JÁNOS EVANGÉLIUMA SOROZAT (17.)

Az új Genezis

„ Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” Jn 1,1-5.

Ma a János evangéliuma csodálatos mélységű, titokzatos kimeríthetetlen tartalmú nyitányát olvastuk el, láthatjuk, hogy az evangélista lélegzetelállító magasságból kezdi el mondanivalóját. De ez a prológus sokkal több, mint szokásos előszó, melyben a szerző egyet-mást előrebocsát művére vonatkozólag, az evangélista a prológusban az evangélium végső summáját foglalja össze, úgy, hogy azokra a végső előfeltételekre mutat rá, melyekben Isten üdvösségszerző cselekedete gyökerezik. Ravasz László kommentárjában azt írja: „Lehetetlen nem éreznünk, hogy itt az újszövetségi Genezis előcsarnokában állunk, amelyik dicsősége felülmúlja az ótestamentumit, mert János a láthatatlan világ, az üdv-univerzum eredetét mondja el, míg a Mózesé a látható világ származásáról beszél.”

János evangélista művét a kis-ázsiai gyülekezetek számára írja, ahol olvasói nagyobbrészt pogányból lett keresztyének, akik görög műveltséggel rendelkeznek. Mivel azonban a keresztyéntanítás az Ószövetség nélkül érhetetlen lenne, így János arra törekszik, hogy a zsidó hagyományokat és a hellenista korszelemet ötvözve tegye érthetővé az evangélium üzenetét. A hellenista műveltség és a zsidó hagyomány egy fogalomba mutatja fel a maga kölcsönös áthatottságát, ez a fogalom pedig a „logosz” (Ige). Az Ige fogalomnak tehát kétféle gyökere van. Az egyik az ószövetségi gyökér, itt az Ige tulajdonképpen Istennek a teremtő gondolata és hatalma, amivel a világmindenséget létrehozta. Az ószövetség ezt a „dábár” szóval fejezte ki. A másik gyökér a görög, ahol a logosz szót használták, amit mi is ismerünk és a köznyelvben a logika és logikus szavainkban használunk. A görögök a filozófia és a tudomány népe voltak és azt keresték, hogy tulajdonképpen mi az az értelem, amely a mindenséget átfogja, amely az egész világ belső célját, motivációját rejti. Van-e egyáltalán célja ennek a világnak? Haladási iránya, logosza, logikája? János evangélista tehát átvette a görögöktől ezt a szót, és egyszer csak arról kezd beszélni, hogy igen, ennek a világnak csodálatos értelme van.  Meg lehet tudni, hogy mi végre vagyunk a földön. Csak az kell, hogy megtaláljuk a Logoszt, amely ezt az értelmet hordozza. Az evangélista arra akar rámutatni, hogy ez a Logosz pedig nem más, mint Jézus Krisztus.

A János evangéliuma bevezetőjének középpontjában az Ige (Logosz) áll. De az evangélista nem az Ige önmagában való létéről indít el magasröptű eszmefuttatásokat, hanem úgy szól az Igéről, mint aki az élet és az emberek világossága. Krisztusban Isten az örökkévaló élet és a kinyilatkoztatás világosságának az ajándékával árasztja el azokat, akik „az ő nevében hisznek”, vagy más szóval: „akik Istentől születtek”. Ez a Jézus Krisztus személyében húsunkból való hússá, „testé” lett Ige áll a prológus gondolatmenetének a középpontjában.

Talán furcsának tűnik, hogy János evangélista a genezis, vagyis világ teremtésével foglakozik az evangélium nyitányában. Azért teszi ezt, hogy a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel, vagyis az új genezist összekapcsolja a régivel. Ezért János evangélista nem Jézus születésének elbeszélésével kezdi az evangéliumát, hanem azzal, hogy úgy mutatja be nekünk Jézust, mint aki már ott volt a világ teremtésekor, s minden létező által lett teremtve. Az evangélista azért is kezdi ezzel az evangéliumát, hogy megcáfolja azokat a téves gondolatokat, amelyek az 1. század végén széles körben terjedtek. Ez a népszerű tévtanítás, az ún. gnózis volt, amely azt tanította, hogy kétféle isten van, az egyik a teremtő, aki az anyagi világit hozta létre, amely azonban még tökéletlen, mert selejtes anyagból való, ezért aztán a másik isten, aki egy szellem-Isten, a tökéletlen világból létrehozza a tökéletes világot, ő az, aki az anyagai világ és a test börtönéből megszabadítja a lelket. Az gnoszticizmus zűrzavaros teremtés teóriája, tehát a jó és egy gonosz isten harcáról beszél, és élesen szembe állítja egymással a testi, anyagi világot és szellemi, lelki világot.

János evangélista kijelenti, hogy a világot az egy örök Isten teremette, és nem valamiféle tökéletlen anyagból, hanem a semmi után (nem a semmiből). Ez a világ tehát Isten világa. A bűn és a gonosz pedig nem egy másik isten rossz teremtésének a következménye, hanem a bűnért maga az ember a felelős. Isten világa önmagában véve jó – mi rontottuk el. Mi alakítjuk át szüntelenül a paradicsomot – pokollá. S azt, hogy mégsem kell, ebben az állapotunkban megmaradnunk azt Jézus Krisztusnak köszönhetjük. Őbenne és Őáltala teremti újjá Isten az általunk megrontott világot.

Itt határozza meg János evangélista az evangélium alaptémáját is: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4). „Élet” – „világosság” e két sajátosan jánosi fogalom végigvonul az egész evangéliumon. Ma ezt a két jánosi alapfogalmat vizsgáljuk meg közelebbről.

1.      Élet

A János evangéliumának egyik alapfogalma az „Élet” kifejezés. János evangélista az „Életről” való bizonyságtétellel kezdi az evangéliumát és ezzel is fejezi be: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” (Jn 21,31). Ez az apagondolat az, amely hol fájdalmasan, hol örömtelien, de újra és újra felcsendül az evangéliumban: „És mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5,20), „Én azért jöttem, hogy életük legyen sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10), „Én örök életet adok nekik és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” (Jn 10,28), „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6). Valaki megszámolta, hogy a negyedik evangéliumban 35 alakalommal találkozhatunk az élet témájával és további 15 alaklommal van rá utalás.

Mit is ért az evangélista az „élet” fogalmán? Mindenekelőtt az élet fogalmát úgy lehetne meghatározni, hogy az a halál ellentéte. De János evangélista szerint ez életet, azaz a puszta létezést csak Jézus Krisztus teszi valóban életté. Az egész evangélium arról szól, hogy emberi létünk, egzisztenciánk Jézus Krisztusban kap értelmet. S azért Jézus Krisztusban, mert benne maga Isten van jelen. Jézus főpapi imádságában találjuk ezt legszebben megfogalmazva: „Mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,2-3). Az örök élet jánosi meghatározása nem annyira mennyiségi, mint inkább minőségi jelzőnek tekinthető. A hangsúly nem azon van, hogy időileg örökkön örökké fog tartani, hanem azon hogy ez az igazi, az isteni élet, amely már itt, ebben a nagyon emberi életben elkezdődik, úgy hogy hiszünk Jézus Krisztusban: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van.” (Jn 3,36). Ez a benne való élet két dolgot jelent: Először is azt, hogy annak hiszem annak, tartom Jézust, akinek ő mondja magát: Isten Fiának. Másodszor pedig azt, hogy komolyan vesszük és bízunk az Ő ígéreteiben, vagyis újra és újra szaván fogjuk Jézust. Aki annak hiszi Jézust, aminek ő mondja magát és mélyem hiszi, komolyan veszi azt, amit Jézus mond, annak valóban élete van.

2.      Világosság

A János evangéliumának másik kulcsszava a fény, a világosság. Nem kevesebbszer, mint 21-szer mondja azt a negyedik evangélium Jézusról, hogy világosság. Kétszer pedig úgy beszél Jézusról, mint a „Világ Világosságáról”. Ez a világosság az emberben is lakozhat, úgy hogy a világosság fiaivá lehetnek: „Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!” (Jn 12,36). Világosan fogalmaz Jézus, amikor azt mondja: „Én világosságul jöttem a világba, hogy, aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben.” (Jn 12,46).

Mit is ért az evangélista a „világosság” fogalmán? A világosság az, ami a sötétség, a zűrzavar ellentéte, ami ugyanúgy véget vet a káosznak, mint a teremtéskor kimondott isteni szó: „Legyen világosság! És lett világosság.” (1Móz 1,3). Jézus, a testé lett Ige, az a világosság, aki megmenthet minket a káoszból.

Egy indiai ember, aki 25 éves korábban lett keresztyénné ezt mondta bizonyságtételében: „Ti európaiak, akik keresztyéneknek születtetek, nem tudjátok, mert nem ismeritek, azt a sötétséget, amiben egy pogány bálványimádó ember él és azt a félelmet, ami az ilyen ember lényét eltölti. Mikor megismertem Jézust, az olyan élmény volt a számomra, mint amikor egy rémisztő éjszaka után ragyogó napkelte következik: mindent elöntött bennem a fény és leűzte a bennem és a körülöttem sűrűsödő árnyakat.”

Az világosság, aki Jézus, az Ige, megmutatja a dolgokat és az árnyakat. Mindent olyannak mutat, amilyen. A jézusi világosság – leleplező világosság. A nagyot nagynak, a kicsit kicsinek mutatja. A bűnt bűnnek, a hazugságot hazugságnak, a féligazságot féligazságnak. Leleplezi félelmeink tárgyát is, s amíg leleplezi, közben már el is veszi, meg is szabadít tőle.

De a világosság nemcsak elveszi a félelmeinket, hanem utat is mutat, tovább is vezet. Ő maga mondja: „Én világosságul jöttem a világba, hogy, aki hisz énbennem, ne maradjon sötétségben.” (Jn 12,46). – Kivezet a sötétségből.

János evangéliumában a „világosság”ellentéte a „sötétség”, amely a Jézus nélküliséget, az Ige nélküliséget jelenti. Azt mondja erről a „sötétségről”, hogy nem fogadta be Őt, vagyis az Igét, Jézust. Ez az „be nem fogadás” az eredeti görög szó értelmezése szerint jelenti a meg nem értést, az üldözést, a láng kioltását. Pontosan ez történik ma is. Vannak, akik csak nem értik, mert akkora bennük a sötétség, hogy nem is érthetik a világosságot. Ahogy egy vakon született embernek aligha lehet fogalma arról, hogy milyen a szivárvány. De vannak, akik üldözik is a világosságot, mert a vakok között csak az lehet „normális”, aki maga is vakká lesz. Ez talán nemegyszer sikerül is, de a Világ Világosságát a világból kivetni, eltüntetni nem lehet, és mindig voltak és lesznek is olyanok, akik befogadták a világosságot, így maguk is világítani kezdenek.

Az „élet” és a „világosság” emberi létünk alapfeltételei, olyan elválaszthatatlanul összetartoznak, mint halál és sötétség. Az Igében lévő életből áradt az emberekre világosság, mondja a prológus. Az Ige világossága, amellyel bennünket eláraszt: a kinyilatkoztatás. A kinyilatkoztatás azonban nem csupán ismeretek közlése Istenről és a hit dolgairól, hanem Istennek az az önmagát felfedő cselekvése, mellyel bennünket Igéje által közösségbe von, és örök életbe részesít.

János evangélista azt is elmondja az evangélium nyitányában, hogy mindaz, amiről szólni kíván nem csak egyes kiválasztott kegyeseknek, de nem is csak a választott népnek, hanem általában minden embernek szól. Az Igének a világossága „a sötétségben fénylik”, vagyis Krisztus a kinyilatkoztatását az egész világnak hozta. Ezzel a mondattal János evangélista tömör rövidséggel megjelöli az egész evangélium témáját – a Krisztusról szóló bizonyságtétel nem más, mint az isteni világosságnak a sötétségben való ragyogtatása! Ezért az isteni kinyilatkoztatás csúcspontját és céljának beteljesedését valóban a golgotai kereszten éri el. Krisztus világossága a sötétségben, vagyis az ellene lázadó világban fénylik, s ahol a legnagyobb lesz a sötétség, ott ragyog fel a legerősebben a világosság. A golgotai kereszt így ragyog dicsőségesen a bűn és a halál sötétségétől elborított világban. Ámen.

Tisztelettel: Mészáros Zoltán, református lelkész (2011.12.22. Bonyhád)

Ne zárd ki

Ha szobádat elsötétíted,
még mozgásod is tétova.
A lelke is keserű annak,
kinek sötét az otthona.

S ha szíved ablakán leng a bűn
elsötétítő függönye,
az is gonddal, keserűséggel
és démonokkal lesz tele.

Ne zárd ki Jézust életedből.
Boldogság ott lehet csupán,
hol a Világ Világossága
tűz be a szívek ablakán.

Bódás János