Légy te a biztos pont környezeted számára!

Olvasmány: ApCsel 27:9-44

„És így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.” ApCsel 27:44

            A mai hittanévzáró istentiszteletünk témája: utazz velünk az apostolok nyomában. Ennek az utazásnak az utolsó állomása lesz a római hajóút. Az áhítat témájaként ennek a római hajóútnak a történetéből az egyik legizgalmasabb részletét emeltem ki, a máltai hajótörés történetét.

Ebben a történetben van sok kaland, veszély és izgalom. A gyermekkorom kedvenc olvasmányai voltak Daniel Defoe: Robinson Crusoe, R. L. Stevenson: A kincses sziget és Jules Verne: A rejtelmes sziget. Ezeknek a történeteknek az alapja egy-egy kalandos utazás, hajótörés, lakatlan szigetre való kivetődés vagy éppen a bennszülöttekkel való találkozás.

Ez a biblia történet semmivel sem marad el kalandregények izgalmas történetétől. Szerepelnek benne elvetemült gonosztevők és rablók, akiket fogolyként szállítanak a hajón, harcedzett római légionáriusok, akik már sokféle háborúban részt vettek, hajósok, akiknek már utazásaik során sokféle kalandban volt részük, a hajótulajdonos, aki a hajó rakományának célba juttatásával szeretne nyereséghez jutni, s végül a hajó civil utasai, akik között ott van a fogoly Pált elkísérő jó barát és munkatárs.

De a történet főszereplője maga Pál apostol, akit ellenségei hazug vádjai alapján ártatlanul helyeztek vád alá, és most fogolyként hajón szállítják Rómába. Ez az áratlanul bilincsbe vert ember az, aki már az utazás megkezdésekor figyelmezteti a többieket a veszélyre. De senki nem hallgat rá és útnak indulnak. Aztán, amikor valóban bekövetkezik a baj, és a megmenekülés minden reménye elvész a hajó utasai számára, Pál újra előáll és biztatja a többieket, hogy nem fognak elveszni. Mikor már minden elveszni látszik ő az, aki újra összefogja, közösséggé formálja a hajó utasait. A szétesni látszó társaságot ő tartja egyben, résen van, amikor a hajósok szökni akarnak, s végül a közös összefogás eredményeként mindenki megmenekül.

Ennek az izgalmakban és kalandokban gazdag szép és színes bibliai történetnek van azonban egy komoly üzenete is. Az egész történetet végig vonul két fogalom: a bizonytalanság és a biztonság.

1. Bizonytalanság.

A bizonytalanság végig jelen van a történetben. Pál apostol helyzete és jövője bizonytalan. Ellenségei hamis vádjai alapján került börtönbe. Már jó ideje tart ügyének kivizsgálása, többször ki is hallgatták és megállapították, hogy ártatlan, de végül mégis fogságban tartják, s az ügyében való végső döntésig a császári ítélőbíróság elé utalják, ezért szállítják most őrizet alatt fogolyként Rómába. Pál tehát továbbra is fogoly, de a parancsnok emberségesen bánik vele, megengedi, hogy barátait is meglátogassa, és azok gondoskodjanak róla. De Pál mégis csak fogoly s az ügyében még nem születet meg a végső döntés. Tehát helyzete bizonytalan.

Maga a hajóút is már kezdettől fogva bizonytalan. Mát az út elején ilyenekről olvasunk, hogy Ciprus alatt hajózva végig ellenszelük volt, aztán pedig több napig tartó lassú utazás után, nem tudnak kikötni, ott ahol eredetileg tervezték, majd végül egy olyan kikötőbe jutnak el, ami nem alkalmas a telelésre, s így bár az időjárás már nem tűnik alkalmasnak a hajóút folyatására, ők mégis útnak indulnak. Hamarosan aztán az „Eurakviló” nevű viharos északkeleti cél csap le rájuk. Az „Eurakviló” a vihart támasztó északkeleti szél neve. Olyan veszedelmes vihart kavaró szélről van szó, mint amilyen Amerikában a tornádó. Ez kivitte a part közeléből a hajót a nyílt tengerre, a továbbiakban így már nem a kormányos, hanem a vihar irányította a hajót. A teljes pusztulás fenyegette az utasokkal együtt. A vihar teljes erőből tombolt. A szembeszéllel egyáltalán nem tudtak haladni. A hajósok a horgonyt leeresztették és úgy sodródtak tovább. A horgony érzékeli az észak-afrikai Nagy Szirtisz-öbölben képződött zátonyokat. A hajósok a maguk módján igyekeznek minden óvintézkedést megtenni. A védelmi intézkedések elvégzése után is teljesen reménytelen a helyzet. Az ember tehetetlen a természet féktelen erőivel. A vihar nem szűnik továbbra sem. A hajóterhet így kidobálták, majd harmadnap a hajó felszerelését is. Ezután sem lett könnyebb a helyzet. Sem a Nap, sem a csillagok nem voltak láthatóak a vihar miatt több napon át. Már teljesen reménytelennek látták azt, hogy életben maradjanak.

2. Biztonság, biztos pont.

Ebben a sok bizonytalansággal teli történetben, úgy tűnik, csak egy biztos pont van, Pál személye és viselkedése. Sok minden bizonytalan ebben a történetben. A hajótulajdonos számára bizonytalan, hogy mi lesz a hajóval és annak rakományával. A katonai csapat századosa számára, hogy saját embereit meg tudja-e tartani és a rábízott foglyokat egytől egyig sikerül-e eljutatnia Rómába. A foglyok számára, hogy mi vár rájuk majd Rómában, halálos ítélet, vagy rabszolgasors, vagy esetleg felmentés a vádak alól?  És mindnyájuk számára, a hajó 276 utasa számára bizonytalan, hogy egyáltalán életben maradnak-e, túlélhetik-e ezt a szörnyű vihart.

Pál az, aki ebben a történetben, elejétől a végéig a biztos pont marad. Ő az, aki kezdettől fogva bizonyos abban, hogy mindnyájan életben fognak maradni. Ő az, aki erősíteni és bátorítani tudja a többieket is. Ő az, aki a bizonytalanságban az egyetlen biztos ponttá lesz mindenki számára.

Hogyan tudott Pál ebben a bizonytalansággal teli helyzetben biztos maradni? Erre a kérdésre abban a mondatban rejlik a válasz, amit Isten angyala mond Pálnak: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.”

 Pálnak a császár elé kell állnia, és ezért meg fog érkezni Rómába. Ez a „kell” Isten „kellje”, Isten döntése, Istentől való küldetés. Pálnak jézusi küldetése van: a római császár előtt kell bizonyságot tenni. Ez az isteni bizonyosság, ami átjárja az egész szakaszt.

A történet tehát a következő kérdést veti fel nekünk: Mit jelent, biztos pontnak lenni a környezetünk számára? Konkrétabban: hogyan tekintsünk a váratlan és nehéz eseményekre? Hogyan viselkedjünk a nehéz helyzetekben? Milyen hatással lesz ez a biztonság másokra?

I. Hogyan tekintsünk a váratlan, nehéz eseményekre?

            Hogyan került Pál, fogolyként, katasztrófahelyzetbe, és mit tud kezdeni mindezzel? Ennek a kérdésnek két aspektusát is meg kell vizsgáljuk: az egyik saját döntésének értékelése, a másik a rajta kívül álló események értékelése.

Amikor harmadszor hallgatták ki Pált, Fesztusz római helytartó, valamint Agrippa király a következő megállapításra jutottak: „Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem tett ez az ember. … Szabadon lehetne bocsátani… ha nem fellebbezett volna a császárhoz.” Pál, a viharba került fogoly tehát szabad ember lehetne, ha korábban nem hozott volna olyan döntést, hogy – élve jogaival, mint római polgár – a császár ítélőszéke elé kéri magát.

            A viharban, az egyre reménytelenebb helyzetben azonban micsoda kérdések gyötörhetnék mindezek után: Elrontottam? Tévedtem? Már akár szabad is lehetnék? Lehet, hogy elveszek? Talán azért van a vihar, mert rosszul döntöttem?

Persze Pál nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Mégpedig azért nem, mert tudja, hiszen Isten már korábban kijelentette neki, hogy Rómában kell bizonyságot tennie a császár előtt (23.11). A jézusi küldetés bizonyossága megvédte őt azoktól a kárhoztató, gyötrő, önmarcangoló gondolatoktól, amelyek olyan ismerősek a számunkra, amikor valami rosszra fordul. Pál, a jézusi küldetésben élő ember teljes szabadságával tekint múltbeli döntésére. Nem bizonytalanodik el emiatt, nem tépelődik. Tudja, hogy miért tart Rómába.

            De azonnal itt vannak a következő kérdések: hogyan vezethetnek véletlen események életveszélyes helyzetbe? Mi lett volna, ha a százados hallgat Pálra, aki óvta őket útjuk folytatásától? Mi lett volna, ha Isten máshogy intézi a dolgokat, és mégsem csap le az Eurakviló? Mi lett volna, ha Pál imádkozik, a helyzet megoldódik, a vihar lecsendesül, és megmenekülnek? Emberek felelőtlenségének, pénzéhségének (a kormányos és hajótulajdonos döntése mögött ez áll), az időjárás szeszélyeinek, a meglévő technikai-műszaki élhetőségeknek van kitéve az életünk?

Milyen elhordozhatatlan, amikor mások hanyagsága miatt, vagy más, rajtunk kívüli okok miatt kerülünk kritikus helyzetbe. Milyen kétségbeesett módon próbáljuk ilyenkor magunkat kiverekedni a nehézségből… Milyen elkeseredett gyűlölettel tudjuk gyűlölni azt, akinek felelőtlensége áll bajunk mögött… Milyen könnyen elfordulunk Istentől, mondván, hogy semmit nem tesz, pedig bármit megtehetne… A történet azonban arról szól, hogy minden annak fényében történik, hogy Pálnak küldetése van. Az őt elküldő Jézus nem állította meg a rossz döntést, nem térítette el a vihart, és nem is csendesítette le egy szóval, amint korábban megtette. De mégis minden véletlen, minden meggondolatlanság, minden kiszámíthatatlanság egy pontra mutat: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.” És Pál ennek a bizonyosságával éli végig a kétségbeesés napjait.

            Az események értelmet nyernek a küldetéses ember számára. Aki azzal a bizonyossággal éli az életét, hogy ebben a világban nemcsak céltalan ténfereg, sőt, még nem is csak neki magának vannak céljai, hanem egy hatalmasabb erő és akarat eszköze, valaki olyan szolgálatában áll, akié minden hatalom, és akiben jelen van a legteljesebb szeretet, az ennek fényében viszonyul a súlyos helyzetekhez is. E a mély, belső, mindent felülíró meggyőződés és tapasztalat szabaddá teszi, hogy úgy lássa az eseményeket, mint amelyek Isten céljait és akaratát szolgálják. Még akkor is, amikor mások hibáznak, amikor természeti csapás érkezik, amikor látszólag Isten semmit sem tesz.

Ha pedig küldetéses emberként így tudunk tekinteni körülményeinkre, akkor másképpen is fogunk cselekedni. Akkor nem azon leszünk minden erőnkkel, hogy elutasítsuk magunktól a nehéz helyzetet, hogy kikerüljük vagy letagadjuk azokat. Akkor nem csak addig jutunk, hogy önmagunkat, másokat vagy Istent vádoljuk. Ha megéljük a jézusi küldetés valóságát, egészen más emberként fogunk megjeleni egy-egy helyzetben.

II. Hogyan viselkedjünk a nehéz helyzetekben?

Ahhoz, hogy Pál fellépésének jelentőségét és erejét igazán értékelni tudjuk, fontos, hogy átérezzük, milyen helyzet alakulhatott ki a sok napon át tartó sodródás következtében. Lukács azt írja, hogy végül elveszett a megmenekülés minden reménye.

            Mindezek fényében óriási jelentőségű az az erő és bizalom, amelyet Pál a jézusi küldetésből merít: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért bizakodjatok, férfiak! Én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta. Egy szigetre kell kivetődnünk.”

Pál egy névtelen fogoly ebben a történetben. Nem híres és ismert apostol, hiszen a hajótulajdonos, a legénység, a római katonák, vagy az utazók többsége mit sem tud még a keresztyénségről. Talán furcsállják is, hogy korábban beleütötte az orrát utazási terveikbe. Ezen a ponton viszont ő emelkedik ki első számú vezetőként. Ő tartja a lelket a kimerült és reményvesztett emberekben. Amikor a hajósok szökni akarnak a mentőcsónakkal, ő lesz az, aki kezdeményezi ennek megakadályozását, és ezzel lényegében irányítja a római katonákat. Amikor eljön a partra vetődés ideje, Pál az, aki evésre bírja a kimerült népeket, ami nélkül biztosan elpusztulnának a kritikus órában. Azt látjuk tehát, hogyan fakad az isteni küldetésből, a katasztrófa helyzetében, vezetői szerep. Látjuk, hogyan állítja Isten vezetőként egy-egy helyzetbe azt, aki küldetésének bizonyosságában jár, és aki hallja az Úr hangját.           

Az Úrtól való mély meggyőződés, hogy ő mindeneket kezében tart, erőt ad ahhoz, hogy felülkerekedjünk a nyomorúságos helyzeten, és világos elmével, reménységgel és békességgel éljük meg azokat. Nem saját erőfeszítésünk, önmagunk által gerjesztett hitünk áll e mögött, hanem az a csoda, ahogy Jézus megjelenik és közel jön ilyenkor a benne bízóhoz. A legjelentéktelenebb ember, aki a társadalom értékítélete szerint gyenge, bolond, együgyű és súlytalan, egyszer csak másokat meglepő békével és józansággal hordozza a legnehezebb terheket. És természetesen ez nem csak neki, hanem másoknak is sokat jelent.

III. Milyen hatással lesz viselkedésünk másokra?

Isten angyala azt mondta Pálnak: „Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.” Az, hogy Pálnak a császár elé kell állni, hogy bizonyságot tegyen Jézusról, összekapcsolódik azzal, hogy útitársai is megmenekülnek. Pálnak életben kell maradnia, ez isteni küldetése, és ezért életben maradnak a többiek is, mintegy „ajándékul” az apostolnak. Hogyan értelmezzük ezt? Hogyan múlhat a többiek élete Pál életének megtartásán? Azt jelenti ez, hogy az Úrnak nem is fontos a többi ember, egyedül csak az ő misszionáriusa?

            A korábban elhangzottak fényében tény, hogy Pál, a küldetéses ember, megmentette a hajón utazókat. Ilyen értelemben kapta őket ajándékba: szavai, cselekedetei által életek menekültek meg a biztos pusztulástól. Ugyanakkor az is tény, hogy Pált az általa megmentett százados menti meg akkor, amikor a katonák le akarják mészárolni a foglyokat. Mindez pedig gyönyörűen rámutat arra az igazságra, hogy miközben a küldetésben élő ember megment másokat, ugyanakkor rá is szorul a többiekre. Jézusi küldetéssel élni, és ez által mások számára áldássá, nehéz helyzetekben ajándékká lenni semmiképpen sem jelenti azt, hogy mi nem lennénk rászorulva a Jézust nem ismerő emberekre. Pogány és keresztény egymásra utaltak ebben a történetben. Életük, útjuk, gondjaik, örömeik nem választhatók el élesen egymástól.

A küldetéses ember által az Úr megmenekülést szerez másoknak, ugyanakkor nem tekinthet úgy magára, mint akinek nincs szüksége azokra, akik még nem ismerik Jézust. Ez ad a küldetéses embernek igaz alázatot; tudja, hogy Isten még az őt nem ismerőket és nem szolgálókat is használja abban, hogy őt megtartsa. Azért, mert felragyogott szívében a jézusi küldetés gyönyörű bizonyossága, még nem vétetett ki ebből a világból, és nem lett függetlenné másoktól. Egy hajón összezárva utazunk mindannyian, keresztények és nem keresztények…

            A mai bizonytalan világban nagy szükség van olyan emberekre, aki biztos ponttá tudnak válni a környezetük számára. Ha megismerted Jézus Krisztust, előtte megnyitod a szíved, ha engeded, hogy Ő legyen életed Ura, a te életed is célt és értelmet fog nyerni, küldetésed lesz, ami majd megerősít a nehéz helyzetekben, erőt ad, a másokat szolgáló élethez, és áldássá tesz téged környezeted számára. Ámen