A kilencedik parancsolat

„Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” (2Móz 20:16)

·        Igazmondás, jellem, bizonyságtétel

„Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!” (Fil 4:8).

Röviden így is mondhatnánk e parancsolatot: „Ne hazudj!”, vagy pozitív formában: „Mondj igazat!”. Sokan nem is tartják bűnnek azt, amit a nyelvükkel elkövetnek. Pedig tudjuk, hogy egyetlen szóval szíven lehet szúrni valakit, letaglózhatjuk, önbizalmát, életkedvét elvehetjük. Jakab apostol szerint a nyelv „egész testünket beszennyezi” (Jak 3:6).

Még sajnálatosabb, amikor valaki a bíróság előtt tanúsodik hamisan, akár pénzért, akár félelemből. De tudjuk-e, hogy a mindennapi társalgásban is fenyeget a „hamis tanúskodás” veszélye. Ilyen esetek: a rágalmazás, mások jó hírének megrablása, a pletyka, de még a hízelgés is, hiszen a hízelgő hazudja a szépet. „Nem marad büntetlen a hamis tanú, és nem menekül meg, aki hazugságot beszél.  Sokan hízelegnek az előkelő embernek, és az ajándékozónak mindenki barátja.” (Péld. 19:5-6).

Jézus tanítása:

·        „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van." (Mt 5:37).

·        „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát." (Mt 7:1-5)

Szókratész görög filozófus szép példát adott a tisztaszívűségre és az igazmondásra: „Futva ment egyszer egy barátja és izgatottan kérdezett: Halld csak Szókratész! Ezt el kell neked mesélnem, hogy közös ismerősünk hogyan… Szókratész félbeszakította: Megállj! Amit mondani akarsz, átengedted a három rostán? Miféle három rostán? – kérdezte az csodálkozva. Az első rosta az igazság. Amit el akarsz mesélni, igaz? Nem, nem tudom biztosan, én is úgy hallottam mástól. A második rosta a jóság. Amit mesélni akarsz, valami jó? Nem, nem az. Éppen ellenkezőleg – mondta kedvetlenül a másik. Hm – mondta a bölcs. Akkor hadd alkalmazzunk a harmadik rostát. Szükséges-e tudnom azt, ami téged úgy izgat? Szükségesnek éppen nem szükséges. Tehát – nevetett a bölcs –, ha az, amit el akarsz mesélni, sem nem igaz, sem nem jó, sem nem szükséges, akkor ne terhelj vele!”

Van gyógyító szó is: „Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít.” (Péld 12:18).

A 9. parancsolatban az igazmondással kapcsolatban Isten az ő ószövetségi népét óvja attól, hogy valaki hamis tanú legyen felebarátja ellen. Itt tehát az Isten népéhez tartozó személynek tisztességét és jó hírnevét akarja oltalmazni a parancsolat. A tisztesség azonban nem csak a bíróság előtt foroghat kockán, de épp annyira lehet neki ártani azon kívül is. Nézzünk meg néhányat ezek közül:

1. Az igazmondás témájához tartozik a pletyka kérdése is.

Figyeljük meg, hogy a pletyka, a rágalmazás mennyi bánatot okoz az embereknek. Sok bánatuk van az embereknek, és sok bánatforrás van, pl. betegség, szegénység, munkanélküliség, gond stb. De egy nagy bánatforrás az emberek rosszakarata is, amikor jólesik nekik, hogy másokról rosszat mondjanak, pletykáljanak, hozzátoldjanak a szavakhoz.

A pletykával lehet bomlasztani a felebarát jó hírét. Ez még nem szükségképpen hazudozás, mert a pletykában lehet sok igaz dolgot mondani. De ez mégis könnyelmű fecsegés valakinek a háta mögött. Lehet, nem hazudik valaki, mégis igaztalan. Igaz dolgokat mond, de rosszindulatú tálalásban. A felebarát kisiklásai, hibái és hiányosságai felnagyítódnak. Mindenki tudja, hogy ilyen dolgokban figyelmes hallgatóságra számíthat. Hiszen általános jelenség, hogy szívesebben hallgatják, ha rosszat mondanak felebarátunkról, mintha jót. Abból pedig, amit mondanak, valami mindig megragad. A becsületet hamar el lehet venni, de nem lehet hamar helyreállítani.

         2. Az igazmondáshoz tartozik a könnyelemű ítéletalkotás is.

A János evangéliumában olvassuk a történetet, amikor Jézus tanítványai egy alkalommal menet közben egy vakon született koldust látnak, megkérdezik Jézustól, ki vétkezett, maga a vakon született, vagy a szülei. (Jn 9, 2). Föltesznek egy kérdést, de a kérdésükkel már feleletet is adnak. Ahol betegség van, ott személyes bűnnek is lennie kell.

         A mai világunkban nagyon hamar és nagyon sokszor születik elhamarkodott ítélet. Aki figyeli a sajtót, a rádiót és a televíziót, tudja, hogy egy pillanat alatt meghozzák a legellentmondóbb ítéleteket a legbonyolultabb problémákról.

Ezt mondja a hitvallásunk: „senkinek a meghallgatása nélkül való és könnyelmű elítélésében részt ne vegyek”. Meggondolatlanul ítélkezni bűn. Jézus figyelmeztet minket erre: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? (Mt 7:1-5).

3. Az igazmondás ellentéte a hazugság, melynek mélypontját a rágalmazásban lehet elérni.

Aki rágalmaz, nyilvánosan és szándékosan hazudik. Ez már nem a hátmögötti rosszindulatú beszéd, és nem is csupán könnyelmű ítélkezés. Ez már szándékos kísérlet arra, hogy felebarátunkat megfosszuk becsületétől. A rágalmazás gyakran együtt jár valaki szavainak a kiforgatásával. Egy kis fordítás azon, amit valaki mondott, az ellenkezőjét tudja eredményezni annak, amit valójában értett rajta.

A hazugság és igaztalanság fentebb említett formáinak ellentétét a hitvallásunk foglalja össze: „Felebarátom becsületét és jó hírnevét tehetségem szerint oltalmazzam és előmozdítsam.”

A nyelv fékezhetetlenül gonosz, halálos méreggel teli. De használhatjuk arra is, hogy a felülrőlvaló bölcsességet átültessük a gyakorlatba. „Ez a bölcsesség békeszerető, méltányos, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.” (Jak 3:17-18.).

Ma az igazmondás, az „igaz szó” nagy hiánycikk, ezért nagyon fontos, hogy az igazmondást, mint keresztény értéket komolyan vegyük.

Valaki nemrég így fogalmazott: A szavak inflációja ma nagyon magas, és sok „hamis szót” hoznak forgalomba. Ezért mindenféle ellenőrzésre van szükség arra nézve, amit állítunk. A mai világban mindenről nyugtánknak és bizonylatunknak kell lenni. Jegykezelők, vámtisztviselők, a gyorshajtás ellenőrei, adófelügyelők igazolják, hogy ellenőrzési hálózatra van szükség, mivel nagyon könnyedén bánunk az igazsággal. A hazugság bűne láthatóan és tapasztalhatóan nagyon mélyen beleívódott az emberi természetünkbe és egész világunkba. Jakab azt mondja „ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni egész testét.” (Jak 3:2). De a bűnesett következtében megromlott emberi természetünknek a tökéletlensége talán éppen a beszédben mutatkozik meg igazán. Jézus az ördögről mondja, hogy „nem áll meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8:44). A hazugság nagyon mélyen benne van a mi emberi természetünkben, mivel a hazugság atyja szennyezett be vele minket. Sőt azt is mondja az ige, hogy a bűneset által nemcsak beszennyeződött az ember a hazugsággal, hanem uralma alá is került. „Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel” – olvassuk a római levélben.

Ebből az állapotból pedig gyökeres megtérés nélkül nem sikerülhet kigyógyulni. Megtérésünk alkalmával le kell vetkőznünk magunkról az ó-embert a hazugsággal együtt. „Vessétek le a régi élet szerint való ó-embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott, és újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak.” (Ef 4:22-25).

Heidelbergi Káté:

112. KÉRDÉS: Mit kíván a kilencedik parancsolat?

Azt, hogy senki ellen hamis tanúbizonyságot ne tegyek; beszédét félre ne magyarázzam, senkit ne rágalmazzak, ne gyalázzak, és meghallgatása nélkül könnyelműen ne kárhoztassak; hanem kerüljek mindenféle hazugságot és csalárdságot, mint a Sátánnak saját műveit, hacsak Isten rettenetes haragját magamra vonni nem akarom; törvénykezésben és egyéb dolgaimban az igazságot kedveljem, őszintén kimondjam és megvalljam; és felebarátom tisztességét és jó hírnevét tőlem telhetőleg megoltalmazzam és előmozdítsam.

         Kálvin:

·        Csak azt tiltja-e, hogy hamisan esküdjünk a bíróság előtt, vagy általában, hogy hazudjunk felebarátjaink ellen?

Egy példában van összefoglalva az az egész tan, hogy felebarátjainkat hamisan ne rágalmazzuk, jó hírnevét ócsárlásunkkal és hazugságunkkal ne sértsük, s javaiban semmi kárvallást ne okozzunk neki.

·        Mért emeli azonban ki, hogy nyilvánosan ne tegyünk hamis tanúbizonyságot?

Hogy annál nagyobb borzadályt keltsen bennünk e bűnnel szemben. Mert azt jelzi ezzel, hogy aki a rágalmazáshoz s az ócsárláshoz hozzászokott, könnyen hajlandóvá válik a hamis esküre, ha alkalom nyílik arra, hogy felebarátját rossz hírbe hozza.

·        Csak a rágalmazástól óv-é bennünket, vagy a hamis gyanúsítástól s az igaztalan és fonák ítélkezéstől is?

A fent említett oknál fogva mindkét eljárás fölött ítéletet mond, mert amit elkövetni bűn az emberek előtt, akarni is bűn az Isten előtt.

·        Mondd el hát, hogy egészében mit fejez ki e parancsolat?

Arra tanít, hogy felebarátjaink megítélésében s rágalmazásában ne járjunk el könnyelműen, sőt azt kívánja, hogy bennünk méltányosság s emberiesség legyen velük szemben, s amennyire az igazság megengedi, becsüljük meg embertársainkat, s becsületüknek épségét őrizzük meg.

(Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja)

Luther:

Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot! Mit jelent ez?

 - Felelet: Istent félnünk és szeretnünk kell, hogy felebarátunkat hazugságba ne keverjük, el ne áruljuk, háta mögött meg ne szóljuk, se rossz hírét ne költsük, hanem inkább mentsük, jót mondjunk róla, és mindent javára magyarázzunk.

(Luther: Kis Káté)

Nagy érték a becsület

Saját testünkön, hitvestársunkon és földi javainkon kívül van még egy kincsünk: becsületünk és jó hírünk. Ezt sem nélkülözhetjük. Mert fontos az, hogy az emberek között ne éljünk nyilvános gyalázatban, mindenkitől megvetetten. Isten ezért azt akarja, hogy felebarátunk hírnevét, becsületét és tisztességét ugyanúgy ne vegyük el, és ne csorbítsuk, mint pénzét vagy javait, hogy becsülete legyen mindenkinek felesége, gyermeke, háznépe és szomszédja előtt.

(Luther: Nagy Káté)