Isten eleveelrendelése és a szentek kiválasztása

(Isten választ ki bennünket kegyelemből.) Isten szabadon és ingyen kegyelemből, minden emberi

tekintet nélkül öröktől fogva elrendelte vagy kiválasztotta azokat a szenteket, akiket üdvözíteni

akar Krisztusban, Pál apostolnak ama kijelentése szerint: Isten magának kiválasztott minket Ő

benne világ teremtetése előtt (Ef. 1:4). Továbbá: Aki megtartott minket és hívott szent hívással,

nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott

nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak,

Jézus Krisztusnak megjelenése által (2 Tim. 1:9 sk).

(Isten Krisztusban választott ki vagy rendelt el bennünket eleve az üdvösségre.) Tehát nem

közvetlenül, de nem is valamely érdemünkért, hanem Krisztusban s Krisztusért választott ki

bennünket az Isten, hogy akik már hit által Krisztusba vannak beoltva, ugyanazok legyenek a

kiválasztottak is; az elvetettek pedig azok, akik Krisztuson kívül vannak, az apostolnak ama

mondása szerint: Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? Magatokat próbáljátok

meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén ha 1

méltatlanok vagytok (2 Kor. 13:5).

(Bizonyos célra választott ki bennünket.) Végül pedig Isten a szenteket Krisztusban bizonyos

célra választotta ki, melyet eképpen fejt ki az apostol: Kiválasztott minket Őbenne, hogy legyünk

mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által. Eleve elhatározván, hogy minket a maga

fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jókedve szerint, kegyelme dicsőségének

magasztalására (Ef. 1:4 skk).

(Legyünk jó reménységgel mindenkiről.) És jóllehet Isten tudja, kik az övéi és egyhelyt említés

történik a kiválasztottak csekély számáról, mégis mindenkire nézve jó reménységgel kell

lennünk és senkit sem szabad vakmerően az elvetettek közé számlálnunk. Legalább is Pál apostol

ezt mondja a filippibelieknek: Hálát adok az én Istenemnek minden tirólatok való

emlékezésemben (szól pedig itt az egész filippibeli gyülekezetről), mivelhogy részt vettetek az

evangyéliom ügyében, meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot,

elvégzi Krisztus Jézusnak napjáig: amint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek

felől (Fil. 1:3 skk). – (Vajon kevesen vannak-e a választottak?) és midőn megkérdezték az Urat a

Luk. 13. szerint: Avagy kevesen vannak-é, akik idvezülnek? nem válaszolt erre az Úr és nem

mondta meg, vajon kevesen vagy sokan lesznek-e azok, akik idvezülnek vagy elvesznek, hanem

inkább arra buzdított, hogy kiki igyekezzék bemenni a szoros kapun. Mintha azt mondaná: nem a

ti dolgotok ezekről felettébb kíváncsian tudakozódni, hanem inkább arra törekedjetek, hogy az

egyenes úton bejussatok a mennybe.

(Mit kell elítélnünk ebben a kérdésben.) Ezért nem helyeseljük némelyeknek istentelen

kijelentéseit, akik ezt mondják: Kevesen vannak a választottak, és minthogy nem bizonyos,

vajon én is ama kevesek közé tartozom-e vagy sem kedvem szerint élek. Mások viszont így

beszélnek: Ha Isten eleve üdvösségre rendelt vagy kiválasztott, akkor semmi sem fog útjában

állni az én bizonyosan eldöntött üdvösségemnek, bármit cselekszem is. Ha pedig az elvetettek

közé tartozom, semmiféle hit vagy bűnbánat nem segít rajtam, minthogy Isten végzését nem

lehet megváltoztatni; nincs hát értelme semmiféle tanításnak vagy intésnek. Ezek ellen harcol Pál

apostolnak ez a kijelentése: Az Úr szolgája legyen tanításra alkalmas, türelmes, aki szelíden

fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, és

felocsudnának az ördög tőréből foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára (2

Tim. 2:23 skk). – (Nem hiábavalók az intelmek, bár az üdvösség kiválasztás dolga.) De

Ágoston

xx

* is rámutat arra, hogy mindkét dolgot hirdetni kell: mind Isten szabadon kiválasztó és

eleveelrendelő kegyelmét, mint az üdvösséges intéseket és tanításokat. (Vajon ki vagyunk-e

választva.) Nem értünk tehát egyet azokkal, akik Krisztuson kívül kérdezik, vajon öröktől fogva

ki vannak-e választva és mit határozott róluk Isten öröktől fogva. Mert az evangélium

prédikálását kell hallgatni és annak kell hinni és kétségtelennek kell tartani, hogy ha hiszel és

Krisztusban vagy, akkor kiválasztott vagy. Az Atya ugyanis eleveelrendelésének örök tanácsát,

ahogy azt az imént Pál apostolból (2 Tim. 1) kimutattam, Krisztusban tette számunkra

nyilvánvalóvá. Mindenekelőtt tehát azt kell tanítanunk és meggondolnunk, hogy az Atyának

mily nagy szeretete jelent meg irántunk Krisztusban; arra kell hallgatnunk, mit hirdet nekünk

maga az Úr napról napra az evangéliumban, hogyan hivogat mondván: Jöjjetek énhozzám

mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket (Máté 11:28).

Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne

vesszen, hanem örök élete legyen (Ján. 3:16). Valamint: A ti mennyei Atyátok nem akarja, hogy

egy is elvesszen e kicsinyek közül (Máté 18:14). – Krisztus tehát az a tükör, melyben

eleveelrendelésünket szemléljük. Ha közösségünk van Krisztussal és ő igaz hitben a miénk, mi

pedig az övéi vagyunk, akkor elég világos és erős bizonyságunk lesz arról, hogy be vagyunk írva 1

az élet könyvébe.

(Az eleveelrendelés kísértése.) Az eleveelrendeléssel kapcsolatos kísértésünkben, melynél alig

van más veszedelmesebb kísértés, vigasztaljon minket az, hogy Isten ígéretei egyetemesen

szólnak a hivőknek, mert maga mondja: Kérjetek és megadatik néktek. Mert aki kér, mind kap

(Luk. 11:9 sk). Továbbá az, hogy Isten egyetemes anyaszentegyházával így imádkozunk: Mi

Atyánk, ki vagy a mennyekben

xxi

* – és hogy a keresztség által beoltattunk a Krisztus testébe

xxii

*

és hogy az anyaszentegyházban gyakran tápláltatunk az ő testével és vérével az örök életre. Így

megerősítve Pál apostol utasítása szerint az a mi dolgunk, hogy félelemmel és rettegéssel vigyük

véghez a mi üdvösségünket.