfordult olyan, hogy külön pajzs-hordozója volt egy-egy kiváló vitéznek, például Góliátnak is. De azért a legtöbb harcosnak magának kellett azt a bal kezében tartania, a jobb kezében meg a támadó fegyver volt.

Nos, ezt a szót használja itt az apostol, ebben a pajzs szóban benne van a görög eredeti szerint az ajtó kifejezés is. Ajtónyi nagy pajzsot ad nektek Isten, ami mögé nyugodtan bebújhattok, ami megvéd tetőtől talpig. Nem úgy küldi Jézus a katonáit a harctérre, hogy menjetek, s majd lesz valami veletek, hanem Ő gondoskodik a védelmünkről is. A következő versben olvassuk, hogy kezünkbe adja az egyetlen támadó eszközt, az Ő igéjét is. Csak be kell szerezni ezeket az eszközöket, és használni kell őket.

Aki olvasta a Zarándok útját, az talán emlékszik arra a jelenetre, amikor Apollion azt mondja Keresztyénnek: itt oltom ki az életedet – s máris egy tüzes nyilat irányoz a mellének. Keresztyén azonban előrántja a hitnek a pajzsát, és arról lepattan ez a nyíl. Nos, ez a kép, a valóságban azonban csakugyan véresen folyik ez a harc.

1) Mi az a pajzs, amire itt Pál apostol gondol? Végignézve a Szentírást, az Ószövetségben nyolcvanszor, az Újszövetségben egyetlen egyszer – itt – fordul elő ez a kifejezés: pajzs. Ha nem a szó szoros értelmében vett harci eszközről van szó, akkor vagy Istenre gondol a Szentírás mindig, vagy az Ő igéjére. Tehát amikor itt pajzsról van szó, akkor az azt jelenti: mintegy Isten mögé bújjék oda a hívő, vagy az Ő igéje mögé bújjék el.

Ábrahámnak azt mondja Isten: Ne félj, Ábrahám, én pajzsod vagyok neked. (1Móz 15,1) Sámuel könyve, meg különösen a Zsoltárok könyve tele van ezzel a hitvallással: az Úr az én pajzsom. Aztán mást is sorol fel – mint a 62. zsoltár: menedékem, erős váram, kősziklám, aki megvéd engem. A 3. zsoltárban arról panaszkodik Dávid, hogy megsokasodtak ellenségei ravaszul az életére törnek. S ott van egy hangsúlyos: de... “De te, ó Uram, paj-zsom vagy nekem”. És mivel ebben bizonyos, a következőben ezt írja: ha orgyilkosokkal vagyok is körülvéve, békességben fekszem le, és legott elaluszom; mert te Uram egyedül adsz nekem bátorságos lakozást.

Komolyan vették a hívők, hogy a mindenható Isten az ő pajzsuk. Ezért sokszor úgy kezdődik az erről szóló hitvallás: Ő-benne bízom, pajzsom Ő nekem. Vagy for-dítva: pajzsom nékem, ezért Őbenne bízom.

Az egyik magyarázata tehát ennek, hogy értenünk kell a képet, hogy Isten a mi pajzsunk. A másik: az Ő igéje. A Példabeszédek 30. részében van ez a szép mondat: “Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és pajzs az ahhoz folyamodóknak” (az igéhez folyamodóknak) (5.v.)

2) Nos, miért mondja az apostol, hogy a hitnek a pajzsa? Mert a hit az élet kritikus helyzeteiben (a harci helyzetekben) mindig ragaszkodást jelent. Ragaszkodást Istenhez és ragaszkodást az Ő igéjéhez. Amikor tehát ilyen tüzes nyilak röpülnek felénk – majd mindjárt a legjellemzőbb helyzeteket próbálom felsorolni –, akkor nekünk, mint küzdő hívőknek, ragaszkodnunk kell nagyon Istenhez, és ragaszkodnunk kell az Ő igéjéhez.

Újszövetségi fogalmazásban Jézus ezt így mondja: Maradjatok énbennem. (Jn 15,4) Elrejt engem a veszedelem napján – olvassuk. Jézus Krisztus mintegy önmagában rejti el a benne hívőket.

Életemnek nehéz, küzdelmes szakaszában ez egész fizikálisan úgy képzett meg előttem, hogy én a Krisztusban vagyok, tehát minden nekem szánt rúgás először Krisztust éri, és hozzám abból csak annyi juthat el, amennyire szükségem van – mert szükségem van megaláztatásra, megszégyenülésre, kudarcokra is. Ő azt pontosan tudja, mikor mire. De ha én Őbenne vagyok elrejtőzve, akkor ezt pontosan Ő szabályozza, és felfogja azt, ami nekem árthatna. Ezért lehetséges az, hogy a hívőnek minden a javát szolgálja. Ami már ártana, azt Jézus kiszűri, attól megvéd. Amire szüksége van, azt Ő, az Ő nagy szeretetével és bölcsességével engedi, hogy hozzánk is elérkezzék.

Az az ítélet, ami az Isten igazságos, bűnt büntető, megsemmisítő ítélete, az csak Jézust találta el. Ebbe Ő belehalt a Golgota keresztjén. Ennyire el van rejtve a benne hívő. A kárhozat szörnyűségétől, halálos ütésétől Ő megőrzi a benne hívőket.

Az egyik tehát az, hogy azért a hit pajzsa ez, mert a hit itt ragaszkodást jelent; ragaszkodni Istenhez éppen a kritikus pillanatokban, ragaszkodni Jézus Krisztushoz. A másik: ragaszkodni az Ő igéjéhez. Jézus is a legkegyetlenebb harci helyzetekben mondta többször azt: meg van írva. Kísérti az ördög, és Jézus nem tart neki előadást. Főleg nem tárgyal hosszasan vele. Egy mondatos válaszai vannak, és ezek így kezdődnek: meg van írva – és idézi az igét. Az ige szikláján áll még Ő is. És még Ő is e mögé a pajzs mögé húzódik oda ebben a nagyon nehéz helyzetben. 3) Mit jelent ez a gyakorlatban? Ezt akkor látjuk, ha a leggyakoribb nyilakat, a tüzes nyilakat megpróbáljuk számba venni.

a) Talán a leggyakoribb, amivel a hívőket támadja az ördög: igyekszik bizonytalanná tenni őket. Bizonytalanná mindabban, amit addig hittel elfogadtak. Az első kísértés így hangzik a Szentírásban: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyél? (1Móz 3,1) – kérdezi a kísértő az embert, mintha ő olyan naiv lenne és valóban nem tudná, Ádámtól-Évától érdeklődne, mit is mondott Isten. Ez azonban ravaszul megfogalmazott kérdés. Először is nem igaz. Nem azt mondta Isten. De jó arra, hogy bizalmatlanná tegye az embert Istennel szemben. Csakugyan, mit is mondott? Esetleg még ilyet is mondhatott volna, hogy a kertnek egy fájáról se egyél? Isten azt mondta: a kertnek egy fájáról ne egyél, az összes többiről egyél. Az ördögi ferdítés benne ez, és az, hogy bizalmatlanságot ébresszen az ember szívében Istennel szemben, és bizonytalanná tegye valamiben, amiben egészen bizonyos volt addig, hogy Isten mit mondott. És feltüzelje ezzel a tüzes nyíllal Isten ellen.

Azt hiszem, ebben a helyzetben már világosabb, hogy mit jelent ragaszkodni Is-tenhez. Én ebben a kísértés-helyzetben is ragaszkodom ahhoz, hogy Ő szeret engem, hogy Ő igazat mondott, Őbenne bízhatom. És ebben a helyzetben is ragaszkodom ahhoz, amit Ő mondott valóban, az Ő igéjéhez.

Mit mondott? Nem azt, amit a kísértő állít. A hit pajzsa azt jelenti, hogy akármi történik körülöttem, tudom, hogy ez nem változtat azon, hogy Isten van, Isten jó, Isten szeret engem. Lehet, hogy ami most történik, az egészet nem értem, és nem illik ebbe a képbe, hogy Ő jó és szeret engem, akkor is hiszem azt, hogy akik Őt szeretik, azoknak minden a javukat munkálja. Majd kiderül, hogyan. Lehet, hogy sírok, nyögök, jajgatok, de akkor is ragaszkodom ehhez – ezt jelenti a hit pajzsa mögé bújni. És akkor is ragaszkodom ahhoz, ami meg van írva. Nem ezt mondta Isten... Akkor ezt felejtsem el, és arra gondolok, amit mondott és felidézem magamban az Ő igéit. Ezért is nagyon fontos sok igét tudni szó szerint, emlékezetből.

Aki harcolja a hitnek a harcait, aki esetleg mások üdvösségéért is küzd, az tudja, hogy nincs idő sokszor előkeresni valahonnan egy Szentírást és addig lapozgatni, hogy vagy megtaláljuk vagy nem azt az igét. Ha az nincs a fejünkben és a szívünkben, nem tudjuk azonnal használni. Meg van írva... És akkor lehet, hogy csak önmagamnak kell mondanom, hogy erősítsem a megingatott hitemet, de azt csak egy igaz isteni ige erősítheti meg abban a kritikus helyzetben. – Ez jelenti a hit pajzsát magam elé rántani és mögé bújni.

Mi van megírva, mit mondott Isten? Akkor az az igaz! Nem az, amit látok, nem az, amit szövegelnek, nem az, amit tapasztalok ... Ábrahám az ellenkezőjét tapasztalta Kánaán földjén annak, amit Isten ígért neki. Azt mondta: akkor is az az igaz, amit Isten ígért. A tapasztalataim is ellentmondhatnak az igének, akkor is az ige igaz, és előbb-utóbb be fog teljesedni.

Nem könnyű ám ez! Könnyű erről beszélni a szószékről, meg ha egymással két kényelmes széken ülve beszélgetünk, de amikor záporoznak a nyilak a hívőre, akkor néha nagyon nehéz ragaszkodni Isten igéjéhez és Isten személyéhez.

b) Gyakori tüzes nyila szokott lenni az ördögnek az, hogy a bűnbocsánat bizonyosságát akarja elvenni a hívőtől. Különösen egy-egy bukása után. Valamiben vétkezett, és az nagyon fáj neki. Szégyelli magát, jön Istenhez bocsánatért. S akkor elbizonytalanodik: szabad nekem bocsánatot kérnem? Hányszor kértem már erre bocsánatot? Mit képzelek, Ő meg fog bocsátani? Vagy egyáltalán: megbocsátott Ő nekem? Meg lehet azt bocsátani, amivel Őel-lene meg mások ellen vétkeztem?

S szinte észre sem veszi, beletüzeli az ördög ebbe a bizonytalanságba, hogy lehet, hogy az egész nem igaz. Ami addig az élete alapja volt, hogy Jézus érdeméért az én Atyám megbocsátott, visszafogadott, fia vagyok, Isten gyermekeként élek, és ha Isten fia vagyok, Isten örököse is. Enyém az örök élet. Na de egy ilyené, aki most ezt csinálta, ezt mondta, ilyen hitvány volt? És igyekszik az ördög aláásni az ember üdvbizonyosságát, és a megnyert bocsánatban való bizonyosságát.

Ilyenkor sincs más megoldás, csak az: hiszem, hogy Isten igazat mondott, hiszem, hogy Isten hű. Ha Ő engem X-évvel ezelőtt a gyermekévé fogadott, azt Ő nem gondolta meg, Ő nem olyan, most is az vagyok. Az Isten hitvány gyermeke, de akkor is az Ő gyermeke vagyok.

Nem véletlen ám az, hogy több helyen a Szentírásban előfordul ez a gondolat: elestem ugyan, de felkelek. Még ha sötétben járnék is, az Úr az én világosságom. A 20. zsoltár azt mondja: ezek szekerekben, a-mazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrban, mert elesünk ugyan, de Ő felemel minket. Nem az jellemzi a hívőt, hogy soha nem esik el. Az jellemzi, hogy mindig újra talpra állítja az Úr, mert Ő hűséges. Isten hűségéhez kell rendületlenül ragaszkodni, és Isten igéjéhez, akkor lesz újra ereje talpra állni az embernek.

Valaki egyszer elmondta, hogy amikor fizikálisan is elesett állapotba került egy súlyos és rosszul sikerült műtét után, amikor felébredt, ezzel támadta az ördög éjszakákon keresztül: te úgysem vagy hívő, nem vagy Isten gyermeke, mit képzelsz, azokat a bűnöket meg lehet bocsátani... és eszébe juttatta a megbocsátott bűneit. Azt mondja, nem tudott mást csinálni, amikor észnél volt, igéket mondott magának: meg van írva: Akik Jézust befogadták hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek. Én befogadtam. Meg van írva: ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, és megbocsátja ... És ami csak eszébe jutott ige, önmagát bátorította vele. Odabújt a pajzs mögé, mert az különösen nehéz helyzet volt.

c) Aztán sokakat meggyötör, éppen a szolgálatban küzdő hívőket, hogy hiába ... Egyrészt nem értek ehhez, nem nekem való ez a nehéz feladat, másrészt nincs eredménye. Lelkésztársakkal beszélgetve láttam, hogy milyen sokszor így akarja kilőni az ördög a harcból, a lelki hadviselésből őket: légy józan, lásd be, hiába ... Évtizedek óta ott vagy, a lelkedet kiteszed, és semmi eredménye. Valahol másutt valami eredményt legalább elérhettél volna.

Éppen nyugdíj előtt álló, idősödő lelkész mondta el, akivel erről beszélgettünk, hogy mióta ez rászakadt, naponta többször elmondja magában az 1Kor 15,58-at: “An-nakokáért, testvéreim, erősen álljatok, moz-díthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindig, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” – És elmondta: tudja, hogy a munkájának egy része nem az Úrban volt, az ő buzgósága vagy hanyagsága volt. De van olyan része, amit ő az Úrral és az Úrért végzett, akkor az nem hiábavaló. És ez átsegítette a nehéz időszakon, és megújult lendülettel folytathatta tovább a szolgálatot.

d) Aztán jön a következő tüzes nyíl: minek imádkozol? Mit képzelsz te? Isten mindenkinek az imádságára odafigyel? Majd éppen a te kis kéréseidet fogja Ő teljesíteni? Meg úgyis megvan írva: Jól tudja a ti Atyátok mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. Hát akkor minek kérni? S egyébként is ... Vannak fontos ügyek, van-nak emberek, akikért hónapok, évek óta imádkozol, és semmi változás az életükben. Hagyd abba!

Valaki, akit ezzel a nyíllal lövöldözött az ördög, a János 1. leveléből ebbe az igébe kapaszkodott: “A mi kéréseink megvannak Őelőtte, és amit az Ő akarata szerint kértünk, azt már megadta nekünk.” Még nem látom, hogy teljesedett, de Ő már eldöntötte – a Bibliában múlt időben van az ige. Azt már megadta. Akkor akár meg is köszönhetem, hogy megvan, amit az Ő akarata szerint kértem. Amít meg nem aszerint kértem, az jobb, ha nem lesz meg.

Azt mondja, ez olyan felszabadulást jelentett neki, hogy megújult az imaéletében. Odabújt a pajzs mögé. Nem kell kiállnunk a nyílzáporba. Nem az a hős, aki engedi, hogy keresztüllőjék. Az a hős, aki használja az Istentől kapott fegyvereket. És ilyen fegyver a hitnek a pajzsa is.

Nem tudom a testvérek közül kinek ismerős ez a fajta lelki harc és kinek nem, de kívánom, hogy minden újjászületett hívő testvér csak harcolja ezeket a harcokat, és legyenek ismerősek ezek a mozzanatok, és bólintsunk magunkban, és ismerjünk rá, hogy bizony ilyen meg olyan támadást is átéltem már ... Ezt nem ússzuk meg, egyikünk sem. Ezt a mi Urunk előre bejelentette. Azért nagyon fontos, hogy ismerjük a fegyvertárat, miket kínál Ő nekünk. Lehet győzelmesen harcolni, és fontos szerszám a hitnek a pajzsa.

e) Van, akit a gyenge pontjain támad a kísértő. Ő pontosan ismeri sebezhető pont-jainkat. Az egyiket hidegen hagyja a pénz, nem anyagias, de érzékeny maradt minden szexszel kapcsolatos kérdésre. A másikat hidegen hagyja ez, de nem bírja ki, ha ott gurul egy forint, utána ne rohanjon, és ne csináljon belőle 1,20-t. Akármilyen áron. Sok hívőnek megmaradtak a sebezhető pontjai.

Egyrészt az a fontos, hogy megszabaduljunk ezektől – ne hagyjunk támadási felületet az ördögnek. Ezek a régi természetünknek, az óemberünknek a tulajdonságai. Meg kell ismernünk az óemberün-ket, és kérni Urunkat, új gazdánkat, hogy szabadítson meg ezektől a tulajdonságainktól. Ha pedig mégis megmarad egy-egy gyenge pontunk, akkor meg különös éberséggel kell ügyelni arra, hogy ott ne támadhasson. Oda kell a hitnek a pajzsát tartani, ahol leginkább támadhatók vagyunk. – Ez megint csak nehezíti a harcot, viszont harc közben születnek a győzelmek, s áldhatjuk a mi Urunkat, aki győzelemre segít bennünket. (Mellesleg ez jelenti a megszentelődésben való előbbre haladást is.)

f) Sokszor úgy támadja a gonosz a hívőket, hogy ingerli őket. Gondoskodik valakiről, aki legyen ott a közelben: családban vagy munkahelyen, aki tépegeti az idegeiket. A hívőnek is van idegrendszere, és az ugyanúgy reagál, mint a nem hívőé. Más kérdés, hogyan dolgozza fel a hatásokat. De egy hívő embert is ki lehet készíteni, ha módszeresen, tartósan gyötrik, akkor ő is belefáradhat. Erre megint csak ügyelnünk kell: nem kötelező ugrani az ugratásra. És aki elrejtőzik a Krisztusba, az átéli, hogy a rosszindulatú ingerlés is Krisztust éri először, és csak annyi jut el hozzánk, amennyire szükségünk van.

És Krisztusra mi jellemző? Péter első levelében ezt olvassuk: “szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott.” És akkor csodák csodája, egy-egy benne elrejtőző hívő is képes lesz erre, mert engedi szóhoz jutni a benne élő Krisztust. Ő már ugrana: tovább ezt nem bírja, már ökölbe szorult mind a két keze, s egyszer csak kisimulnak azok a kezek és netalán imára kulcsolódnak. Engedi azt a Krisztust cselekedni és szóhoz jutni, aki szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván – például a kereszten – nemcsak hogy nem szidalmazott, hanem elkezdett imádkozni azokért, akik Őt még haldokolva is gúnyolták.

Hallottam már csendes, alázatos beszámolókat erről hívő testvéreimtől, hogy egy ilyen kritikus helyzetben, amikor mindenki azt tartotta volna természetesnek: most aztán csapj oda az asztalra, akkor ő elkezdett imádkozni, mégpedig őszintén, tiszta szívből azért, aki bántotta. Néha éppen ez fordítja meg a bántást. Ez lesz olyan pajzzsá, ami megvédi őt attól, hogy helytelenül reagáljon, és ami talán visszafordítja a nyilat, de most már jó értelemben arra, aki kilőtte, és elcsodálkozik rajta.

Ugyanez a feladata a hívőnek akkor, ha rágalmazzák. Ha hazug vádakkal illetik. Vagy ha gúnyolják, mint ahogy Jézus Krisztussal is tették.

g) Gyakran a tüzes nyíl azt akarja elérni a hívő életében, hogy teljesen értéktelennek tartsa magát. Akár a külső előnytelen tulajdonságait hangsúlyozza túl az ördög, akár előnytelenül állítja be a belső tulajdonságait: nem vagy te senki ... Nem kellesz te senkinek! Semmi haszna belőled a világnak. Ha fölbuksz egyszer, észre sem veszik.

Éppen a napokban beszéltem valakivel, aki ehhez hasonlókat mondott, és aztán úgy folytatta, hogy: tudja, mivel gyógyított ki az én Uram? Eszembe jutott az Ézsaiás 43. Ennek mindig csak az első versét szoktuk idézni. Ő történetesen tudta az első hat verset. Az első vers úgy hangzik: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! De a folytatásban ilyenek vannak: Azt mondja Isten: én szeretlek és becses vagy az én szemeimben, és népeket adok teéretted.

Ilyen fontos egy kis szürke senki a mindenható Istennek? Ez az Isten szerelmi vallomása. Azt mondja: szeretlek, becses vagy, értékes vagy az én szememben, és még áldozatot is hozok érted. – Azt mondta: ha Istennek ilyen fontos vagyok, akkor nem érdekel, hogy ki minek tart egyébként. És mivel Isten teljes munkát szokott végezni, miután már túl volt a krízisen, még egy ige eszébe jutott, ami aztán egészen helyre tette. Amit Jézus a verebekről mond: “Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren, és egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok nélkül.” Hát ha öt verebet két fillérért, akkor hogy van ez? Két és fél veréb egy fillér, de azt nem lehet megvalósítani ... Akkor ez azt jelenti: pár-ja egy fillér, az ötödik meg ráadás. Annak nincs is ára. Ha már két párat vesz, kap még egyet ráadásként. Amelyiknek nincs is értéke, arra is azt mondja Jézus: mennyivel drágábbak vagytok ti a verebeknél. Még az az ötödik sem esik le a ti Atyátok nélkül. Hát még ti, akik ennyivel drágábbak vagy-tok!

Ilyen az, amikor valaki odabújik az ige pajzsa mögé és hittel megragadja az igét. Ez ma is érvényes, ez rám is érvényes, ez éppen ebben a helyzetben érvényes, – akkor fel a fejjel és – menjünk tovább. Folytassuk azt a harcot, amibe az Úr beállított.

Ezért nem lehet megsérteni azokat, akik a hit pajzsát tudják használni. Ezért nem csüggednek el a csüggesztő körülmények között sem, mert újra és újra reményt kapnak Istentől. Olyan szép a befejezése egyik nagypénteki énekünknek:

Légy pajzsom és reményem,
Ha kétség látogat,
Véssem szívembe mélyen
Kereszthalálodat.
Rád nézzek, Rád szünetlen,
S ha majd szívem megáll,
Öleljen át a lelkem –
Így halni: jó halál. (341,7)

Gerhardt Pál írta, aki sokat harcolt Krisztusért és másokért, és nehéz harcai voltak. Több gyermeke koporsójánál állt meg, tudta mit jelent megkísértetni. Ezért tudja: a pajzs fontos eszköz. Véssem szívembe mélyen – ez a ragaszkodás a hitnek az aktusa. Szívembe vésem mélyen, hogy Isten mit tett értem: kereszthalálodat, hogy te ki vagy, hogy kész voltál meghalni helyettem. És mi mindent ígértél nekem! És ha ég-föld összeszakad, nem tágítok attól, hogy ez akkor is igaz. Te hű vagy, és amit mondtál, az ma is igaz. Ez a hitnek a pajzsa, és aki emögé bújik, azt Isten átsegíti a nehézségeken, és győzelemről-győzelemre viszi.

Hadd fejezzem be egy olyan kifejezéssel, ami a hit hőseiről szóló szép bibliai fejezet végén olvasható. A Zsidókhoz írt levél 11. részében felsorolja a szentíró azo-kat a nagy hívőket, Ábeltől kezdve Ábrahámon, Mózesen keresztül, akiket sok támadás ért, de a hit pajzsa mögé menekültek és így győztek. Amikor Mózesről ír, azt mondja: hit által volt képes ő is arra, hogy inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartva Krisz-tus gyalázatát, mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant.

Aki a hit pajzsát ismeri és azzal harcol, az erős szívű, mint aki látta a láthatatlant. És az Ezékiel 16-ban olvassuk azt a jelzős szerkezetet: mivel gyenge szívű vagy, ezért paráznává lettél, elhagytad az Urat, és most bálványokkal kacérkodsz – mondja ezt Isten szomorúan az Ő népének.

Isten azt akarja: erős szívűek legyünk, akik ragaszkodunk Őhozzá, és ragaszkodunk az Ő igéjéhez. Nem önmagunkban van az erőnk. Hit által volt Mózes erős szívű, mint aki látta a láthatatlant. Aki pedig csak a láthatókra néz: ellenségre, bajaira, önmagára, az gyenge szívű lesz.

Isten formáljon mindnyájunkat erős szívű emberekké, hogy másoknak is tudjunk segíteni, amikor tüzes nyilakat lövöldöz a gonosz feléjük!

Imádkozzunk!

Jézus Krisztus, dicsőítünk téged, mert nem adtad fel a harcot, nem engedted, hogy kilőjön az ellenség. Magasztalunk, hogy példát adtál nekünk arra, hogyan kell az igéhez ragaszkodni, az Atyához, a küldetéshez hűséges maradni. Áldunk azért, hogy éppen a kereszten, amikor úgy tűnt, hogy vereséget szenvedtél, akkor győztél igazán.

Megvalljuk neked bűnbánattal, hogy sokszor félünk a harcoktól. Sokszor szeretnénk kitérni a küzdelmek elől. Sokkal inkább vágyunk kényelmes, nyugodt, csendes életre. Segíts minket, hogy tudomásul vegyük: akik téged követnek, azoknak küzdelmeken kell átmenniük.

Köszönjük, hogy a háború már eldőlt. Tiéd a győzelem, és mi egy győztes Úrnak a katonái lehetünk. Bocsásd meg, valahányszor a magunk sebeivel foglalkozunk, és nem törődünk másokkal, vagy a tőled kapott feladatainkat hanyagoljuk el emiatt. Add kezünkbe a hitnek a pajzsát, s adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy hűségesnek tartsunk téged és igaznak igédet. Segíts igédet egyre inkább megtanulni, szívünkbe vésni, és Szentlelked juttassa eszünkbe kellő pillanatban mindig azt, amire szükségünk van nekünk, vagy amivel használhatunk másoknak.

Tudjuk, Urunk, hogy nem egyedül kell a küzdelmet vállalnunk. Köszönjük, hogy benned elrejtőzve harcolhatjuk meg a hitnek a harcait. Adj nekünk állhatatosságot és győzelmet!

Könyörgünk azokért, akiknek épp most nagyon nehéz a helyzetük. Légy közel hozzájuk! Vedd körül őket oltalmaddal, hűségeddel, mint egy pajzzsal! Szabadíts meg mindannyiunkat mindenféle kételkedéstől, bizonytalankodástól! Növeljed hitünket!

Ámen.

Cseri Kálmán

http://www.refpasaret.hu/pasaret1997/19970227.htm