Örüljetek az Úrban mindenkor!

Olvasmány: Zsolt 98,1-9

„Örüljetek az Urban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az úr közel! Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket isten előtt, és isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Fil 4,4-7

Megvallom őszintén, hogy ezt az igét sokáig nem értettem. Egy világos felhívás van itt előttünk, amelyben az ige felszólít mindeket: „Örüljetek az Úrban mindenkor!” Néha jó ezt a felhívást elolvasni, vagy hallani, különösen akkor, ha éppen szomorúak vagyunk, vagy éppen borongós az időjárás, ami ilyenkor szeptember és az ősz közeledtével sokszor előfordul.  De nem mindig érzi úgy az ember, hogy képes örülni, sőt vannak olyan élethelyzetek, amikor teljesen képtelennek érezzük magunkat bármiféle örömre. Vajon lehet-e örülni, amikor valaki beteg lesz a családban és kórházba kerül? Lehet-e örülni az embernek, ha feladatai, amik rá vannak bízva, meghaladják erejét és képességeit? Lehet-e örülni olyankor, ha kudarc és szégyen éri az embert? Nyilvánvaló, hogy nagyon sok olyan élethelyzet van a keresztyén ember életében is, amikor úgy érezzük, mindenre képesek vagyunk csak éppen az örömre nem.

Mégis ez a felszólítás nekünk szól: „mindenkor örüljetek”! S bár valóban jó hallani ezt a bíztatást, néha az lenne a legtermészetesebb válaszunk, hogy most nem, most Uram ne haragudj, de képtelen vagyok örülni. Nem tudok örülni, mert a szívem tele van félelemmel, szorongással, kételkedéssel és nem tudom, hogy fogom megoldani ezt a helyzetet, most legszívesebben elbújnék minden ember elől, és talán még te előled is Uram.

Igen, így áll a dolog, nehéz igent mondani a felhívásra, hogy „mindenkor örüljünk”, mert ha a világra, az emberekre, vagy magunkra nézünk, sok minden másra van inkább okunk, mint sem arra, hogy örüljünk

Mégsem reménytelen dolog ez a felhívás. Hogy mire gondol Pál apostol, amikor a Filippi gyülekezet tagjainak ezt írja: „Örüljetek az Urban mindenkor!”, csak nemrég értettem meg Corrie ten Boom „Menedék” c. könyvét olvasva. Corri ten Boom a II. világháború idején Hollandia német megszállása idején hívő keresztyén emberként édesapjával és testvérével együtt a nácik által üldözött zsidóknak adott menedéket otthonában. Saját életüket is kockára téve több száz zsidó ember életét mentették meg. Végül azonban egy áruló honfitársuk leleplezte őket, így ők is börtönbe, majd koncentrációs táborba kerültek, mint a náci hatalom ellenségei.

Szeretnék idézni egy részletet a könyvből. Amikor Corri testvérével Betsivel megérkezik a revaensbrücki koncentrációs táborba, ezeket írja:

„Követtük vezetőnket a lakóbarakkba, aki kijelölte az alvóhelyünket. Át kellet másznunk három másik szalmával fedett emelvényen, amíg a mienkhez értünk, amit másokkal meg kell majd osztanunk. Az emelvények emeletesek voltak, s olyan alacsonyan volt a fölöttünk levő, hogy nem lehetett tőle felülnünk. Előre másztunk, leküzdve a hányingert, amit a rothadt szalma bűze okozott. Hallottunk, ahogy a többi asszony is keresi a helyét. Hirtelen felkaptam a fejem és beleütöttem a felettem levő deszkába. Valami megcsípte a lábam. „Bolha!” – kiáltottam. „Betsi, itt nyüzsögnek a bolhák!” Hogy bírjuk ki ilyen pokoli helyen?” „Mutasd meg, mutasd meg, hogyan?” Ezt olyan józan hangon mondta Betsi, hogy csak egy perc múlva vettem észre, hogy imádkozik. Betsi számára az imádság és a mindennapi élet közt egyre kisebb lett a különbség. „Corri”- mondta izgatottam, „már válaszolt is nekünk! Mielőtt kértük volna, mint ahogy máskor is tenni szokta. Mi is volt ma reggel a Bibliában? Olvasd el még egyszer! A hosszú, sötét folyósóra pillantottam, nem jön-e a felügyelő, s elővettem az eldugott Bibliámat. „Legyetek mindig vidámak. Szüntelen imádkozzatok. Legyetek hálásak minden körülmények között, mert az az Isten akarata a Krisztus Jézusban…” Ez az Corri! Ez az Ő válasza – mondta. Legyetek minden körülmények között hálásak. S hozzá is kezdhetünk, hogy hálát adjunk mindenért, ami a barakkban van. Rámeredtem. Aztán szétnéztem a sötét, büdös barakkban magam körül. Például miért? Például azért, hogy itt együtt lehetünk. Ajkamba haraptam. Ó, igen, Úr Jézus! Azért is, amit éppen a kezedben tartasz. Ránéztem a Bibliára. Igen, köszönöm, Uram, hogy amikor idejöttem, nem kutattak át. Hálát adok az asszonyokért, akik ezen a könyvön keresztül Veled találkoznak.” „Igen” – mondta Betsi. „Köszönetet mondunk e zsúfoltságért. Itt olyan szorosan vagyunk egymás mellett, hogy annál többen hallják az igét.” „Köszönöm” – folytatta Betsi vidáman, „hogy itt bolhák is vannak, és…” A bolhák! Ez már túl sok volt nekem. Betsie, maga Isten sem vehet rá arra, hogy akár egy bolháért is hálás legyek!” Légy hálás minden dologban” – idézte Betis. Ez nem a kellemes dolgokra vonatkozik! A bolhák ehhez a helyhez tartoznak, ahová most Isten vezetett minket. Hálát adtunk tehát a bolhákért is. De biztosra vettem, hogy most Betsi eltúlozta a dolgot.”

Ezt a könyvet olvasva ártettem meg ennek az igének a lényegét. Az Urban való szüntelen öröm nem tőlünk, nem a mi lelkiállapotunktól, de nem is az élethelyzetünket meghatározó külső körülményektől függ. Lám van aki, egy koncentrációs táborban, a rothadó büdös szalmán összezsúfolódva is tud örülni és hálát adni mindenért, még a bolhákért is. A könyv későbbi részében az is kiderül, hogy nem volt hiábavaló hálát adni a bolhákért. A bolhától nyüzsgő alvóbarakk volt az egész koncentrációs tábor területén az egyetlen nyugodt hely, ahol az őrök nem zavarták a foglyokat, mivel a bolhák miatt ide az őrség szinte sosem tette be a lábát. Így tudott itt, éjszakánkét, bibliát olvasni és istentiszteleteket tartani, minden akadályoztatás nélkül az írónő. Isten az őt szeretőknek mindent a javukra fordít. S így lesznek ezen a szomorú helyen épp a bolhák az Isten ügyének szövetségesei, s annak előmozdítói, hogy az öröm szava, az evangélium mindenkihez eljusson.

„Örüljetek az Úrban mindenkor” nagy titkot rejt ez a mondat. Sokan nem értik, ahogy én magam sem értettem sokáig. Nézzük meg most közelebbről ezt a három szót külön-külön is, hogy sok mindent jobban megérthessünk a mi Istenünkről.

1. Örüljetek. Ez tehát az első szó. Mennyi minden fontos dolog van ebben az egy szóban: örüljetek! Mennyi sok félreértést oszlat már ez az egy szó is. Sokan gondolják azt a keresztyénségről, hogy az a folytonos önmarcangoló bűnbánat, és a komorság vallása. Pedig az evangélium görög szó azt jelenti: örömhír. Hogyan lehetnének akkor az örömhír birtokosai szomorú és öröm nélküli emberek? Miért gondolják azt sokan, hogy az öröm, a vidámság a templom falain kívülre való, s itt belül csak a komolyság, a komorság lehet az illő magatartás? Mindez egyáltalán nem így van. Isten felszólít minket: örüljetek! Már az evangélium nyitánya is ez: „Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz, mert született néktek ma a Megtartó…” (Luk 2,10-11). És ez az öröm Jézus Krisztus megváltói működését végigkíséri. Öröm támad akkor, amikor bűnösöknek bocsánatot hirdet, és szörnyű lelki bilincsek hullnak le emberi szívekről.

2. Az Úrban. Itt jutunk el ehhez a második szóhoz. Isten azt mondja, örülj ember, de amikor az örömöt keresed, keresd azt az Úrban. Az igazi, a teljes öröm csak Istennel kapcsolatban és csak Istennél található meg. Meg kel azt értenünk, hogy Isten nélkül és Krisztuson kívül nincs igazi és teljes öröm.

Az Isten nélkül élő embernek is vannak örömei, csak az a baj velük, hogy ezekben az Isten nélküli örömökben mindig vegyül valami üröm is. Az Isten nélküli örömhöz mindig társul a bűntudat. Az Isten nélkül örömet kereső ember gyakran jár úgy, hogy szerez magának örömet, hiszen mekkora öröm tud lenni a lopott pénz, vagy a lopott csók, egy trágár vicc, egy parázna éjszaka, az alkohol mámorában való megrészegülés, de ez olyan öröm, amit nyomban követ a bűntudat, a lelkifurdalás, sokszor akkora mértékben, hogy ezt az öröm meg se éri. Kiderül, hogy egy kis ellopott örömért mázsányi lelkiismereti terhet vett magára az ember, ami aztán akár egész életét is megkeserítheti.

Aztán meg az Isten nélküli örömhöz mindig párosul a vele járó aggodalom. Aki csak földi örömöknek, anyagi javaknak, vagy épp családi örömöknek örül, abban mindig ott van az aggodalom: megmarad-e így, mikor vétetik el tőlem ez az öröm.

S végül az Isten nélküli, magunk szerezte örömök, mindig csak múlandó örömök. Még, ha valaki számára nem is járnak velük bűntudat, lelkifurdalás vagy aggodalom, de mindenképpen vele jár a mulandóság árnyéka: igen, egyszer elvétetik tőlem, eljön a nap, amikor nem élvezhetem tovább. Az Isten nélküli örömök fölött mindig ott lebeg ez a három: a bűntudat, az aggodalom és a mulandóság árnyéka.

Isten jobbat akar nekünk adni! Isten nem a nélküle való örömeinket sajnálja tőlünk. Ő a mi örömeinket nem irigyli, de kevesli. Ő jobbat és többet akar a számunkra adni, mert szeret minket.

A tékozló fiúnak a példázatában is láthatjuk ezt. Az ifjabbik fiúnak élete tékozló korszakában, a kocsmákban, a züllésben, paráznaságban is voltak örömei, hiszen ezért ment el, hogy ezeket élvezze. De azért mégis más volt az-az öröm, amikor végül hazaérkezett és otthon édesapja tárt karokkal várta, megölelte, megcsókolta, megbocsátott neki, levágatta a hízott tulkot és azt mondta: örüljünk, vigadjunk, mert ez az én fiam elveszett és megtaláltatott… és elkezdtek vigadni.

3. Mindenkor.  A három szóból talán ezt a legnehezebb megértenünk. Azt üzeni nekünk az Ige, hogy az Úrban való öröm mindenkor lehetséges. Nem csak a mennyben, hanem már itt a földön, a bűn és a halál világában is tud nekünk Isten mindenkor örömet adni. Egy mozi, egy hangverseny, egy könyv, egy mámoros éjszaka, vagy egy finom étel öröme hamar tovaszáll, de Isten mindenkor tud nekünk állandó, tartós, folyamatos örömöt adni.

Az Úrban örvendezni mindenkor arra tanít minket, hogy az öröm nem tőlünk és nem is a külső körülményeinktől függ. A „mindenkor” azt jelenti, hogy az örömömet nem veheti el más ember.  Mindnyájunk környezetében akad bizonyára olyan ember, aki a szavaival, magatartásával vagy csak a puszta jelenlétével képes elvenni a jókedvünket. Tele van a világ olyan emberekkel, akik úgy vannak berendezkedve, hogy folyton a másik ember kárára, szomorúságára vannak. A János evangéliumában azt olvassuk: örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek örömötöket.” (Jn 16,22). Aki igazán kapott örömet Jézustól, a bűnbocsánat és a kegyelem örömét, azt attól többé nem lehet elvenni. A zsebünkből a pénztárcát el lehet lopni, esetleg a jókedvünket is elveheti egy rosszakaratú ember, de a szívünket nem lehet ellopni. Az Istentől kapott örömet sem lehet elvenni tőlünk, mert az bennünk van.

S ha az Urban való öröm bennünk van, és senki nem veheti el tőlünk, akkor ezen a külső körülmények sem változathatnak. Jöhet szorongattatás, üldözetés, és próbatétel vagy bármi, az Istennel való élő kapcsolat öröme mindenkor megmarad, sőt a próbák által csak még erősebbé válik. Jakab apostol levelében olvassuk: „Teljes örömnek tartsátok testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez.” (Jak 1,2).

Így tud a hívő ember mindenkor örülni, még a koncentrációs tábor poklában is, mindenért hálát adva, még a bolhákért is, még az őt kínzókért is imádkozva, ahogy tette ezt Corri ten Boom is. Így lesz képes a hívő ember a bolhákért való hálaadásnál is meghökkentőbb módon, még a meghalásáért is hálát adni. Pál írja ezeket a mondatokat épp itt a Filippi levélben: „Mert nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség… vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb mindennél.” (Fil 1.21-23). Mert, aki mindenkor az Úrban örvendezik, arra nézve a halál nem szomorúság, hiszen a megváltottak a mennyben így zengnek dicsőítő éneket az Úrnak: „Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt.” (Jel 19 6-7.)

A szomorú, kesergő és veszteségeiket sirató emberek millióinak tömegében, van egy kicsiny sereg, akik tudnak mindig vidámak lenni, minden körülmények között örvendezni. Ők azok, akik már megértették e három szó titkát: „Örüljetek az Úrban mindenkor!”

Ha szétnézünk magunk körül a világban, nagyon sok szomorú embert láthatunk, akik bűneik miatt, a veszteségeik miatt, a gyász, a betegség és annyi más minden miatt szomorúak. S így kell rádöbbenünk arra, hogy ez a mi örömünk, az Úrban való mindenkori örvendezés, nemcsak arra való, hogy magunknak tartsuk meg, hanem, hogy vigyük tovább az emberek közé.  Vigyük tovább az örömöt, hogy a körülöttünk élő emberek megtanuljanak mosolyogni, nevetni, és örülni! Ámen.