SZÜNIDEI HITTAN MINDENKINEK (2.)

„Hiszek Szentlélekben”

 „Credo in Spiritum Sanctum”

Olvasmány: Róma 8:1-14

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba, Atya! Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Róma 8:15-17

Az előző vasárnapon egy új sorozatot kezdtünk el „Szünidei hittan mindenkinek” címmel. Az Apostoli Hitvallás szövege alapján szeretném a nyár folyamán végigtekinteni hitünk alapigazságait. A sorozat első részeként Jézus mennybemenetelének ünnepéhez kapcsolódva azt vizsgáltuk meg, hogy mit hiszünk, amikor ezt mondjuk: „Felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján…” Ma pünkösd ünnepe vagy, így logikus, hogy ma az Apostoli hitvallásnak ezt a mondatát vizsgáljuk meg közelebbről: „Hiszek Szentlélekben.”

Az apostoli Hitvallás három cikkelyből áll, amelyben elmondja nekünk, hogy kicsoda az egy örök Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek. A harmadik cikkely ezzel a rövid és tömör mondattal kezdődik: „Hiszek Szentlélekben.” Ez a Hitvallás legrövidebb mondata. Azért ilyen szűkszavú ezen a ponton a Hitvallás, mert maga a Biblia is kevesebbet mond el nekünk a Szentlélekről, mint az Atya és a Fiú személyéről. E tömör mondat után viszont egy hosszas felsorolás következik a Hitvallásban. A Léleknek az egyházban, és az egyes emberekben végzett munkáját sorolja fel. Nem véletlen az sem, hogy épp ennél a bekezdésnél hangzik el ismét a „hiszek” (credo) szó. Mert sokan hisznek ezen a világon egy felsőbbrendű lényben, világteremtő hatalom létezésében, Jézus személye is sokak számára elfogadható, hogy egyszer itt járt a földön egy ilyen bölcs tanítómester, azonban a Szentlélek személyével nem tud mit kezdeni a legtöbb ember.

„Hiszek Szentlélekben.” Sokszor elmondtuk bizonyára mi is ezt a mondatot már, de vajon tudjuk-e, hogy mit kell értenünk alatta? Ismerjük-e azt a keveset, amit a Biblia a Lélek személyéről elmond nekünk. És vajon mennyit tapasztaltunk meg a Lélek munkájából?

Református Egyházunk hitvallási irata a Heidelbergi Káté 53. pontjában magyarázza azt, hogy mit hiszünk mi a Szentlélekről: „Hiszem először, hogy Ő az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten. Másodszor, hogy Ő nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és minden Ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velem marad mindörökké.”

Nézzük meg először is, hogy mit tanít nekünk a Biblia a Szentlélek személyéről, aztán pedig vizsgáljuk meg a Lélek munkájával kapcsolatos áldásokat, amelyekről a Káténk is beszél.

I.                    Mit tanít a Biblia a Szentlélekről?

A különböző tévtanításokkal szemben a korai keresztyénségnek meg kellett fogalmaznia a Szentírás tanítása alapján a hit alapigazságait. A Kr. u. 381-ben tartott Konstantinápolyi Egyetemes Zsinat kimondta: „Hiszek egy Szentlélek Urban, a megelevenítőben, ki az Atyától és a Fiútól származott, ki az Atyával és a Fiúval együtt imádandó és együtt dicsőítendő, aki szólott a próféták által.” Ezt  a Hitvallást azóta is minden történelmi keresztyén egyház elfogadja.

A Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás négy fontos dogot mond el a számunkra a Szentlélek személyével kapcsolatban. Nézzük meg röviden most ezeket.

1.                 Amikor a Szentlélekről beszélünk, akkor nem egy harmadik Istenre kell gondolnunk, aki az Atya és a Fiú Isten mellett még ott van, hanem az ő Urasága az Atyának és a Fúnak az uraságával elválaszthatatlanul egy. Abban különbözik az Atyától és a Fiútól, hogy Ő jelenti a közösséget, amelyben az Atya, mint Atya, és a Fiú, mint Fiú találkoztak egymással. Az Atyának és a Fiúnak ez a közös léte és munkássága a Biblia szerint az Atya és a Fiú lététől és munkásságától megkülönböztetendő, külön isteni személy.

2.                 Mivel a Szentlélek külön isteni személy, ugyanaz az imádat és hódolat illeti meg, ami az Atyát és a Fiút. Nem az Atya és a Fiú „mellett” imádandó és dicsőítendő, hanem az Atyával és a Fiúval „együtt”. Ez a tétel kifejezi a Szentlélek személyes jellegét, hiszen csak egy személy imádható, továbbá a Szentlélek és az ember különbözőségét. Az a Szentlélek ugyanis, aki bennünk munkálkodik, felettünk való, ezért imádandó. Itt nem az emberi lélekről van szó, hanem Isten Lelkéről, akit a bibliai nyelvek mindig megkülönböztetnek a mi lelkünktől. Erre utal az a megfogalmazás is, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Az Isten Lelke ugyanis nem teremtmény.

3.                 Azt is elmondja a Hitvallás, hogy a Szentlélek volt az, aki szólt hozzánk a próféták által. Minden bibliai könyv mögött az Ő ihletése, sugallata áll. Isten Lelke pedig Jézus Krisztusról, az Ő megváltói munkájáról tesz bizonyságot nekünk. Maga Jézus pedig ezt ígérte a tanítványainak az utolsó vacsora alkalmával: „Amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16:13). Ezért hisszük, hogy ma is minden igehirdetésen keresztül a Szentlélek Isten szól hozzánk, hogy Jézus Krisztusról tegyen bizonyságot nekünk.

4.                 Végül pedig azt mondja a Hitvallás, hogy a Lélek megelevenítő, azaz teremtő Isten.  Azért mert Ő részt vett a világ teremtésének munkájában: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek felett” (1Móz 1:2). Ő az, aki az egyes ember lelki megelevenítésének, újjáteremtésének is forrása. Nélküle nem lehet új emberré válni, megváltozni, megtérni. Erről beszél Jézus az írástudó Nikodémusnak: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be Isten országába.” (Jn 3:5). Isten Lelke eleveníthet meg, azaz Ő tehet élővé azáltal, hogy összeköt az élet forrásával, Istennel. Így történt ez az első pünkösdkor is, amikor több ezer ember, aki hallgatta Péter bizonyságtételét a megfeszített és feltámadott Krisztusról, Isten a Lélek által hitet ébresztett bennük, ők pedig ráébredve bűnös voltukra, megkeresztelkedtek és kérték bűneik bocsánatát, Isten Lelke pedig kitöltettet rájuk.

„Hiszek Szentlélekben”, azt jelenti, hogy hiszem azt, hogy a Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk, aki ma is szól hozzánk az igehirdetés által, azért, hogy minket megelevenítsen.

II.                  Milyen áldásai vannak a Szentlélek munkájának?

A pünkösd evangéliuma, örömüzenete az, hogy Jézus lehetővé tette mindnyájunk számára, hogy részesüljünk a Lélek munkájának áldásaiban.

1.      A Szentlélek tesz szabadokká minket.

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek…” (Róm 8:15/a). Az ember azért fél, mert nem szabad, sokféle kötelék tartja rabszolga sorban. Hiába határozza el, hogy nem fél, hiába szuggerálja magát, hogy megszabaduljon a gyötrő gondolatoktól, azok annál inkább kísértik. Hiába határozza el sok ember, hogy leteszi a poharat, abba hagyja a drogozást, vagy a szerencsejátékot, nem tudja letenni, mert tehetetlen, mert nem szabad ember, hanem egy nálánál nagyobb hatalom, a bűn szolgája. Mióta az ember Isten ellen fellázadt, a bűn megjelent az ember világában, és foglyul ejtette az embert. Már nem azt tesszük, amit akarunk, mert ki vagyunk szolgáltatva annak a sötét erőnek, amit a Biblia bűnnek nevez, s ez kényszerít bennünket. Pál írja itt a Római levél előző fejezetében: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt, cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” (Róm 7:18-19).

Ez az ember állapota a bűneset óta.

A pünkösdi örömhír az, hogy Isten Szentlelke ebből a kilátástalan állapotunkból megszabadít minket. Aki kapja Isten Szentlelkét, abban Krisztus kezd el élni és munkálkodni, az felszabadul a bűn kényszere alól. Augustinus egyházatya ezt így mondta: „tud nem vétkezni”. Akiben Isten Lelke lakozást vesz, nem lesz azonnal bűntelenné, de már tud nem vétkezni. Isten Lelke által felszabadul arra, hogy képes legyen nemet mondani a bűnre. „Nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk” (Róm 8,12). Nem vagyunk kötelesek többé a bűnnek engedelmeskedni, mondhatunk rá nemet és tehetjük helyette azt, ami Isten akarata, ez a Szentlélek szabadító munkája bennünk. „Mily jó, ha bűntől már szabad, / Az Úr szolgája vagy, / A bűn szolgája gyáva rab, / A Krisztusé szabad. (467. dics.).

2.      A Szentlélek tesz Isten fiaivá minket.

„… hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba Atya.” (Róm 8:15/b). A Szentlélek nemcsak megszabadít minket a szolgaságból, de Isten fiaivá is tesz bennünket. Ugyanezt olvassuk a János evangéliuma elején is: „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az ő nevében” (Jn 1:12). Aki Jézust, az Atya egyszülött Fiát befogadta a szívébe, azt az Atya is befogadja az Ő családjába. Mi nem lehetünk Istennek természet szerint való gyermekei, az csak egyedül az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus. De Jézus érdeméért az Atya, azokat, akik hisznek, gyermekeivé fogadja. Mivel pedig fogadott gyermekként ugyanúgy a családhoz tartozunk, ezért így szólíthatjuk Istent: Abba, azaz Atyám. Ennek a megszólításnak a használatára Jézus hatalmazott fel minket, amikor imádkozni tanította tanítványait. Mivel fiak vagyunk, ezért nem kell többé rettegnünk az Istentől, hanem bizalommal jöhetünk hozzá és szerethetjük őt.

Az elhagyott atyai ház, az otthagyott Atya hiánya valójában ott ég minden ember szívében. Sokak vallomását fogalmazta meg versében József Attila: „Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.” (Nem emel föl c. vers). Ebből, a „sárba belenehezülés”-ből a „kegyetlen árva” állapotából hoz vissza minket a Szentlélek Isten. Azért történt a pünkösd, hogy Jézus áldozatára való tekintettel mindenki kaphassa Isten Szentlelkét. Aki hisz Jézusban, vele együtt kapja a Szentlelket, hogy mi is fiak lehessünk. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk”. (Róm 8:16).

Jézus az ő mennybemenetele előtt így búcsúzott el a tanítványaitól: „Az én Atyám házában sok hajlék van… és ha majd elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok ott legyetek ti is”. (Jn 14:2-3). Ha, az a Jézus, aki a mi testvérünk, így búcsúzott tőlünk, akkor nincs mitől félnünk és kétségbeesnünk, bármi történik is velünk. Isten kezében van az életünk és őhozzá fogok megérkezni, mert Isten gyermekei vagyunk.

3.      A Szentlélek tesz Isten örököseivé minket.

„Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örökösei Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8:17). A Szentlélek munkája az is, hogy ha az Atya gyermekeivé fogadott minket, akkor a nekünk járó örökség is a miénk lehessen.

De tudjuk-e valójában, hogy mi ez az örökség? Krisztus Lelkét kapja a hívő, Aki belülről kezd el munkálkodni bennünk és újjáformálni minket. Az újjászületésben kapja az ember magát Krisztust. Krisztus által kerül az ember élő közösségbe az Istennel. Kapja Krisztusban a bűnbocsánatot, s az egész múltja és bűnei rendeződik ezzel.  Aztán kap a hívő ember küldetést is, ami az egész jövőjét áthatja, célt, értelmet ad az életének. Van küldője, küldetése és van kísérője is: „És íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20). De vele jár a Krisztusban való létünkkel az is, hogy Krisztus szenvedéseiben is részesülnünk kell. Mert a Szentlélek minél inkább átformál valakit, minél inkább hasonlít Jézushoz, annál idegenebb lesz ebben a világban. Minél inkább Krisztus Lelke szerint él valaki, annál inkább kezdik gyűlölni azok, akiben nincs a Krisztus Lelke. Akik a Szentléleknek engednek, azok ezt is vállalják, mert tudják, hogy az út vége: „Vele együtt meg is dicsőülünk.” (Róm 8:17).

Aki tehát Isten Szentlelkét kapja, az nemcsak Krisztusban van és megigazul, hanem Krisztus benne él és általa megszentelődik. Szabaddá lesz mindattól, ami addig megkötözte, és szabaddá mindarra, amire Isten használni akarja. Azt jelenti a Lélek munkája, hogy Isten gyermekeként élhet az ember, s mérhetetlen gazdagság birtokosa, Isten örököse és Krisztus örököstársa lehet.

Bárcsak lennénk ma, pünkösd ünnepén, mindnyájan Isten Szentlelkével megajándékozott gyermekeivé! Elmondhatnánk, hogy nemcsak hiszünk a Szentlélekben, hanem élünk is benne és általa. Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész (2011.06.12. Bonyhád)