A karácsony evangéliuma

Lekció: Lukács 2, 1-20.

„Menjünk el egész Betlehemig és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr” Lukács 2: 15

Lukács evangélista személyesen igyekezett eleitől kezdve mindennek pontosan utánajárni. Jézus születéséről is pontos és részletes leírást ad, a helyszín és az időpont pontos meghatározásával.

Jézus születésének évében Augustus császár rendeletet adott ki, hogy tartsanak népszámlálást a római birodalomban, ezért mindenkinek a maga városába kellett mennie, hogy ott összeírják. Zűrzavaros idők voltak ezek, Palesztina földjén gyakoriak voltak a lázadások a római megszálló hatalom ellen, különösen az ilyen népszámlálások idején erősödött fel ez a Róma-ellenesség. Mivel a közbiztonság nem a legjobb volt, az utazás mindig kockázattal járt.

Mivel József Dávid király nemzetségéből szármázott, ezért jegyesével, Máriával együtt lakóhelyükről, a galileai Názáretből, Dávid városába, vagyis a júdeai Betlehembe kellett utazniuk. Mária áldott állapotban volt, a hosszú út után Betlehembe megérkezve eljött szülésének ideje, s mivel a szálláson nem volt már számukra hely, így a jászolba fektette gyermekét.

Közben a szabad ég alatt nyájuk mellet őrködő pásztoroknak angyalok jelennek meg és hozzák a karácsonyi örömhírt: „Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma néktek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig az lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. ” (Luk 2: 10-11)

A pásztorok hallják meg először az evangéliumot. A zsidó rituális törvények szerint a pásztorok, akik a szabadban töltötték napjaikat, nem feleltek meg a tisztasági törvényeknek, tisztátalannak számítottak, ezért nem mehettek be a Jeruzsálemi templomba sem és nem vehettek részt az istentiszteleteken. Isten nagy kegyelme és szeretete az, hogy íme, a megvetettek, a lenézettek és a kitaszítottaknak szól először az örömhír. Akiket a vallási közösség és a társadalom is megvet is kitaszít maga közül, akikkel ők szóba sem akarnak állni, azokat méltatja arra az Isten, hogy angyalait küldi el hozzájuk. S lám ők azok, akik komolyan is vették az Isten szavát, akik készek azonnal mozdulni és engedelmeskedni a hívásnak.

 Az angyalok távozása után a pásztorok elhatározzák, hogy elmennek Betlehembe és személyesen győződnek meg az angyaltól hallott örömhír igazáról. Nem tétováztak, hanem azonnal indultak és sietve tették meg az utat, hogy mielőbb odaérjenek. Végül megtalálták Máriát és Józsefet a jászolba fekvő kisgyermekkel és elmondták az üzenetet, a karácsony evangéliumát, amit az angyaltól hallottak. Így ezek az írástudatlan, egyszerű pásztorok lettek a karácsonyi örömhír első hirdetői. Istent dicsőítve és magasztalva tértek vissza a pásztorok azzal a bizonyossággal, hogy mindent pontosan úgy láttak és hallottak, ahogy Isten megüzente nekik.

A karácsonyi evangéliumot olvasva engem a betlehemi pásztoroknak az a magatartása ragadott meg, ahogy a karácsonyi evangéliumot hallva azonnal sietve indulnak, és elmennek egész Betlehemig, hogy személyesen győződhessenek meg mindenről.

A pásztorokat semmi sem tartja vissza, sem az, hogy éjszaka van és sötét, sem, hogy talán az időpont is alkalmatlan egy újszülött csecsemő meglátogatására.

A kitaszított, lenézett, vallási szempontból tisztátalannak nyilvánított pásztorok, akik Isten angyalaival találkoznak, így lesznek maguk is „angyalokká” – Isten küldötteivé, hírvivőkké, az evangélium első hirdetőivé.

Vajon meddig megyünk mi el a karácsony evangéliumának megértésében? Én azt tapasztalom, hogy nagyon felületesek vagyunk és elakadunk a külsőségeknél. A karácsony előtt a mai ember is „sietve megy”, hogy a nagy bevásárlást elintézhesse. Annyi a tennivaló, ajándékot venni a gyerekeknek, szeretteinknek, barátainknak. Beszerezni a karácsonyfát, a díszeket, az ünnepi ebédhez a hozzávalókat. Elvégezni a nagytakarítást, idejében feladni a karácsonyi üdvözlőlapokat stb.

Mindez jó és szép és hozzátartozik a karácsony ünnepéhez, de közben vajon nem felejtkezünk-e meg a lényegről? Miért is van egyáltalán karácsony?

            Az első karácsony szentestéjén a betlehemi pásztorok ünnepe úgy lett teljessé, hogy elmentek egészen Betlehemig, személyesen győződtek meg mindarról, amit az angyaltól hallottak. Miután pedig találkoztak a gyermek Jézussal, megváltozott az életük, „visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.”

            „Menjünk el … nézzük meg!” Ezt kellene ma nekünk is megtanulnunk a betlehemi pásztoroktól. Az a nagy baja ma a társadalmunknak, hogy nagyon sok a meggyőződés, a bizonyosság nélküli ember. A pásztoroknak el kellet menniük egészen Betlehemig. Ki kellett zökkenniük a megszokott életükből, egyszerre mindennél fontosabbá vált számukra az, hogy Jézussal találkozzanak.

Az igazi meggyőződés, a bizonyosság a megtett út, a keresés, a harc a fáradozás után születhetik meg a te szívedben is. Ne elégedj meg a világ kínálta gyors és felületes válaszokkal. Győződj meg te magad a dolgokról személyesen.

            Így kívánok én is Istentől áldott, békés karácsonyi ünnepeket, hogy Jézussal találkozva tudjunk mi is Istent dicsőítve és magasztalva menni át az újesztendőbe. Ámen

………………………………………………..

Karácsony!!!

(Almárium: Fekete István füveskönyve)

Milyen könnyű leírnom: Karácsony! Pedig ezt a szót senki nem írta le úgy, hogy minden benne legyen, amit jelent. Nem lehet leírni. Érezni is ritkán s egyre ritkábban. Karácsony! Egy ifjú tudós, egy materialista tudós, vagy magyar tudós-tudós felfedezte vagy kitalálta, hogy ez a szó a "harácsolás" szóból ered.

Hogy ki harácsol, kitől és mit: ezt nem írta meg az ifjú tudós.

Nyilván a Kisded, a Gyermek harácsol, aki még csak egynapos, de már harácsol. Most még csak istállóbűzt az állatoktól, de - vigyázni kell! - majd később szíveket fog harácsolni, értékes fát, amire felfeszítik materialista poroszlók és ismételten felfeszítik materialista tudósok, akik azt mondják, hogy őket nem teremtette senki, ők csak úgy lettek, valami majomból, és ezen kár is lenne vitatkozni velük.

Karácsony!

A szívek és lelkek szent Örök Ünnepe, mi lesz, ha nem lesz? Vagy mi lenne, ha nem lenne? Mit adnak helyette az ifjú tudósok, akik Kaifás tanítványának tanítványai? Fel tudják-e építeni a templomot reszkető és átkozott öregségükben, amikor már késő lesz?

Karácsony!

Talán fel tudják építeni, ha majd a Gyermek elharácsolta tőlük ostobaságukat és gyengeségüket.

"Az a szent karácsony csodája, hogy egy segítségre szoruló gyermek lett mindnyájunk megsegítőjévé." (Friedrich von Bodelschwingh)