Olvasmány: 1Pét 2:1-10

„Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” 1Pét 2:5

A múlt vasárnap egy sorozatot kezdtünk el, amely gyülekezetünk céljainak Isten igéje szerinti meghatározásáról szól.

A mai igerészben a növekedésről, a lelki épülésről, hitben való építkezésről van szól. Ahol élet van, ott van fejlődés, növekedés, és gyümölcstermés. A fejlődés, a növekedés és a gyümölcstermés hiánya pedig a halálnak, a pusztulásnak a jele. Jézus azt akarja, hogy mi az ő tanítványaiként fejlődjünk és növekedjünk, azért, hogy jó gyümölcsöt teremjünk az Atya dicsőségére. A gyümölcstelenség következménye az ítélet, mert a gyümölcstelen fügefát Jézus megátkozza, s az elszárad és elpusztul.

Vajon a mi gyülekezetünk fáján talál-e gyümölcsöt az Úr Jézus? Vagy a mi személyes életünk termi-e már a gyümölcsöket az Isten dicsőségére?

 A gyümölcsterméshez idő kell. Az elültetett gyümölcsfa sem azonnal ad gyümölcsöt, de azt látja a gazda, hogy évről évre hogyan növekszik az elültetett facsemete, és jó reménységgel van, hogy a növekedés és megerősödés éveit követni fogják a gyümölcstermés évei is. Ha pedig egy facsemeténél azt látjuk, hogy megáll a növekedésben, gyenge és csenevész, akkor lehet tudni, hogy erről a fáról sosem fogunk gyümölcsöt enni.

Az a keresztyén, aki sehova sem fejlődik, a hitben semmi növekedést nem mutat, az valójában halott. Életbevágóan fontos tehát, hogy hitben megerősödjünk és fejlődjünk.

Péter apostol a keresztyén ember fejlődéséről, növekedéséről és épüléséről tanít, s mondanivalója kifejtéséhez három képet használ. Az első kép a csecsemő képe, amely a hitben való növekedésről szól. A második a templom képe, amely a szeretetben és a közösségben való növekedésre tanít. A harmadik pedig a királyi papság képe, amely a keresztyén szolgálatban való növekedésre hívja fel a figyelmünket.

1.      Növekedés a hitben.

„Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást, mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1Pét 2:1-3).

A keresztyén életnek az egészséges fejlődéshez táplálásra van szüksége. Péter apostol a keresztyén élet növekedésének első példájaként az újszülött csecsemő képét hozza elénk. A csecsemő vágyódik az anyatej után. Az egészséges gyermekkel együtt születik ez a vágy. Az egészséges keresztyén életet is ez kell, hogy jellemezze, hogy önmagától, mintegy természetes módon vágyódik Isten Igéje után. A lelki táplálék után való vágyakozás nemcsak feltétele a növekedésnek, hanem egyetlen jele is. A keresztyén ember, ha nem vágyódik az Isten Igéje után, ha nem olvassa, vagy csak kötelességből olvassa a Bibliát, lelkileg elsatnyul.

A születés egy új életnek a kezdete. Így van ez lelki értelemben az újjászületéssel is. Amikor valaki megtér, átadja az életét Istennek, akkor Isten Szentlelkének újjáteremtő munkája által új élet kezdődik el benne.  A születést azonban követnie kell a fejlődésnek és a növekedésnek. Ha egy gyermek egy éves kora után nem tanul meg járni, három éves kora után nem kezd el beszélni, az iskola első osztályában nem tanul meg írni-olvasni, akkor azt mondjuk rá, hogy visszamaradott a fejlődésben. Ez érvényes a keresztyén életre nézve is. Ha valaki már megtért, vagy gyülekezetbe járó ember, de a Biblia alapvető tételeivel nincs tisztában, akkor a hitében visszamaradottnak kell tekinteni.

Péter apostol a hitbeli és lelki növekedésre buzdít mindnyájukat. A növekedés alapfeltétele a táplálkozás.  Az egészséges táplálkozásnak azonban szintén van feltétele, mégpedig a tisztaság, a megfelelő higiéniai körülmények betartása. A hitben való növekedéshez és fejlődéshez is szükséges a megtisztulás: „Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és rágalmazást.”

Péter apostol az általa használt képben szemléletesen adja elénk, hogy az Isten Igéjéhez, amit „hamísítatlan lelki tejnek nevez”, csak magunkat megtisztítva lehet és szabad közeledni.

Ha úgy érezzük, hogy nem szól hozzánk az Ige, nem értjük az üzenetét, akkor vizsgáljuk meg vajon nincs-e valami akadály, valami bűn az életünkben. Nem kellene-e levetnünk sok régi berögződött szokásunkat, nem kellene-e a szívünket megtisztítani, a lelkünket megüresíteni, hogy Isten Igéje számára szabaddá legyen a hely szívünkben és életünkben?

Továbbá az sem mindegy, hogy milyen táplálékot veszünk magunkhoz. Péter apostol hangsúlyosan fogalmaz: „a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre.”

A boltokban kapható „reggeli ital” nevű termék íze, illata, színe, sőt még csomagolása is a megtévesztésig hasonlít a tejre, mégsem az, hanem a tejipari melléktermékekből készült folyadék. Egy gyors bevásárlás alkalmával, ha az ember nem figyel oda, könnyen lehet, hogy ezt a sokkal olcsóbbnak tűnő terméket veszi meg, s csak otthon döbben rá, hogy amit megvásárolt az nem is tej.

Isten Igéjét is sokszor megpróbálják meghamisítani. Ha valaki nyíltan bibliaellenes dolgokat tanít, azt könnyű felismerni. Az igazán veszélyes mindig az, amikor valaki vegyíti az igazságot a hamissággal.

2.      Növekedés a szeretetben, a közösség megélésében.

„Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt kiválasztott és drága, ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Pét 2:4-5).

A második kép, amit az apostol használ, a templom képe, pontosabban, az élő kövekből épült lelki ház képe. Péter apostol zsidó emberként nyilvánvaló, hogy a jeruzsálemi templom építésére gondol, s ezt a képet akarja illusztrációként használni. A jeruzsálemi templomot úgy építették fel, hogy annak köveit nem a helyszínen faragták ki, hanem még a kőbányában, s onnan már készen, méretre kifaragva hozták a templomépítés színhelyére. Ott szépen egymás mellett lerakva gyűltek a kövek, s amikor már mindegyik készen volt, akkor nagyon rövid idő alatt és minden zaj nélkül összeállították. A szétszórt kövekből így épült fel a templom. Tulajdonképpen meg volt már a templom azelőtt is, mielőtt összerakták volna a köveket, minden darabja már készen volt, csak még szétszórva hevert.

Az apostol ezt a képet alkalmazza a gyülekezetre is, ahol minden egyes tag, minden egyes hívő ember, ilyen élő kő, mindegyikben benne van egy rész az Isten templomából. De szétszórva, egymástól elkülönülve egyik tag, egyik rész sem tudja a feladatát betölteni, csak akkor, ha a különböző részek egymáshoz kapcsolódnak, egymásra és egymásba épülve lesznek eggyé a Krisztus testében.

A keresztyén életünknek az egymás iránti szeretetben a közösség gyakorlásában és megélésében is növekednie kell. Isten az Ő Igéje és Szentlelke által nem azért szült újjá minket, hogy aztán egyéni díszpéldányok legyünk a magunk hasznára meg dicsőségére, hanem azért, hogy élő kövekként lelki házzá épüljünk fel. A keresztyén élet nem csak az egyén dolga, hanem egy közösség ügye is. „Élő kőnek” lenni azt jelenti, hogy tartozok valahová, a lelki templom részese vagyok.

Manapság sok olyan ember van, aki azt mondja, hogy a „maga módján” hisz Istenben, de nem tartozik semmilyen gyülekezethez, egyik keresztyén felekezethez sem. Nem hajlandó magát sehová elkötelezni. Ezek az emberek olyanok, mint a szétszórt kövek, egyen egyenként mindegyikük életében bizonyára lehet találni valami szépet, valami értékeset, de alapjában véve az egész keresztyénségünk céltalan, értelmetlen és haszontalan. Minden keresztyén embernek meg kell találnia azt a gyülekezetet, azt a közösséget, ahol jól érzi magát, ahol szolgálni tud, ahol a gyülekezet hasznos építő tagja tud lenni.

Jézus Krisztus közösségbe hív minket, arra hogy élő kövekként lelki házzá épüljünk, hogy a gyülekezet közösségének aktív részeseiként, egymás terhét hordozva, egymás épülésére és lelki növekedésére tudjunk szolgálni.

S itt, amikor a lelki templomról van szó még egy dolgot érdemes megjegyezni. Az igében világosan megfogalmazódik az, hogy a gyülekezet célja nem egy kőből, fából vagy téglából épült templomépület fenntartása, karbantartása, hanem a lelki templom építése. Van, ahol már alig van vasárnaponként néhány ember az istentiszteleten, de mégis a gyülekezet költségvetésében a legnagyobb kiadási tételként a templom fenntartás vagy renoválás szerepel. Evangelizációra, misszióra, gyerekmunkára, a lelki építkezésre pedig már semmi sem marad, vagy csak egy nevetségesen minimális összeg. Az első század keresztyén gyülekezeteinek még nem voltak milliókat érő, drága műemlék ingatlanai, legtöbbször semmilyen templomuk nem volt, csak házaknál vagy a szabad ég alatt gyűltek össze, ezek a gyülekezetek mégis látványosan és gyorsan növekedtek és erősödtek. Mindez azért volt lehetséges, mert a lényegre koncentráltak. A gyülekezeti munka, az anyagi javak, a lelki energiák és a szolgálatra szentelt időt ők nem téglába, köbe és épületekbe fektették be, hanem emberi életekbe. Mert Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. S ezt a feladatot bízta Jézus ránk is, hogy hirdessük az evangéliumot, s minél több elveszett embert hívogassunk az Isten országába.

3.      Növekedés a szolgálatban.

 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonába vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2:9-10).

A harmadik kép, amit az apostol használ, a királyi papság képe. A papság itt egyenlő a papi gyülekezettel. Az apostol egy olyan gyülekezetről beszél, amelyben a gyülekezet minden tagja dolgozó pap.  A királyi papság képe tehát a keresztyén munkában és szolgálatban való növekedésre hívja fel a figyelmet.

A keresztyén életnek tehát nem az a célja, hogy a megtért hívő ember a gyülekezet közösségében magát jól érezve sütkérezzen a szeretet melegében, hanem hogy a gyülekezet munkaközösséggé váljon, amelyben mindenki dolgozik Isten országának növekedésért. Ha a gyülekezet tagjaként folytonosan azt várjuk, hogy mások szolgáljanak nekünk, mások kiszolgáljanak minket, de mi semmit sem vagyunk hajlandók tenni a közösségért, legfeljebb kritizálni, akkor ez azt jelenti, hogy még kiskorúak vagyunk. Ez önmagában még nem baj, hiszen a kezdet minden újszülött életében ilyen, a lelki újszülöttek életében is. Az egészséges fejlődés része az, hogy előbb- utóbb aztán hitbeli érettségre jutva be kell kapcsolódni a gyülekezet szolgáló közösségébe. Ha ez nem történik meg, akkor elmarad az egészséges fejlődés, akkor lelki torzszülöttekké, vagy lelki elkényeztetett gyermekké válunk.

A feladatot is konkrétan meghatározza az apostol. Az ószövetségi papság szolgálata az áldozatok bemutatásából állt. A papság szolgálata tehát a megbékéltetés szolgálata. Ebben kell részt vennie és növekednie minden keresztyén embernek.

Mint, ahogy a szülő a már rég nem látott gyermekét jól megnézi, úgy néz ma végig minket is az Isten, s kérdi tőlünk: nőttél-e, fejlődtél-e?

Ma a növekedés három oldalát vizsgáltuk meg.

Növekedni a hitben, erről szólt az első kép, ahol a hamisítatlan lelki tejjel táplálkozó újszülött csecsemő képét adta elénk az Ige.

Vágyódunk-e mi úgy az Isten Igéje után, mint a gyermek az anyatej után? Mindennél fontosabbá lett-e számunkra az Isten Igéje, oly annyira, hogy nélküle már élni sem tudunk? Megtisztítottuk-e már a szívünket, hogy semmi ne akadályozzon minket az Ige megértésében? A „hamisítatlan lelki tejjel” táplálkozunk-e vagy csak annak valami felvegyített utánzatával?

A második a szeretetben és a közösség gyakorlásában való növekedés, ahol az élő kövekből épülő lelki templom képe volt előttünk.

Élő kövei vagyunk-e mi az Isten lelki templomának? Fontos–e nekünk a vasárnapi istentisztelet, vagy a hétközi bibliaórák alkalma, a közösség megélésének lehetősége? Gyülekezethez való csatlakozásunk óta bele nőttünk-e már ennek a gyülekezetnek a szolgáló közösségébe? Olyan szépen fogalmaz a mi magyar nyelvünk, amikor a gyülekezet közösségét anyaszentegyháznak nevezi. Az anyaszentegyház valóban lelki édesanyánkká lett-e?

A harmadik pedig a szolgálatban való  növekedés, ezt pedig a királyi papság képe szemléltette a számunkra.

Gyülekezeti közösségként a legfőbb célunk az-e, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír minél több emberhez eljusson? A gyülekezetünk lelki és anyagi erőforrásait erre fordítjuk valóban? Meghallottuk-e már a szolgálatra hívó Urunk hívását: Jöjj és dolgozz az én szőlőmben! (Mt 20:4). Tettünk-e a ma valamit azért, hogy rajtunk kívül, máshoz is eljusson az örömhír? Vagy, ha most innen az istentiszteletről hazamegyünk lesz-e valaki, akinek az itt hallott igét továbbadjuk?

Ha valóban azt szeretnénk, hogy gyülekezetünk növekedjen, akkor mindnyájunknak építeni kell a gyülekezet közösségének lelki templomát! Ámen.

 Tisztelettel: Mészáros Zoltán, református lelkész

2010. 11.14. Bonyhád