A KELEBIAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET HÍRLEVELE   

2010. február   

A megelőlegezett szeretet

Olvasmány: Lukács 6: 27-36

„Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” Luk 6: 36

            A mi Urunk Jézus Krisztus arra tanított minket, hogy Isten parancsainak betöltése a szeretet. A szeretet nagy parancsolatában így olvassuk ezt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22:37-38).  A szeretet parancsa elméletben mindnyájunk számára világos és érthető. A kérdés az, hogy a gyakorlatban, a mindennapi élet dolgaiban mennyire tudjuk ezt megvalósítani. Az ellenségeinket is szeretni, jót tenni gyűlölőinkkel, áldani a minket átkozókat, és imádkozni a minket bántalmazókért, hogyan lehetséges ez?

            Lukács evangélista az itt olvasott igeszakaszban, amely Jézus „Hegyi beszédének” a bevezetése, azt a helyzetet tételezi fel, amelyben az emberek és velük együtt a tanítványok is élnek.  A reális helyzet az, hogy ellentétek feszülnek az emberek és emberi közösségek között. Jézus a szegénység és a gazdagság kategóriáival fogja meg az ellentétek lényegét, amely kiterjed gazdasági, társadalmi és vallási viszonylatokra. Ezzel a kérdéssel néz szembe, amikor az ellenség szeretetéről szól. A zsidóság a szíve mélyén gyűlölte a római uralmat, és Jézus korában is nem egyszer tört ki felkelés az elnyomás ellen. Ez az ellentét belehasít a zsidóság testébe is. Közismert a szembenállás a római uralmat szolgáló vámszedők és a nemzeti érzésű farizeusok között. Az evangéliumokból is képet kapunk a vallási és nemzeti gyűlölködésről a zsidóság és a szamaritánusok között. Ebben az időben sok vallási csoport volt a zsidóságban, akik maguk között a legbensőbb szeretetre kötelezték tagjaikat, de élesen elkülönültek a kívülállóktól. A szeretet nagy parancsolata így torzult el, a szeresd rendtársadat vagy párttársadat, a népedhez vagy vallásodhoz tartozót, de gyűlöld az ellenségeidet. Jézus erre az abban az időben már általánosan elfogadottá vált torz elvre, az ellenség szeretetének parancsával válaszol.

            Jézus példákon mutatja meg, hogy a gyűlölet minden megnyilatkozására szeretettel kell válaszolni. A példákban mesteri fokozás van, amikor egymás után szólnak a gyűlölet megnyilatkozásáról érzésben, szóban és tettben. A gyűlöletre jótett, az átkozódásra áldás, a bántalmazásra az illetőért mondott imádság a válasz. Aztán tovább élezi ezt a véleményt az arculütés, a rablótámadás és a kölcsönkérés példáival. Jézus ezekkel azt tanítja, hogy a gonoszság tovább terjedését nem lehet gonoszsággal megakadályozni. Valahol mégis útját kell állni.  Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a gonoszságot nem viszonozzuk hasonlóval, hanem még személyes áldozatok árán is jóval válaszolunk rá.

1.      Amire magától is képes az ember: szeretni azokat, akik minket szeretnek.

„Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek…” (Lk 6:32).

Elsőre azt mondhatnánk, hogy szeretni embertársainkat, ez nem is olyan nehéz vagy lehetetlen kérés, hiszen erre mindenki képes. A világ fiai is képesek jót tenni és szeretni azokat, akik velük jót tesznek és viszont szeretik őket.

 Jézus a maga etikájának igazi értelmét és lényegét úgy mutatja meg, hogy összehasonlítja a „bűnönösök” etikájával. Máté evangélista, aki a zsidókeresztyéneknek ír, ezen a helyen vámszedőkről és pogányokról szól (Mt 5,46-47). Lukács viszont a pogánykeresztyéneknek ír, ezért ő „bűnösökről” beszél. Itt azonban a „bűnösök” nem egy megbélyegzett réteget jelent, hanem általában az embereket, vagy, ahogy máshol olvassuk a „világ fiait”, tehát azokat, akik még nem hisznek Istenben. A világ fiai, bűnösségük ellenére is tudnak sok jót tenni egymással. Szeretik egymást, kölcsön is adnak egymásnak, megsegítik egymást. De mindezt az „adok-kapok” elve alapján teszik. Jézus megállapítja, hogy ebben nincs semmi különleges jó, egyik sem tesz vele a másiknak szívességet. A szeretetért szeretetet, jótettért jótettet kapnak. Mindegyik megtalálja a maga számítását, és tulajdonképpen visszakapják a kölcsönt. Ez az, amit a népi bölcsesség így fogalmaz meg: „jótett helyében jót várj”.

2.                  Amire csak hit által képes az ember: szeretni azokat, akik nem szeretnek minket.

„Ti azonban szeressétek ellenségeiteket…” (Luk 6:35/a).

A jézusi szeretet próbája az, hogy tud-e valaki szeretni viszont szeretet nélkül, jót tenni hála nélkül és adni viszonzás nélkül. Mi mindig számolgatjuk a szeretet mértékét és határait. Mennyit engedhetek meg, meddig mehetek el, mit várhatók ezért cserébe embertársamtól.

Jézus tanítása szeretne ebből az állandó görcsös méregetéséből felszabadítani minket. A lényegre irányítja a figyelmünket: az igazi szeretet nem azt nézi, hogy mit várhatok embertársamtól, hanem azt, hogy mit adhatok embertársamnak.

Jézus gyökeres irányváltoztatást követel a tanítványoktól. Az ö követői, az ő egyháza is benne él az ellentétektől szenvedő emberi világban De nem szaporítja azt még egy ellentéttel, az egyház és a világ ellentétével, hanem a maga részéről átlép ezen, sőt nem létezőnek tekinti ezt az ellentétet. A jézusi szeretet szolidaritást vállal a másikkal, nem törődve azzal, hogy lesz-e belőle előnye.

Ez a jézusi szeretet az, ami egyedüli megoldást jelenthet ma is a gazdasági, a társadalmi, a népi, faji világnézeti és vallási ellentétekre.

3.                  Amire csak Isten képes: önfeláldozó és megbocsátó szeretettel szeretni.

„… mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” (Lk. 5:35/b).

A jézusi szeretet, tehát nem nézhet sem az eredményre, sem a haszonra. De akkor milyen forrásból táplálkozhat ez a szeretet?  Jézus Istenre mutat. Ő az, aki jót tesz hálátlanokkal és gonoszokkal, vagyis mondjuk ki bátran és őszintén: Velünk! Jézus szeretetének példája és forrása Isten szeretete. Azt kívánja, hogy amit Isten tesz velünk, azt tegyük mi is egymással.

A Hegyi beszéd első boldogmondása ezt üzeni: tietek az Isten országa! Isten megajándékoz minket érdemünk nélkül, sőt bűnünk és hibáink ellenére is az ő szeretetével. Isten fiává tesz, hogy hozzá hasonlók legyünk szeretetben. Ahogy ő nem vár szeretetünkre, hanem előbb szeretet minket, úgy mi se várjunk embertársaink szeretetére, hanem előbb szeressük őket.

Jézus itt újabb oldalról világítja meg a szeretet etikáját. Az emberi együttélés egyik legfontosabb eleme a jogosság és igazság. Az emberek ennek mértéke alapján ítélik meg egymást. Szükség is van erre, hiszen a gonoszság elítélése megóvja az emberi közösséget a végső szétzülléstől. De a sebek és bajok gyógyításához többre van szükség: a könyörületre és a megbocsátásra. Jézus itt megint Istenre mutat: az Atya, aki az ószövetség szerint a jóság védelmezője, megkönyörül az emberen. Istennek ez a szeretete Jézusban jött közel hozzánk. Az ő megjelenése azt jelentette, hogy a várt ítélet helyett a kegyelem esztendeje kezdődött, mert Isten megkönyörült az emberen. Ahogyan ő nem ítél, hanem könyörül az emberen, úgy várja el tanítványaitól, hogy ne ítéljenek, hanem legyenek egymással könyörületesek és irgalmasok.

Máté evangéliumában más megfogalmazásban olvashatjuk Jézus szavait: „Legyetek tökéletesek, ahogyan a ti mennyei Atyátok is tökéletes!” Lukács szerint Isten tökéletessége egyenlő azzal, hogy irgalmas. Isten fiai is akkor tökéletesek, ha Atyjukhoz hasonlóan ők is irgalmasok. 

Csak két lehetőség van tehát: ítélet vagy könyörület. Vagy a jogosság és az igazság mértékével ítélünk, és akkor Isten is így ítél minket, vagy könyörülettel mérünk embertársainknak, és akkor Isten „jól megnyomott, megrázott és megtetézett mértékkel”, vagyis még nagyobb kegyelemmel mér nekünk. Aki pedig Isten könyörületéből él, nem nézhet embertársára sem másképpen, mint könyörülettel és irgalommal.

• Összefoglalás:

A szeretet emberi mértéke a viszonzáson alapul. A szeretet isteni mértéke viszont a megelőlegezésen. Jézus tanításában az a teljesen új és minden más vallástól és ideológiától különböző, hogy ő a szeretet mértékeként a viszonzás helyébe az előlegezés gesztusát teszi. Ehhez pedig minden emberi erőfeszítés kevés: erre csak abból a szeretetből telik, amellyel Isten „előbb szeretet minket”. A kegyelem és jutalom a gyümölcs, amelyet ez a magatartás megterem. Ez a jutalom pedig nemcsak a végső ítéletben jut osztályrészünkül. Jézus félreérhetetlenül ígéri, hogy ítélkezés és kárhoztatás nélküli, megbocsátásra kész magatartásunk már itt a földön átformálja embertársainkhoz való viszonyunkat. Így, és csak így változtatathatja és változtatja meg Isten népe ezt a világot, amiben mi élünk.

A megelőlegezett szeretet és kegyelem szép példája Jean Valjean alakja Victor Hugo Nyomorultak című regényében. Jean Valjean 19 évnyi letöltött ítélet után, amit kenyérlopásért kapott, egy megkeseredett, kemény ember lett, akitől mindenki tartott. Amikor végre kiszabadult, egyszerűen nem sikerül neki szállást és munkát találnia. A papír, amit be kell mutatnia, mindenkinek elárulja, hogy börtönből szabadult, és ezért senki sem akarja befogadni. Végül egy jólelkű püspök megszánja őt, és ad neki szállást és ételt. Jean Valjean viszont visszaél a bizalmával, és ellopja a családi ezüstöt, míg a többiek alszanak. Hamarosan azonban elkapják, és három csendőr, akik megtalálták őt, visszaviszik a püspökhöz. Jean Valjean nem sok jóra számíthat. A püspöknek minden joga megvan ahhoz, hogy feljelentse, és börtönbe juttassa élete hátralevő részére. A püspök azonban így szól: „Á, ön az! Nagyon örülök, hogy látom. Igen ám, de én a gyertyatartókat is önnek adtam. Azok is ezüstből vannak, bizonyára megkap értük kétszáz frankot. Miért nem vitte el a gyertyatartókat az evőeszközökkel együtt?” A csendőrök így aztán elengedik őt. Miután elmentek, a püspök ragaszkodik hozzá, hogy tartsa meg a gyertyatartókat, és ezt mondja neki: „Ne felejtse el, sohase felejtse el, hogy megígérte: ezt a pénzt arra fogja felhasználni, hogy becsületes ember legyen magából.” Jean Valjeant annyira megindítja az, hogy a püspök megkegyelmezett neki és irgalommal bánt vele, hogy teljesen megváltozik az élete.

A regényben van egy másik ember, egy Javert nevű szereplő, egy rendőrfelügyelő, aki éveken át üldözi Valjean-t, az igazság utáni vágytól vezérelve. Egyetlen célja, hogy újból rács mögött lássa őt. Javert igazságról kialakított képébe nem fér bele a megbocsátás, az irgalom és a kegyelem. Viszont a püspöktől kapott kegyelem eredményeként, egy alkalommal, minden ellenkező várakozással szemben, Valjean megmenti Javert életét. A végkifejlet a két szereplő életében nem is lehetne eltérőbb. Valjean életét átformálta a kegyelem, a megelőlegezett szeretet és irgalom, míg Javert – akit végzetesen felkavart az átélt „kegyelem”, ami ellen minden porcikája tiltakozik – leveti magát egy hídról, és a Szajnába fullad.

Szeretni ellenségeinket, jót tenni a minket üldözőkkel, áldást mondani a minket gyalázókra önmagunktól képtelenek vagyunk. Csak aki átélte és megtapasztalta már Isten megelőlegezett szeretetét és megbocsátó kegyelmét az lesz képessé önmagán is felülemelkedni, hogy a jobb orca mellé a balt is oda tartsa, hogy az elvett felsőruha mellé még az alsót is odaadja, az egymérföldnyi útra kényszerítővel kettőre is elmenjen, s a kölcsönkérőtől semmit vissza ne kérjen.

Cselekedje Isten, hogy sokunk élete változzék ma is Isten megelőlegezett szeretetének megtapasztalása és továbbadása által. Ámen!

Tisztelettel és testvéri köszöntéssel: Mészáros Zoltán, ref. lelkész.

HIRDETÉSEK:

- „Keresztkérdések” címmel indított bibliaórai sorozat következő alkalmát február 10.-én szerdán 16 órától tartjuk az imaházban.

- A következő istentiszteletünket március 7.-én, vasárnap, 10 órakor tartjuk a kelebiai református imaházban! 

- A református hittanóra minden szerdán du. 14.45.-től a kelebiai általános iskola épületében van megtartva.

Tégy a béke eszközévé…

Uram,
tégy a béke eszközévé,
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van.

Nem azért, hogy vigasztalódjam,
hanem, hogy vigasztaljak;
nem azért, hogy megértsenek,
hanem, hogy megértsek;
nem azért, hogy szeressenek,
hanem, hogy szeressek.

Csak ez a fontos,
mert amikor adunk – kapunk,
amikor megbocsátunk – bocsánatot nyerünk,
amikor meghalunk – új életre kelünk.

(Assisi Szent Ferenc)

 ---------------------------------------------------------------------------------------------