JÁNOS EVANGÉLIUMA SOROZAT (3.)

A második jel: a templom megtisztítása

Olvasmány: Jn 2,13-25

„A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed? Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem. Ezt mondták rá a zsidók: negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor aztán feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.” Jn 2:18-22

János evangéliumának a 2. részétől a 12. rész végéig tartó szakaszát a „Jelek Könyvének” nevezik az írásmagyarázók. Elbeszélések és párbeszédek által hét megkülönböztethető témán, hét csodajelen vezet keresztül bennünket az író. A csodajelek János evangélista szóhasználatában olyan „jelek", amelyek valamely mélyebb teológiai igazság felé mutatnak. János első témakörének (Jn 2,1-4,42) az „Új kezdetek” címet adhatjuk. Ebben a témakörben János négy különböző dologra utal: Kána, a templom, Nikodémus, a samáriai asszony, melyek közül mindegyik hangsúlyozza azt az újdonságot, amelyet Jézus hozott a világba. Az alapvető üzenet pedig mindvégig egybevág Pál apostol szavaival: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2Kor 5,17) János Evangéliuma sok szempontból a keresztény „Genezis”, vagyis az újjáteremtés története.

A templom megtisztításának története ebben a sorozatban a második jel. A Kánai csodához hasonlóan ez is egy újdonság vagy átalakítási történet. A templom fizikai megtisztítása arra a szimbolikus cselekvésre emlékeztethet bennünket, amelyet a próféták tettek, és Jézus közeledése a templomhoz ebben az esetben Jeremiásra utal (Jer 7.). A cselekedet, bár nem csoda, de jel, kettős jel. A templom, amelynek hamarosan el kell pusztulnia, megtisztításra szorul. Az imádság és az áldozat központjának, Isten jelenlétének és hűségének látható szimbólumának szerepét Krisztus feltámadt teste vette át. 

1.      Mikor történt a templomtisztítás eseménye?

A János evangéliuma elbeszélésében Jézus küldetése kezdetén, a zsidó húsvét idején (13. vers) megy el Jeruzsálembe. Ez látszólag ellentmond a többi evangéliumnak, ahol Jézus csak egyszer, és csak küldetése legvégén megy Jeruzsálembe. Az ellentét, azonban csak látszólagos, mert az evangéliumok inkább kiegészítik egymást, mintsem ellentmondanak egymásnak. János jóval nagyobb figyelmet szentel Jeruzsálemnek, mint a többi evangélista, ezt az indokolja, hogy gyökerei inkább Jeruzsálemben, mint Galileában vannak. Ezért ő Jézusnak Jeruzsálembe való többszöri felmeneteléről is beszámol. Minden bizonnyal többször kellett, hogy megforduljon Jézus Jeruzsálemben, s így lesz érthető Máté evangélista leírásában Jézus szava: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldöttek, hányszor akartam összegyűjteni fiaidat…” (Mt 23,37)

Azt is érezzük, hogy János evangélista szerkesztésében a templomtisztítás története csak lazán kapcsolódik az előzőhöz.  A 12. versben olvasható „ezután” nem ad pontos idői adatot, az ószövetségi gondolkodásra jellemző módon az eseménynek nem az idejére, hanem annak tartalmára, a mibenlétére helyezi a hangsúlyt. A kánai menyegző után Jézus családjával, valamint tanítványaival együtt „lement” a hegyek közt magasan fekvő Názáretből a Galileai-tenger mellett jóval mélyebben fekvő Kapernaumba.  A másik három evangélista elbeszéléséből tudjuk, hogy Názáret nem fogadta be Jézust, hanem „megbotránkozott benne”, Jézus ezért Kapernaumba költözött át. Ugyanerre utal János evangélista is, de azzal a megjegyzéssel, hogy csak rövid ideig, „néhány napig” maradt ott. Röviddel a Kapernaumba költözés után Jézus „felment” Jeruzsálembe. Jézus Jeruzsálemi útjának indokát így határozza meg az evangélista: „közel volt a zsidók húsvétja” (Jn 2:13).

A szinoptikusok csak Jézus nyilvános működésének a végén szólnak Jézus Jeruzsálemi útjáról és tartózkodásáról, így minden eseményt, amely Jézus Jeruzsálemi működéséhez fűződik, ők az utolsó jeruzsálemi hét kapcsán mondanak el. Így érthető az is, hogy a szinoptikusok miért helyezik a templomtisztítás történetét Jézus munkálkodásának végére.

A negyedik evangélista tudósítása szerint viszont Jézus azzal lépett fel, az volt első messiási cselekedete, hogy az önzés és a kalmárkodás hatalmába került istentiszteleti életet megtisztította és Isten szolgálatát visszavezette eredeti tiszta forrásaihoz.

2.      Miért kellett megtisztítania Jézusnak a templomot?

Jézus a Páska ünnepe alkalmából ment fel Jeruzsálembe. Ez volt a zsidók legnagyobb ünnepe. Az egyiptomi fogságból való szabadulást ünnepelték ekkor. A fővárostól kb. 30km-es távolságon belül lakó zsidó férfiaknak kötelező volt ilyenkor felmenni a templomba, de ugyanakkor a Palesztina távolabbi vidékeiről, sőt a világ minden részéről érkeztek zsidók az ünnepre Jeruzsálembe. Szokás volt, hogy bárhol élt egy zsidó, élete során legalább egyszer illett elzarándokolnia Jeruzsálembe a Páska ünnepe alkalmából. A történeti adatok szerint mintegy 2-2,5 millió zsidó tartózkodott ilyenkor Jeruzsálemben.

A Jeruzsálembe érkező zarándokoknak templomadót kellett fizetniük. Egy kettős drachmát, ami akkor egy jó napszámosnak a kétnapi munkabére volt. Viszont sokféle pénz volt forgalomban, Jeruzsálemben. Így a rómaiak vagy más „pogány” uralkodók pénze nem volt alkalmas a templomadó befizetésére. Az idegen vagyis „tisztátalan” pénzeket be kellett váltani arra a templomi pénzre, amivel a templomadót aztán be lehetett fizetni. Ezért a templom külső csarnokában, ami eredetileg a pogányok számára volt fenntartva, elhelyezték a pénzváltók székeit és asztalait, ahol aztán hivatalos „templomi” engedéllyel végezhették a munkájukat. Ezek a pénzváltók a különböző pénzek beváltásán sokat nyertek, s ebből a búsás haszonból visszajutattak valamit a templom és a papok számára is. Nyilvánvaló volt, hogy ez a pénzváltás csalárd dolog, sokszor vitával, alkudozással és veszekedéssel is járt, így a templom előcsarnokát ez a zsibongás töltötte be.

De a pénzváltókon kívül a templom előcsarnokában ott voltak még a különböző árusok is. A különböző bűnökre a zsidó embereknek a törvény előírásai szerint különböző állat áldozatokat kellett bemutatniuk. Elméletileg meg lehetett volna vásárolni máshol is ezeket az állatokat. Az állatnak azonban hibátlannak kellett lennie és ezt pedig egy hivatalos felügyelő ellenőrizte pénzért. Ha olyan állatot hoztak, ami nem a templomi készletekből való volt, azt szándékosan hibásnak minősítette, ezért aztán mindenki igyekezet a templomban árusított jószágok közül vásárolni, ezek a jószágok azonban nyolcszorta drágábbak voltak a templomon kívüli jószágoknál.

Így válik érthetővé Jézus felháborodása, amikor mindennek tanújává lesz Felháborodása kettős, egyrészt a hívő ember kizsákmányolása és becsapása, másrészt a templom megszentségtelenítése. A szegények kihasználása semmiképpen nem méltó az Isten imádásához és az áldozathoz. De felháborító az is, hogy mindez éppen a pogányok csarnokában folyt, amely annak a helye kellene, hogy legyen, ahol az istenismeretet tovább adják más népek felé.

Az elbeszélésben nincs szó arról, hogy Jézus előzőleg szólt volna valamit a templomban uralkodó állapotokra. Az evangélista csak azt írja le, amit Jézus cselekedett. A templom területére nem volt szabad botokat vagy más fegyvereket bevinni. Jézus kötelekből font ostort, mert köteleket ott, ahol állatokat hajtottak fel könnyen lehetet szerezni. Jézus mindenkit kiűz a templomból, aki nem oda való, a pénzváltókat, az árusokat és állataikat is. S ekkor hangzik el Jézus szájából az egyetlen mondat: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” (Jn 2:16). Az evangélista szerint ekkor a tanítványoknak a zsoltáros szavai jutottak eszébe: „A te házad iránti féltő szeretet emészt engem.” (Zsolt 69:10). Ez az idézet az eredeti összefüggés szerint arra vonatkozott, hogy a zsoltáríró ellen összeesküdtek ellenségei, és el akarják emészteni őt, akit az Úr háza iránti szeretet és buzgóság tölt el. A tanítványok lelkében, tehát amikor ezt a zsoltáridézetet Jézusra alkalmazzák, felvillan a felismerés, hogy Jézus itt ellenségeket szerez magának, akik ellene fognak törni és megölik őt.

3.      Mit üzen ez a történet a mi számunkra?

Mi a templomtisztítás történetének a jelentősége? Miért tartja János annyira fontosnak, hogy már az evangélium elején beszél róla? Hiszen az, hogy Jézus kiűzte a pénzváltókat és az árusokat a templom előcsarnokából, semmit sem változtatott azon a rendszeren, ami akkor működött. A pénzváltók és az árusok Jézus távozása után nyilván visszatértek a helyükre és tovább folytatták mesterségüket. Jel volt a templomtisztítás éppúgy, mint a kánai csoda. Egy szimbolikus cselekmény, amelynek az a feladata, hogy kijelentést adjon, Igét hirdessen. Megmutatta, hogy a Názáreti Jézus tanítása gyökeresen és kibékíthetetlenül ellentétben áll a zsidók törvényvallásával. Egy olyan hit, amely vallásos rítussá vált, nem Isten szerint való.

Ravasz László kommentárjában arról ír, hogy Jézus hármas tiszte, a prófétai, a papi és a királyi ábrázolódik ki ebben a történetben.

Ez Jézusnak a próféták prófétájának összeütközése a hamis papsággal. Ami ellentét volt az Ószövetségben a főpap és a próféta között, az itt végleges és utolsó leszámolásra jutott.

A másik feladata ennek a jelnek megmutatni Jézus főpapi méltóságát. Jézus ekkor elhangzó szavait: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” (Jn 2:19), csak halála és feltámadása után értik meg a tanítványok. Ő az Áldozó és az Áldozat, Ő a Szentély és Ő az egyedüli Főpap.

S végül benne van a történetben Jézus királyi hatalma is. Miért menekülnek és futnak előle a pénzváltók és az árusok? Miért tűrik el, hogy asztalaikat felforgassa és kiűzze őket? Miért nem szól senki ellene? Miért nem lép közbe a templomőrség? Ez Jézus királyi méltóságának a felvillanása. A Názáreti Jézus ekkor királyi hatalmával cselekszik.

A templomtisztítás történetében nem az a feltűnő és különleges, hogy Jézus korbáccsal támadt a templomban üzletelőkre, hiszen ilyet több próféta is tett, hanem a jel, amit ehhez fűzött, amikor teste templomának lebontásáról és feltámadott teste felépítéséről szólt.

János evangélista valóban nem véletlenül teszi a templomtisztítás történetét Jézus munkásságának kezdetére. Ahogy a víz borrá változtatása első jel a tanítványok számára, ez pedig első jel a zsidó nép számára. János világossá teszi azt, hogy Jézus ezt a jelet már a kezdet kezdetén felállította. Az volt a szándéka Izrael népével, hogy a templomnak, Isten népének, mint lelki háznak meg kell újulnia, mert csak úgy mehet végbe Isten akarata az egyház életében. Izrael viszont kezdettől fogva nemet mondott erre a megújulásra. Azt mondja Jézus: „Az én házam imádság háza”. A Jeruzsálemi templom tulajdonképpen három részből állt. Volt egy legbensőbb rész, a „Szentek Szentje” ahová csak a főpap mehetett be évente egyszer. A középső rész volt a szent hely, ahol az áldozatokat bemutatták. És volt egy külső udvar a pogányok részére fenntartva, hogy ők is jöhessenek imádkozni Istenhez. Jézus pedig éppen ezt veti a zsidók szemére, hogy nem biztosítanak helyet a pogányok számára, hogy imádságban Istent kereshessék, mert a maguk üzletével töltik be azt. Döbbenetes dolog, amikor az egyház nem biztosít helyet a kívülről jövő, kereső világnak. Az egyháztól kell félteni a világot. Így volt ez később a középkori egyházzal is, amely annyi mindent bezsúfolt a templomba, hogy a kereső ember már nem tudott Istenhez eltalálni. Ezért jött a reformáció. Ezért vittek ki a reformátorok mindent, ami századokon keresztül összegyűlt a templomban, és akadállyá vált.  Kálvin János így írt erről: „Saját kezemmel hordtam ki mindent a templomból, hogy csak a szószék maradjon, Isten igéje, egyedül és semmi más.”

Így érkezünk el az üzenet középpontjához, amikor a zsidók, vagyis a templom felügyeletével megbízott hatóság tagjai, látva a templomtisztítást és Jézus haragját megkérik Jézust, hogy mutasson jelt a számukra, amivel igazolja magát, hogy ő a Messiás. Míg az írástudók tanításukat az Írásból igazolták, addig a prófétáktól azt várták, hogy isteni jellel tanúsítsák, hogy cselekedetük jogos, prófétai igéjük pedig kinyilatkoztatás.

Jézus elutasítja a zsidók jelkövetelését és talányos választ ad nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” (Jn 2:19). E kijelentés megértéséhez két dolgot kell figyelembe vennünk.

Először azt, hogy amikor János az evangéliumát lejegyzi a Kr. u. 90-es években, akkor a jeruzsálemi templom már nem állt, mert a Kr. u. 70-ben a zsidó háború idején a rómaiak lerombolták. János tehát az evangéliuma kezdetén tudtul adja, hogy Jézus ugyan megtisztította a templomot, de ennek a zsidók ellene szegültek, ezért önmaguk rombolják le a templomot, hitetlenségükben tanúsított ellenállásuk ítéletté lesz rajtuk, s újból nem ők építik fel. Jézus építi fel új, megtisztított gyülekezetét, annak templomát és szent szolgálatát. Nem Jézus a templom lerombolója, ahogy azt róla a zsidók állítják, hanem ők maguk, a saját hitetlenségükkel.

Másodszor azt is látnunk kell, hogy János világosan megmondja, hogy Jézus nem a Jeruzsálemi templom lerombolására gondol itt, hanem „az ő testének templomára”, s ezt a 21-22. versekben külön meg is magyarázza. Márk evangéliumából tudjuk, hogy Jézus kihallgatásakor a hamis tanúk által felhozott egyik vád ez volt: „Mi hallottuk, amikor ezt mondta: Én lerombolom a kézzel alkotott templomot, és három nap alatt mást építek, olyat, amelyet nem emberi kéz alkotott:” (Mk 14:59). A nagytanács előtti kihallgatás alkalmával szándékosan félre magyarázták Jézus szavait, hogy okot találjanak ellene. János evangélista, ezt a félreértést akarja tisztázni, s ezért jegyzi meg hangsúlyosan, hogy Jézus az ő saját testének templomáról beszél, kereszthaláláról és feltámadásáról.

Jézus teste pedig, mint templom jelképpé válik a keresztyén gyülekezetek számára, hiszen az egyház valóban „Krisztus teste”. Amikor Jézus feltámadt a halálból, akkor nemcsak a saját testének templomát építette fel „három nap alatt”, hanem feltámadása által új gyülekezetét is kezdte építeni.

A jel, amit Jézus mutatott a zsidók számára, az ő feltámadása volt. Ez által akarja megújítani az ő népét. Az új templom maga Jézus, mert őbenne találkozhat Isten és ember. A feltámadott Jézus az istentisztelet egyetlen lehetősége, mert ott folyik istentisztelet, ahol a feltámadott Jézuson keresztül találkozik Isten és ember. Jézus élete és teste az egyház. Azt akarja, hogy az egyház legyen az a hely, ahol Vele, mint feltámadott Urral ez a világ találkozhat. Csodálatos küldetés ez!

Ez a mi küldetésünk! Ezért mondja Pál, hogy a „testünk a Szentlélek temploma” (1Kor 6:19). A hívő emberek szentek, mert Isten arra választotta ki őket, hogy a Szentlélek templomai legyenek. Az Ószövetségben még csak egy templomot ismertek, ahol az ember Istennel találkozhatott. Krisztus által azonban minden hívő templommá lett. Ez a mi hívő életünk küldetése és értelme. Engedjük, hogy Jézus minket is, mint templomot megtisztítson és erre a küldetésre alkalmassá tegyen! Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, református lelkész (2011.09.18. Bonyhád)