“Tanítványaihoz pedig így szólt Jézus: “Ezért mondom nektek: ne aggódjatok éltetekért, hogy mit egyetek, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok, mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, se csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! De aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani az életét? Ha tehát a legcsekélyebbre sem vagytok képesek, miért aggódtok a többi miatt? Nézzétek a liliomokat, miként növekednek: nem fáradoznak, nem is fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül bármelyik. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, az Isten így öltözteti, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek! Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok. Mert mindezeket a világ pogányai kérdezgetik. A ti Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van ezekre. Inkább keressétek az Ő országát, és ráadásul ezek is megadatnak nektek.”

Imádkozzunk!

Édesatyánk, megvalljuk neked őszintén, hogy mi olyan szépen tudjuk ezt énekelni, hogy Istenének átad mindent, és a bizalmát csak belé veti, és a gyakorlatban, a hétköznapi életben ez a legtöbbször egyáltalán nem megy. Megterhelnek minket a gondok, amelyek lehetnek valóban súlyosak, a sebeink sokszor egyre jobban fájnak, és úgy érezzük, hogy nincsen segítség. Köszönjük, hogy biztatsz bennünket már az ének szavaiban is azzal, hogy az áldott csendben megszólalhat a te halk és szelíd hangod, és megérthetjük a tőled való választ és megoldást.

Segíts nekünk, kérünk, ezen az istentiszteleten, hogy újra, vagy talán először elfogadjuk azt az utat, amit te készítettél nekünk! S köszönjük, hogyha ezt elfogadjuk, akkor átélhetjük azt, hogy a mennyből gazdag áldást készítesz nekünk, és adsz, és ha bízunk benned és reménykedünk benned, akkor átéljük az örök élet valóságát, és azt, hogy te most is élsz, és szüntelenül esedezel értünk, s közbenjársz értünk, s miközben járunk veled, aközben erőt kapunk tőled.

Jézus Krisztus, szólíts meg minket kérünk, szeretnénk tanítványként engedelmeskedni, vagy végre eddig tőled idegenül élőkként másképpen közeledni hozzád, behívni és befogadni téged, és tanítványként elmenni innen! Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk most aggódásainkat, gondjainkat és kérdéseinket. Tudjuk mi azt Úr Jézus, hogy nem engedsz el magad elöl úgy, amilyen szívvel idejöttünk.

Ámen.

Igehirdetés

Sokszor nem gondoljuk végig, hogy a bajok és a nyomorúságok, időnként olyanok, mint egy kerítés. Néha a pályaudvaron eltéved az ember a vágányok között, és lehet végigmenni egy kerítés mentén végestelen végig, amíg találunk egy átjárót.

A bajok és a nyomorúságok Isten kezében időnként ilyen kerítések. Azt akarja, hogy menjünk végig annak a mentén, és ha mi hiszünk Jézusban, akkor a végén vele fogunk találkozni. És a nyomorúságok végén fölismerjük azt, mivel nem értettünk másból, Isten odahelyezett egy ilyen nyomorúság és szükség kerítést az életünkbe, s annak a mentén és nyomán megtaláljuk azt a mindenható Istent, aki mindezt – bármilyen hihetetlen is ott, akkor a számunkra – az Ő szeretetéből és gondviselésénél fogva helyezte el.

A bajok és hiányok tehát Istenhez hajtó erők lehetnek, amelynek a végén Ő maga vár, s amelyek közben az Ő szent kezével megmér minket, hogy hol tartunk.

Ne aggodalmaskodjatok, ezt így is fordíthatnám: Ne vegyétek magatokra azt, amit nem nektek kell hordanotok! Ne vonjátok meg a bizalmatokat a mindenható Istentől! De lehetne azt is mondani, hogy aki aggodalmaskodik, az valójában parazita az Isten népe között. Miért? Azért, mert kiderül, hogy lelkileg munkanélküli. Aki lelkileg munkanélküli, annak van ideje valóban arra, hogy aggodalmaskodással töltse a drága időt. Ráér aggódni. Nincs tehát igazán lelkileg lefoglalva, vagyis ez jelentheti azt is, hogy nem az Isten szerinti feladatban áll éppen. Egészen mással foglalkozik, azzal, amivel nem kellene.

Érdemes végiggondolni, hogy az aggodalmaskodásaink mögött nem a lelki munkanélküliségünk áll-e igazán. Testvérek, aki benne áll a szolgálatban, és akit Isten használhat életének minden órájában, annak nincs ideje arra, hogy aggódjék, mert az teszi azt, ami a dolga az Isten szerint. Eszébe se jut azzal törődni, hogy holnap mi lesz. Lehet, hogy végigfut a fején, a gondolataiban, ez természetes, de hogy nem fog belebetegedni, az biztos, mert nem ér rá. Lefoglalja az a szolgálat és feladat, amit az Isten neki szánt.

Lenne mit tenni, de mi ahelyett, hogy Isten akaratát keresnénk, olyan kérdések miatt izgulunk és aggódunk sokszor, ami a holnap dolga, ami nem a ma dolga. Amelyeket csak Jézus tud megoldani, amelyeket mi nem tudunk megoldani, és mégis azzal foglalkozunk. Az étel, az ital és a ruházkodás és mindaz, ami ezzel jár, egyszóval az egzisztenciánk, a létezésünk alapjai, ezek fontos dolgok. Sehol nem mondja a Biblia, hogy ezek lényegtelenek, de azt mondja a Szentírás, hogy az Isten örökkévaló dolgaihoz mérve, tényleg olyan fontosak? Jézus azt mondja, hogy nem.

Ne aggodalmaskodjatok, hogy mit esztek, mivel ruházkodtok és mit isztok! De hát, ha végiggondoljuk – ha hívő emberként vagyunk itt – az eddigi életünket, ahogy azt Isten vitte, ahogy meg-oldott kérdéseket, ahogy olyan ajándékokat adott, amiket el sem tudtunk volna képzelni korábban, hogy van ilyen, hogy az Isten meg tudja ezt adni, hát ahhoz képest az, amiben most vagyunk, ha igazán belegondolunk, tényleg akkora dolog? Az Isten nem tud segíteni? Megbetegedett, meghalt, elfordult tőlünk, vagy pedig Ő most is tartja a szövetségét?

Az, hogy Jézus Krisztus hűséges ma-radt hozzánk, az azt jelenti, hogy amit megígért, azt megtartja. Aki mellette marad, az pedig átélheti újra és újra, hogy igazak és ámenek az Isten ígéretei.

Testvérek, tényleg volt olyan, hogy nem tudtál felvenni cipőt, mert nem volt, és nem tudtál kimenni az utcára, és nem tudtál elmenni dolgozni, vagy bevásárolni? Tényleg volt olyan, hogy napok óta éheztél? Ha nagyon őszinték vagyunk, nem kellene szégyenkeznünk az aggodalmaskodásaink miatt, ha az örökkévalóság ügyét nézzük, és ahhoz mérjük az életünket? Én bizony volt úgy, hogy szégyelltem magam, amikor belegondoltam, hogy hogy tartott eddig az Isten, hogy igazán a tenyerén hordozott. Amire szükségem volt, mindig megadta, sokkal bőségesebben, mint ahogy én szerintem kellett volna. Mert a végén kiderül majd az, hogy az Istennél még ráadás is van. Sokmindent ráadott még arra, ami kellett volna. Nem így vagyunk a legtöbben, vagy talán mindnyájan? Persze van különbség, hogy kinek mi az Isten szerint a szükséges dolog, de ez az Isten dolga, ez nem a miénk.

Ahogyan Babits Mihály írja, kimondhatatlan újjal tartja ezt a világot. Megtartja, fenntartja, eltartja a benne élőket. Ahogy megígérte a Szentírás ele-jén már a bűneset után Nóénak, hogy amíg csak vissza nem jön majd Jézus ítélni élőket és holtakat, lesz tavasz és nyár, ősz és tél, vetés és aratás, és minden működik, még a romlott állapotában is, a mindenható Isten akarata szerint.

Az aggodalmaskodás azt jelenti, egy-oldalúan felmondom a szövetséget a min-denható Istennel. Egészen szemtelenül és arcátlan módon Isten szemébe vágom: Isten, nem törődsz velem! Téged nem érdekel, hogy mi történik velem! Ha valaki aggodalmaskodik bármilyen kérdés miatt, akkor pontosan ezt teszi. Azt mondja azt Istennek, hogy én nem tapasztalom az életemben azt, hogy te gondviselő Isten vagy. Miért? Mert nem úgy történnek a dolgok, ahogy akarjuk. Nem úgy megy, ahogy én elképzeltem, tehát az Isten nem visel rólam gondot. Nem így van? Kimondjuk nagy bőszen azt, hogy legyen meg a te akaratod, minden Miatyánk elmondása alkalmával, legyen meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is, s aztán meg-lesz az Isten akarata, és mi föllázadunk. Nem így gondoltam. Melyik az igaz? Igaz az, hogy őszintén mondjuk majd most az istentisztelet végén megint? Legyen meg a te akaratod, és akkor meglesz, és mi elkezdünk aggodalmaskodni. Jaj, hát nem így gondoltam. És valójában nem hisszük el igazán ilyenkor, hogy az a legjobb számunkra, amit Isten tesz.

Hadd mondjam újra azt Testvérek, él az Isten, nem halt meg. Jézus Krisztus feltámadott, felment a mennybe, és azóta is közbenjár és esedezik az övéiért.

Itt Jézus azt mondja, hogy aggodalmaskodsz? Tedd meg a következőt! Legyél egy centivel, vagy éppen tíz centivel magasabb testileg! Erőlködjél addig, szedd össze minden erődet, szorítsd össze a fogad, állj lábujjhegyre, és maradj úgy! Legyél egy arasznyival magasabb! Hát ezt képtelenek vagyunk megtenni? Márpedig képtelenek vagyunk. Akkor van értelme annak, hogy aggodalmaskodjunk? Van értelme, hogy megvonjuk a bizalmunkat a mindenható Istentől? S azt gondoljuk, hogy elfordult tőlünk és elfeledkezett rólunk? Ha tudsz növekedni így testileg, ahogy Jézus mondja, de hát nem tudunk, viszont van egy másik lehetőség a növekedésre. Testvérek, növekedjünk a kegyelemben! Növekedjünk az Isten megismerésében! Lehet nőni abban lelkileg, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz. Növekedhetünk Isten kegyelméből az alázatban, az Istennek való még inkább való odaszánódásban, hogy azt tegyük, amit Ő akar. Növekedhetünk a szeretetben, növekedhetünk abban, hogy megismerjük a Szentírást még jobban, hogy még inkább Jézus Krisztus mögé álljunk, s merjünk utolsók lenni, ha éppen az kell. Miközben mi soroljuk az életünk negatívumait: ez sincs, az sincs, nincsen gyerekem, nincsen elég pénzem, nem született unokám, nincs társam, nincs lakásom, nem elég jó a férjem meg a feleségem, bezzeg a másé, bezzeg másnak van. Aközben nem vesszük észre a nagy pozitívumot, hogy van Atyánk, aki eltart minket, aki megtart minket, aki tudja, hogy mire van szükségünk, és akkor, amikor lépni kell, majd lépni fog. És azt, amit meg kell, hogy adjon, mert Ő nekünk szánta, el sem vehetik tőlünk. Nem úgy van ez mint a villamoson, hogy míg föláll az ember lyukasztani a jegyét, addig leülnek a helyére. Nem vehetik el tőlünk, amit az Isten nekünk szánt. Nem lehet megakadályozni, senki nem tehet keresztbe. Amit az Isten nekünk szánt, tűzön, vízen, de nekünk fogja adni. Még ezt is meg merem kockáztatni, még mi sem ronthatjuk el. Végzetesen nem ront-hatjuk el, ronthatunk rajta, de ha valaki hűséges az Istenhez, akkor felismeri e-lőbb utóbb, hogy nem jó az irány, korrigálja, s ezen keresztül Isten megadhatja végül azt, amit nekünk szánt.

Jó lenne észrevenni mindazt, amit már kaptunk, és nem csak a hiányokat sorolni. Ha már Jézusé az életed, akkor az Ő gyermeke vagy. Akkor kaptál a halálos ítélet helyett kegyelmet, kaptál a pusztulás helyett örök életet, kaptad az imádság lehetőségét, a gyülekezet közösségét, a testvérek szeretetét. Minden a tied, amit az Isten neked szánt, az Ő mérhetetlen gazdagsága, bősége, a tőle való öröm és békesség.

Az Isten ajándéka az is, hogy beállít az Ő országának szolgálatába. Ad lehetőséget, ad szolgálatot, ad feladatokat, ad lehetőséget arra, hogy szeretettel beszéljél róla, hogy másokat Jézushoz vezessél, Ad jövőt és el nem múló életet. Olyan jó lenne végiggondolni az Isten ajándékait. Egyáltalán tudjuk? Szoktunk ilyen számadást tenni, hogy ma mit kap-tál Jézustól? Felismerjük egyáltalán? Vagy ma is tele volt panasszal a napunk, semmi nem úgy történt, ahogy kellett volna. Elfeledkezett rólunk az Isten. Fáradtan, összetörten, kimerülten jöttünk ide. Érdemes végiggondolni, hogy ma mit kaptál ajándékba? S még nincs vége a napnak. Még tízóráig, vagy kilencig, vagy éjfélig – ki mikor szokott lefeküdni –, mennyi mindent adhat az Isten ajándékba.

A negyedik, annyit aggódunk amiatt, hogy lesz-e mit felvenni holnap, vagy egy hónap múlva. Jézus azt mondja, hogy ne ezzel törődj, hogy mit veszel magadra, hanem vizsgáld meg, hogy mennyire vetkőzted le már az óemberi tulajdonságaidat, és mennyire öltözted fel a Krisztust? Ez sokkal fontosabb kérdés. Mennyire van benne a szívedben Jézus Krisztus? Jézus természete, a lélek gyümölcse, a szeretet, az öröm, a jóság, a hűség, a szelídség, a mértékletesség, a békesség, a türelem (Gal 5,22. szerinti felsorolás). Ez a ruházat rajtad van, vagy az a fegyverzet, amit az Ef. 6-ban olvasunk? A régit levetkőzni, és az újat magunkra venni, segít Isten felvenni.

És azt is mondja Jézus, hogy van valami, amit keressetek. Azt mondja, hogy keressétek elsősorban az Isten országát! Ennek a két szónak, hogy Isten országa, pontos fordítása így hangzik: az Isten királyi uralmát. Ez pedig azt jelenti, hogy mindazt, ami mellékes, azt tényleg félretenni, és beállni abba a szolgálatba teljes lelki mellbedobással, amit az Isten akar. Vetni az Ő munkamezején az evangélium magjait, és aratni Isten terve és akarata szerint.

Miközben ezt tesszük, miközben keresem az Isten királyi uralmát az én sze-mélyes életemre nézve, egyszer csak észreveszem azt, hogy mindent megad az Isten, ami kell. De sokan elmondták! Mint az emmausi tanítványok. Miközben kérdeznek Jézusról, és beszélgetnek Jézussal, csöndben felismerik, hogy ott van Jézus velük. Miközben keresem az Isten királyi uralmát, és akaratát a személyes életemre nézve, szolgálatomra nézve, aközben egyszer csak felismerem, hogy hiszen mennyi mindent megadott már az Isten, hogy ott van velem, hogy kiteljesedik az életem, hogy miközben szomorú voltam tegnap, mára elmúlt a szomorúságom. Hiányzott valami, s egyszer csak jön egy váratlan telefon, vagy jön egy csomag, és benne van. Ezt is hányan elmondták. Úgy szerettem volna, s eltelt egy rövid idő, már el is felejtette, hogy mit kért, és egyszer csak megkapta. Jobbat, szebbet és alkalmasabbat, mint amit ő el tudott képzelni, vagy ki tudott gondolni.

És a másik következménye, hogyha keresem az Isten királyi akaratát és uralmát, hogy megértem és rádöbbenek arra, hogy igazak az Isten ígéretei, és látom azok beteljesedését is. Átélem azt a csodát, hogy szó szerint, amit az Isten ígért – ha valamit Ő ígért – valósággá válik az életemben, vagy éppen anyaggá. Kinek mit ígért az Isten.

Az első tehát, hogy keresem az Isten akaratát, felismerem, s közben átélem azt, hogy eltart, fenntart és megtart minket a mindenható Isten. Pontosan úgy, ahogy a madarakat, a virágokat, a növényeket, ezt az egész világmindenséget.

Tesztvérek, a ha kimegyünk, nem fog ránkszakadni az égboltozat a megszámlálhatatlan csillagokkal és bolygókkal, és a nap és a hold nem ütközik össze, mert még nincs itt az ideje. Majd eljön az az idő, amikor egy ócska vászonként az ég feltekeredik és recsegve ropogva leszakad a mennyezet, az égboltozat, és sötét lesz, de most még nincs itt az ideje.

Egyetlen keresni valónk van, mit akar velem a mindenható, gondviselő Isten.

Testvérek, futva elvégzett csendesség közepette, perceket szánva csupán az imádságra, meg úgy, hogy itt is vagyunk, meg nem is vagyunk itt a gyülekezetben, napokat kihagyó bibliaolvasással és imádság nélkül való élettel, nem lehet felismerni a mindenható Isten akaratát, csak félreismerni, és aztán tév-tanítást mondani másoknak.

Jézus azt mondja, hogy ne aggodalmaskodj, mert a holnap nem a tied! A jövő az Istené, s majd Ő kinyitja előtted. S ha mered rábízni magad a mindenható Istenre, akkor mind a mában, mind a jövőben, felismered az Ő akaratát. De ma, tedd meg azt, amit mára rendelt! Megtettük? Nyugodt a lelkiismeretünk, hogy Uram, amit mára felismertem, azt maradéktalanul elvégeztem. Van ilyen, hogy kimondhatjuk azt Istennek, nem di-csekedve, hanem neki hálát adva. Uram, köszönöm azt, hogy ma el tudtam végez-ni, amit rám bíztál. Olyan hálás vagyok érte, és nem kell nyugtalanul, és úgy lefeküdnöm, hogy mögöttem van a vízö-zön, meg a rám zúduló akták, meg tennivalók. Köszönöm, hogy ma el tudtam végezni a munkámat, a feladataimat.

Valld be Istennek azt, ha aggodalmaskodó hívő vagy, és valld meg a min-denható Istennek azt, ha aggodalmaskodó pogány vagy, mert azt mondja, hogy mindezeket a pogányok kérdezik! Testvér, te pogány vagy, vagy hívő vagy, vagy hívő pogány? Mert ilyen is van, hiszi az Istent, de pogány módra aggodalmaskodik. S ebbe még az legerősebb hitű ember is belerokkanhat hitbelileg.

Isten nem ezt akarja. Isten azt mond-ja, hogy keressétek először az Ő országát, királyi uralmát, s Jézusnál az a ráadás, hogy mindazt, amire szükségetek van, ráadásul megkapjátok. Tényleg kell ennél több? Hát ez minden, nem? Nem kell több! Ha végzem a dolgomat az Isten szerint, ha ugye felismerem, Ő segít felismerni, miközben végzem a rámbí-zott feladatot, felismerem a mindenható Isten akaratát.

Amikor ma este letesszük megint a ruháinkat, általában úgy szokott mindenki lefeküdni, tegyük oda mellé a mi aggodalmaskodó szívünket is az Isten ke-zébe! Uram, a ruháimmal együtt leveszem és leteszem az aggódó szívemet. Tudja Ő, hogy mivel van tele. Tudja azt is, hogy milyen helyzetben vagyunk. Tudja azt is, hogy mennyire por és hamu vagyunk, sokszor már nem futja az erőnkből másra, mint az aggódásra, de ha Jézus kezébe tesszük testünket, lelkünket, átéljük ezt a csodát, hogy miközben nekünk ajándékozza, amit nekünk szánt, felismerjük az Ő királyi akaratát, és az Ő uralmából élünk naponta, s miközben ezt felismerjük, megadja mindazt, amire szükségünk van. Megadja a testieket, és nekünk adja a fehér ruhát is, Jézus Krisztus természetét és az örök életet.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a biztatást, annyira ránk fér. Köszönjük azt, hogy kiönthettük és kiönthetjük a szívünket előtted. Köszönjük, hogyha hívők vagyunk, akkor a parancs a parancsnok szájából elhangzott: ne aggodalmaskodj! Köszönjük Urunk, hogy segítesz nekünk levetni az aggodalmaskodó természetünket, és segítesz felöltözni az új természetet, a krisztusit. Urunk, saját magunk képtelenek vagyunk erre a cserére.

Köszönjük, hogy te elveszed a kőszívet a mi testünkből, és adsz helyébe hívő, érző, téged szerető szívet, neked szolgáló életet.

Urunk, könyörgünk most a szenvedőkért, a hontalanokért, a lelki halottakért, akik azt hiszik, hogy élnek, pedig a halál állapotában vannak. Könyörgünk azokért, akiknek megroppant a hitük, talán pont az aggodalmaskodás miatt. Könyörgünk a mi porszem életünkért Urunk, hogy tartsd meg azt, kérünk! És segíts felismerni, hogy mit akarsz velünk, és aztán adjál mennyei erőt, hogy örvendezve, boldogan, vidáman, s talán a szolgálatban elfáradva, de veled menjünk tovább!

Jézus, köszönjük a szeretetet, amivel eljöttél közénk, s amivel meghaltál értünk. Ezzel a szeretettel kérünk, tölts meg minket, hogy tudjuk azt vinni másoknak is!