Gyülekezeti bibliaiskola - 12. alkalom

A Tízparancsolat ma (1.)

1-3. parancsolat

Kálvin: A bűn és Isten törvénye

1.     Az ember nem képes betölteni a törvényt

A törvény Ábrahám halála után körülbelül négyszáz esztendővel nem azért adatott, hogy a választott népet Krisztustól elvezesse, hanem azért, hogy lelküket egészen eljöveteléig készenlétben tartsa, sőt vágyódásukat is felgyújtsa iránta, és hogy várakozásukban megerősítse őket. A törvény szón nemcsak a Tízparancsolatot értem, amely a kegyes és igaz élet szabályát elénk adja, hanem azt a vallási formát is, amelyet Isten Mózes keze által közölt a népével. Az egész törvényre épülő istentiszteletet úgy kell tekinteni, mint az igazságra mutató árnyékokat és példázatokat. Ha nem valami lelki cél lett volna kitűzve, hogy afelé törekedjenek, akkor a zsidók is éppen úgy hiába pazarolták volna erejüket az áldozati szertartások bemutatására, épp úgy, mint a pogányok az ő hiábavaló babonaságaikban. A törvény ugyanis hiábavalónak ítélendő, ha megjelenési formáit elválasztjuk végső céljától.

-         A törvény igazsága a lélek által a miénk

A Zsidókhoz írott levél részletesen és világosan kifejti, hogy a szertartások értéktelenek és üresek, amíg el nem érünk Krisztus idejéig. Ami pedig a Tízparancsolatot illeti, Pál figyelmeztetéséhez kell tartani magunkat: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Rm 10,4.). „A mi alkalmasságunk Istentől van. Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2Kor 3,5-6.) Ezért nevezi tehát Pál valóban Krisztust a törvény betöltésének és végének. Mert semmit sem használna nekünk tudni, hogy mit kíván tőlünk Isten, ha Krisztus segítségére nem jönne azoknak, akik a törvény elhordozhatatlan igája és terhe alatt a földi hajolva görnyednek.

A törvény tehát nevelőnk Krisztusig: „Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól.” (Gal 3,19.). „Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg.” (Gal 3,24.).

-         Krisztusban kegyelemből

Ha csak magát a törvény nézzük, elcsüggedünk és kétségbeesünk, mert a törvény mindnyájunkat elítél és megátkoz: „Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” (Gal 3,10.).

Mindnyájunk gonoszságát és ítéletét a törvény tanúságtétele pecsételi meg. De – de ha jól értjük a törvény tanúságtételét – kitűnik, hogy ez nem azért történik, hogy kétségbeessünk, vagy teljesen elcsüggedve a vesztünkbe rohanjunk, hanem hogy megértsük hiábavaló a saját erünkben való ostoba bizakodás, ezért egyedül Isten keze által tartatunk meg.

2.     Az erkölcsi törvény magyarázata

-         A belső törvény szerepe

A belső törvény (lex interior) mindnyájunk szívébe be van írva, bizonyos értelemben elénk tárja ugyanazokat a dolgokat, amelyeket a törvény két kőtáblájáról kell megtanulnunk. Lelkiismeretünk ugyanis nem engedi, hogy érzéketlenül örökös álmot aludjunk, sőt tanúvá és figyelmeztetővé lesz a bensőnkben arra, amivel Istennek tartozunk, és még a jó és a rossz közötti különbséget is elénk tárja és így vádol bennünket, ha eltérünk attól, ami a kötelességünk. De mivel az embert annyira elborítja a tévedések sötétsége, alig képes megragadni ennek a természeti törvénynek (lex naturalis) a segítségével, hogy milyen az a tisztelet, amely kedves Istennek. Emellett annyira el van telve az ember fennhéjázással és nagyra töréssel, az önszeretet annyira elvakítja, hogy nem képes helyesen látni önmagát. Ezért – mivel ezt mind tompa értelmünk, mind önhittségünk szükségessé tette – írott törvényt (lex scripta) adott nekünk Isten.

Most már könnyű megértenünk, hogy mit kell a törvényből megtanulnunk: azt, hogy Isten, mint Teremtőnk, az Atyánk és az Úrnak a helyét is jogosan foglalja el hozzánk való viszonyában, ezért mi dicsőséggel, tisztelettel, szeretettel és félelemmel tartozunk neki.

-         A törvény szigorának célja

A törvény útmutatását követve magunkba kell szállnunk és két dolgot megtanulnunk. Először azt, hogy ha a törvény igazságát életünkkel összehasonlítjuk, megláthatjuk, milyen távol esünk attól, hogy Isten akaratának megfeleljünk. Másodszor, ha erőinket számba vesszük, azt találjuk, hogy ezek nemcsak túlságosan gyengék a törvény betöltésére, hanem egyenesem semmik.

A törvény az emberi életet nemcsak a külső tisztességére, hanem a belső és lelki igazságra is átformálja. Az emberi törvénynek eleget tesz, aki a kezét tartóztatja a gonoszság elkövetésétől. Ezzel szemben, mivel a mennyei törvény lelkünk megtartásáért adatott, lelkünkre kezdettől fogva szigort kell alkalmazni, hogy a mennyei törvény valóban betöltessék. Pál, amikor kijelenti, hogy „a törvény lelki” (Rm 7,14.), ezen azt érti, hogy nemcsak engedelmességet kíván a lélektől, értelemtől, akarattól egyaránt, hanem angyali tisztaságot is.

-         Krisztus, mint az Írás magyarázója

Krisztus azt mondja, hogy aki tisztátalan pillantással asszonyra néz, paráznaságot követ el (Mt 5,28.). Gyilkosoknak mondja azokat, akik gyűlölik felebarátjukat (1Jn 3,15.). Azt is ítéletre méltónak tartja, aki haragot táplál szívében (Mt 5,21-2.). A parancsolatokban tehát Krisztus szerint mindig több van, mint amit a szavak kimondanak.  A törvény józan magyarázata is túlmegy a szavakon. A legjobb szabály az, ha a figyelmünket a parancsolat belső szándékára (ratio) irányítjuk, azaz minden parancsolatban azt mérlegeljük, hogy miért adatott nekünk.

-         A törvény két táblája

Isten a törvényt úgy osztotta két részre – mindegyik részbe belefoglalva a teljes igazságot –, hogy az első táblát azoknak a vallási kötelességeknek jelölte ki, amelyek kifejezetten az Ő felségének tiszteletére vonatkoznak, a másik pedig a szeretetnek azokat a kötelességeit tartalmazza, amelyek az emberekre vonatkoznak. Az igazság első alapjának az Isten imádását tekintjük. Ezért hiábavaló igazsággal kérkedni ott, ahol nincs vallásosság. Mert, Isten félelme nélkül az emberek nem őrzik meg maguk között a méltányosságot és nem gyakorolják a szeretetet.

3.     Isten képe lesz láthatóvá a törvény betöltése által

Az egész törvény az igazságosság megvalósítására irányul, hogy az ember életét az isteni tisztaság őspéldájára átformálja. Isten ugyanis a maga jellemét úgy kirajzolta, hogy ha bármelyik ember tetteiben megvalósítja, ami ott parancsolva van, mintegy Isten képét fogja láthatóvá tenni életében.

A törvény tanítása tehát arra irányul, hogy az embert élete szentségével Istenhez kapcsolja, és mint Mózes másutt mondja, segítse őt Hozzá ragaszkodni (5Móz 11,22.). Ennek a szentségnek a tökéletessége pedig a már említett két fődolgon alapszik, azon, hogy szeressük urunkat, istenünket egész szívünkből, egész lelkünkből és minden erőnkből, és szeressük felebarátunkat, mint magunkat. (Mt 22,39.)

(Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra)

1.     A Tízparancsolat eredete és formája (2Móz 20.)

-         nem Mózes találta ki, hanem Isten adta azokat

-         Isten írta le a két kőtáblára

-         Isten Mózesnek adta át

2.     A Tízparancsolat rendeltetése

a.)   Az Izrael népével kötött szövetség okmánya

b.)  Isten erkölcsi világrendjének törvénye (lásd Mt 5-7.)

c.)  A bűnbeesett ember lelki/szellemi életének tükre

3.     Az első parancsolat

a.)   A törvényadó bemutatkozik. Én – téged (személyes). Kizárólagos klauzula

„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgálat házából.” (2Móz 20,2.). Az első mondat mintegy bevezetésül szolgál az egész törvényhez. Isten elsősorban arról gondoskodik, hogy a kihirdetendő törvény fensége soha megvetés tárgya ne lehessen. Hogy ezt elérje hármas bizonyítást alkalmaz. Magának követeli a tekintély hatalmát és jogát, hogy így kényszerítse a választott népet az iránta való feltétlen engedelmességre. A kegyelem ígéretét is kinyilvánítja, hogy annak édességeivel a szentségre való igyekezetre vonja őket. Elsorolja a zsidók iránti jótéteményeit, hogy hálátlansággal vádolhassa őket, ha jóságára nem válaszolnak illő módon.

(Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra)

b.)  Tilalma: idegen istenek imádata

Miután megalapozta és megszilárdította törvényes tekintélyét, tudtul adja első parancsolatát: „Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem” (2Móz 20,3.). A parancs célja, hogy az Úr akar népe között egyedül „kiemelkedő” (eminens) lenni s korlátlan hatalmat gyakorolni felettük. Hogy ezt elérje, megparancsolja, hogy messze vessenek el maguktól mindenféle istentelenséget és babonát, mely istenségének dicsőségét csökkentené vagy elhomályosítaná.

Amikor tehát megtiltja, hogy ne legyenek idegen isteneik, ezzel azt jelzi, hogy ami az Övé, másra ne ruházzuk.

Istennel szembeni kötelességeinket négy pontba fogalja össze: imádás, bizalom, segítségül hívás és hálaadás.

Imádásnak azt a tiszteletet és szolgálatot nevezem, melyet akkor adunk meg Neki, ha fenségének alárendeljük magunkat.

A bizalom a szívnek a szilárd és nyugodt bátorsága Istenben, mely abból származik, hogy megismerjük erőit, midőn minden bölcsességet, igazságot, hatalmat, tisztaságot és jóságot Neki tulajdonítva, a Vele való közösséget tartjuk egyedüli boldogságunknak.

A segítségül hívás a szívnek az a gyakorlata, hogy valahányszor nyomasztó szükség szorongat, mint egyedüli oltalomhoz, isten hűségéhez és segítségéhez fordulok.

A hálaadás pedig hálánknak az a kifejezése, amellyel a dicséretet minden jóért Neki tulajdonítjuk.

Amint Isten nem engedi meg, hogy ezek közül bármit másnak tulajdonítsunk, úgy azt is megparancsolja, hogy mindezeket Neki köszönjük.

„Én előttem” Ezzel az Úr azt akarja mondani, hogy Istenségének dicsősége maradjon meg épen és sértetlenül nemcsak külső vallástételben, hanem az Ő tulajdon szemei előtt is, melyek szíveink legtitkosabb rejtekeibe is bepillantanak.

(Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra)

94. KÉRDÉS: Mit követel Isten az első parancsolatban?

Azt, hogy amint lelkem üdvösségét szeretem, oly szorgalmasan eltávoztassak és kerüljek minden bálványozást, varázslást, babonáskodást, szenteknek vagy más teremtményeknek segítségül hívását. Az egyetlenegy és igaz Istent pedig igazán megismerjem, csak őbenne bízzam, nagy alázatossággal és béketűréssel minden jót csak egyedül őtőle várjak, és őt teljes szívemből szeressem, féljem és tiszteljem: úgyannyira, hogy minden teremtett dolgok nélkül el legyek inkább, semhogy csak a legkisebb dologban is az ő akarata ellen vétkezzem.

95. KÉRDÉS: Micsoda a bálványozás?

Az, ha az ember az egy igaz Isten helyett, vagy őmellette, aki az ő Igéjében magát kijelentette, valami mást képzel vagy tart istennek, s az ő bizalmát abba helyezi.

c.)  Bíztatása: Az élő Isten helye az életünkben

4.     A második parancsolat

a.)   Tilalma: Isten kiábrázolása – ennek oka (vö. aranyborjú)

Ennek a parancsolatnak a végcélja az, hogy Isten nem akarja, hogy törvényes imádását babonás szertartásokkal megszentségtelenítsük

A parancsolathoz csatolt fenyegetésnek nem kis segítséggel kellene lenni restségünk lerázásában.

„Féltőn szerető Isten, aki megbünteti az atyák vétkét a fiakban harmad és negyed ízig, akik őt gyűlölik...” Az isteni igazsággal és méltányossággal nem egyeztethető össze, hogy azt, aki ártatlan a más bűnéért érjen büntetés. Úgy kell tehát értenünk, hogy Isten jogos átka nemcsak a bűnös fejére hull, hanem egész családjára is.  Ahol ez az átok megfogan, ott mi egyéb várható, mint az, hogy az apa – az Isten Szentlelkétől megfosztva – a legnagyobb bűnben él? Vagy, hogy a fiú – apja gonoszsága miatt Istentől elszakadva – ugyanazt a veszedelemre vivő ösvényt követi?

(Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra)

96. KÉRDÉS: Mit akar Isten a második parancsolatban?

Azt, hogy Istent semmi módon ki ne ábrázoljuk, se másképpen ne tiszteljük, hanem csak úgy, amint azt Igéjében parancsolta.

97. KÉRDÉS: Semmiféle képet nem szabad csinálni?

Istent nem lehet, és nem is szabad kiábrázolni. A teremtmények pedig, noha kiábrázolhatók, mindazonáltal megtiltja Isten, hogy az ember azokról képeket csináljon vagy tartson avégből, hogy vagy azokat, vagy azok által Istent tisztelje.

98. KÉRDÉS: Szabad-e tehát a templomokban a képeket megtűrni, hogy azok az avatatlan népnek könyvek gyanánt szolgáljanak?

Semmiképpen nem, mert ne legyünk bölcsebbek Istennél, aki az ő Anyaszentegyházát nem a néma bálványképekkel, hanem az ő szent Igéjének prédikálásával akarja tanítani.

b.)  Bíztatása: a láthatatlan Istenbe vetett bizalom erősítése – az Ige tisztelete

5.     A harmadik parancsolat

a.)   Tilalma: Isten nevének káromlása – tréfa – vallásos visszaélés (+ az eskü!)

Ennek a parancsolatnak az a végcélja, hogy Isten nevének fensége a legszentebb legyen előttünk. A parancsolat lényege röviden tehát az, hogy Isten nevét megvetéssel ne említsük és tiszteletlenül meg ne sértsük.

Az eskü nem más, mint Isten tanúul hívása állításunk igazságának megerősítésére. Nem kis gyalázat az Úr ellen, ha az ember hamisan esküszik nevére. Mert mije marad meg Istennek, ha megfosztjuk Őt igazságától? Akkor megszűnik Isten lenni. Pedig biztosan megfosszuk igazságától, amikor a hamisság helyeslőjévé és támogatójává tesszük Őt.

Az esküt tehát úgy kell korlátozni, hogy az ne legyen elhamarkodott, se különbséget tevő, se szemérmetlen, se könnyelműsködő, hanem mindig igazi szükségből hangozzék el, akár akkor, amikor isten dicsőségét kel megvédenünk, akár a testvér épülését kell előmozdítanunk. Ez ennek a parancsolatnak a végcélja.

(Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra)

99. KÉRDÉS: Mit követel Isten a harmadik parancsolatban?

Azt, hogy nemcsak átkozódással, vagy hamis esküvéssel, de még szükségtelen esküdözéssel se káromoljuk Isten nevét, se tiszteletlenül ne említsük; se ezekben a rettenetes bűnökben még csak elhallgatással vagy eltűréssel se vegyünk részt, hanem Isten szentséges nevét félelemmel és hódolattal említsük avégből, hogy a mi igaz vallástételünkkel, segítségül hívásunkkal és minden beszédünkkel és cselekedetünkkel őt magasztaljuk.

100. KÉRDÉS: Oly súlyos bűn-e esküvéssel vagy átkozódással az Úr nevét káromolni, hogy Isten még azokra is haragszik, akik amennyire tehetnék, azt meg nem tiltják, vagy meg nem akadályozzák?

Bizonyára nagy: mert nincsen is nagyobb bűn, vagy amely ellen Isten haragja rettenetesebb lenne, mint az ő nevének káromlása. Azért meg is parancsolta,
hogy ezt a bűnt halállal büntessék

101. KÉRDÉS: Esküdhetik-e valaki keresztyén módon Isten nevére?

Igen, ha az alattvalóitól a felsőbbség, vagy valami szükség követeli,
hogy hitelünket és igazságunkat Isten dicsőségére és embertársaink javára fenntartsuk és felhasználjuk. Mert az ilyen esküvés Isten Igéjén alapszik, ez okból a hívek mind az Ó-, mind az Újszövetségben igazán használták is.

102. KÉRDÉS: Szabad-e a szentekre vagy más teremtményekre esküdni?

Nem szabad: mert a törvény szerint való esküvés Istennek
tanúbizonyságul hívása, hogy ő, mint a szíveknek egyedüli vizsgálója tegyen bizonyságot az igazságról, és büntessen meg engem, ha én hamisan esküszöm. Ez a tisztesség nem illet meg egy teremtményt sem.

b.)  Bíztatása: Isten személyének tisztelete